Ha ez megtörténik, kiirthatatlanná válik a világ egyik leghalálosabb vírusa

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha az európai rágcsálókra is átterjed az mpox vírus I-es típusa, kiirthatatlanná válik Rusvai Miklós szerint.

Rusvai Miklós az InfoRádiónak nyilatkozott az mpox-szal (majomhimlő) kapcsolatban. Mint elmondta, a vírusnak két variánsa van, a II-es típus, mely az esetek 7-10 százalékában halálos, és már hazánkban is azonosították egy-egy elszigetelt esetben, illetve az I-es típus, mely 100 százalékos halálozással jár, és egyelőre csak néhányszor azonosították Afrikán kívül. 

Nem tudjuk, mikor terjed át az mpox veszélyesebb, I-es típusa Afrikából, az esetszámok évről évre emelkednek, idén már a 40 ezret is meghaladják, mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádióban.

Az mpox két változata körül az I-es variáns elterjedésétől kell tartani
Fotó: Jackyenjoyphotography / Getty Images Hungary

Átterjedhet az mpox máshová is, kérdés, hogy mikor

Az mpox viszonylag hosszú, 2-3 hetes lappangási idővel járó vírus, ezért a klád I-nek nevezett veszélyesebb változatát kimutatták már több európai országban is alkalmanként, azoknál a turistáknál, akik afrikai útjukról tértek haza, például Szingapúrban és Svédországban is. 

A megfertőződött betegeken a hosszas lappangási idő miatt a tünetek már otthonukban jelentkeznek.

A klád-II verziót, ami jóval kisebb arányban végzetes, hazánkban például 2022-ben közel 80 esetben diagnosztizálták. A veszélyesebb változattal kapcsolatban a szakértő szerint akkor kell aggódnunk, ha egyes európai állatfajok elkapják. 

Idézőjel ikon

„Veszély akkor van, ha a vírus az itteni sporadikus esetekről áttevődik az európai rágcsálófajokra is, mert attól kezdve a vírus kiírthatatlanná válik”

 – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádióban.

Az mpox lappangási ideje 2-3 hét is lehet
Fotó: Miami Herald

Ezért tartják fenn a veszélyhelyzetet

A virológus azt is összegezte, mi az oka annak, hogy világszinten fenntartják a világjárványt annak ellenére, hogy az esetek száma és a betegség lokalitása ezt nem indokolja. A vészhelyzetnek szerinte azért van jelentősége, mert 

Idézőjel ikon

az mpox ellen a feketehimlő ellen készült oltással lehet csak védekezni, amiket az úgynevezett zárolt vakcinabankokban tárolnak.

Csak akkor lehet ezeket a készleteket felszabadítani és használni, ha kihirdetik a globális vészhelyzetet. Fertőzés esetén nemcsak Afrika terletén, de világszerte másutt is beoltják a kontaktkutatás után a fertőzött személyekkel érintkező embereket is. A globális vészhelyzet kihirdetése és fenntartása egy adminisztratív lépés volt, hogy alkalmazni lehessen a vakcinát, ha szükség van rá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.