Súlyos betegséget okozhatnak ezek a piperék, az egyiket te is gyakran használod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A napi sminkrutinod részében lehetnek termékek, amelyek komoly egészségügyi kockázatokkal járnak: a legújabb kutatások szerint ugyanis a rúzs és az épített műköröm használata jelentősen megnövelheti a felnőttkori asztma kialakulásának esélyét.

Mindannyian szeretjük, ha ápolt és magabiztos benyomást keltünk, a rúzs, a műköröm vagy a legújabb sminktrendek gyakran ebben segítenek nekünk. Ám egy friss tanulmány szerint ezek a hétköznapi kozmetikumok valójában veszélyt jelenthetnek a légutakra: az említett termékcsoport használói körében akár 47 százalékkal magasabb az asztma kialakulásának kockázata.

Hormonális zavarokat is okozhatnak

A kutatást az amerikai Nemzeti Szív-, Tüdő- és Vérintézet munkatársai végezték, mintegy 40 ezer résztvevő bevonásával. A vizsgálatok szerint azoknál a nőknél, akik rendszeresen viselnek műkörmöt, körömlakkot, arcpirosítót vagy rúzst, szignifikánsan nagyobb eséllyel diagnosztizálnak asztmát felnőttkorban. Különösen feltűnő volt, hogy akik hetente ötször vagy többször használnak rúzst és arcpirosítót, azoknál ez a szám 18 százalékra emelkedett.

Nem maguk a kozmetikumok, hanem bizonyos összetevők idézhetik elő a felnőttkori asztmát
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

A szakértők nem állítják, hogy a kozmetikumok önmagukban okozhatnak asztmát, de felhívják a figyelmet az összetevők, mint például a PFAS-anyagok, parabének, ftalátok és fenolok, lehetséges egészségügyi hatásaira. Ezek az anyagok gátolhatják az immunrendszer működését és akár hormonális zavarokat is előidézhetnek, amelyek hosszú távon kedvezhetnek a légzőszervi betegségek kialakulásának.

Nem kell azonban mindentől azonnal megválni, viszont a tudatosság kifejezetten fontos. Ha rendszeresen használjuk ezeket a termékeket, érdemes alternatív, natúr összetevőjű kozmetikumra váltani, vagy csökkenteni a használat gyakoriságát

Ha kíváncsi vagy rá, hogy bizonyos megbetegedésekre miért fogékonyabbak a császármetszéssel született kisbabák, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?