Amikor a középkorban orvosok, borbélyok és kuruzslók keresték a gyógymódokat a különféle betegségekre, kipróbáltak néhány egyedi, ősi beavatkozást, ám ezek közül sok egészségügyi problémákhoz vezetett.
Miután a középkorban az orvoslás számos gyakorlata még a görög hagyományban gyökerezett, sok bizarr beavatkozást hajtottak végre a gyógyítók annak reményében, hogy azzal jobbá tehetik vagy megmenthetik a betegek életét.
Halálos érzéstelenítő
A nadragulyából készült főzet volt az egyik legkorábban alkalmazott érzéstelenítőszer, de folyékony formában inkább boszorkányfőzetnek számított, mintsem gyógyszernek. Ez a különös főzet, amelyet a középkorban azért használtak, hogy az embereket műtét előtt elaltassák, olyan furcsa összetevőket is tartalmazott, mint a disznóepe, a vérfűlé, a saláta, az ópium és az ecet.
A főzet összetevői együttesen nyugtató és fájdalomcsillapító hatással is bírtak, ugyanakkor erősen mérgezőek is voltak. Ráadásul a nadragulyát rendszerint bőséges mennyiségű borral keverték össze, mielőtt beadták a betegnek.
Bár a nadragulya használata a középkorban viszonylag jól dokumentált, arról nem maradtak feljegyzések, hogy pontosan hányan ébredtek fel azok közül, akik műtét előtt megitták a belőle készült főzetet.
Piócázás és vérvétel
Évezredeken át ragaszkodtak az orvosok ahhoz az elképzeléshez, hogy a betegség csupán egy kis „rossz vér” következménye. A vérvétellel való gyógyításban valószínűleg először az ókori sumérok és egyiptomiak hittek, de csak a görögök és a rómaiak idejében vált általánossá. Az olyan befolyásos orvosok, mint Hippokratész és Galenus, azt állították, hogy a betegségeket a négy alapvető testnedv – a sárga epe, a fekete epe, a váladék és a vér – egyensúlyának felborulása okozza, ezért meg voltak róla győződve, hogy a legjobb gyógymód, ha az egyensúly fenntartása érdekében a feleslegtől megszabadítják az embereket.
Ezt a nézetet szem előtt tartva a lázas vagy más betegségben szenvedőket gyakran diagnosztizálták vérbőséggel. A testi harmónia helyreállítása érdekében az orvosok egyszerűen megcsapolták a betegeket, vagy piócákat raktak a testükre, hogy az állatok a vért közvetlenül a bőrből szívják ki. Ez az általános orvosi gyakorlat fennmaradt egészen a 19. századig.
A középkorban nemcsak az orvosok alkalmazták, hanem egyes borbélyok a hajvágás és borotválás mellé plusz szolgáltatásként kínálták.
A beavatkozást fertőzések, bőrbetegségek, fejfájás, cukorbetegség, epilepszia és még számos probléma esetén alkalmazták.
Áldott csodagyógyszerek
Nem csupán az ókori Görögországban, hanem a középkorban is jellemző volt, hogy az orvostudomány elválaszthatatlanul összekapcsolódott a vallással. A középkori emberek úgy tartották, hogy akiket a katolikus egyház megszentelt, azoknak életük során számos csodában lesz részük, haláluk után pedig szent ereklyeként őrizték testrészeiket vagy személyes tárgyaikat, mondván, hogy azoknak csodálatos gyógyító erejük van.
A szenvedők sokszor mérföldeket utaztak annak érdekében, hogy meglátogassák azokat a templomokat, ahol ezeket a szent ereklyéket őrizték annak reményében, hogy a megáldott tárgyak érintése majd meggyógyítja őket. Néha valóban csodák történtek, és a zarándokok között voltak olyanok, akik felépültek a bajból, de a siker többnyire elmaradt.
Higany
A higany közismert mérgező tulajdonságairól, ennek ellenére egykor elixírként és betegségek helyi gyógykezelésére használták. Az ókori perzsák és görögök kenőcsökbe keverve alkalmazták, míg a második századi kínai alkimisták a folyékony higanyról és a vörös higany-szulfidról is azt gondolták, hogy vitalitást ad és megnöveli az élettartamot.
Voltak olyan „gyógyítók”, akik azt ígérték pácienseiknek, hogy ha megisszák a mérgező higanyt, ként és arzént tartalmazó főzetet, akkor elnyerik az örök életet, sőt a vízen is tudnak majd járni.
A reneszánsztól a 20. század elejéig a higanyt a szexuális úton terjedő betegségek, például a szifilisz népszerű gyógyszereként is használták. Míg egyes beszámolók szerint a nehézfém-kezelés sikeres volt a fertőzés leküzdésében, a betegek gyakran meghaltak a higanymérgezés okozta máj- és vesekárosodásban.
Vizelet
A vizeletet számos kultúra használta diagnosztikai eszközként, illetve a legkülönbözőbb betegségek kezelésére, de alkalmazták tisztítószerként, arclemosóként, fogfehérítőként és gombás fertőzések gyógyítására is. Az ókori rómaiak úgy gondolták, hogy a vizeletben lévő ammónia segít eltávolítani a foltokat.
Arzén
A higanyhoz hasonlóan az arzén is halálos méreg, ám ez nem jelentett akadályt abban, hogy gyógyításra használják. Az arzént tonikként alkalmazták pikkelysömör, szifilisz és parazita által okozott fertőzés, fekélyek, tályogok, láz és fejfájás kezelésére.
Az ókort követően az arzénes kezelés az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején újjáéledt, és számos vény nélkül kapható változata jelent meg Európa- és Amerika-szerte, a nők pedig gyakran használták szépségápolási termékként a bőrükre és a hajukra.
A máj egészségét és méregtelenítését finom italokkal is segíthetjük. Ezek lehetnek a segítségedre.
