Ez az ital segíthet megelőzni a vesekövet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vesekő egyre több embert érint Magyarországon, régen inkább a férfiak betegsége volt, de mára már a nőknél is egyre többször előfordul. A kókuszvíz segíthet megelőzni a problémát.

A kókuszvíz a fiatal kókuszdióban természetesen megtalálható folyadék. Ahogy a kókuszdió növekszik, a víz egy része kókuszhússá válik. A kókuszvíz fogyasztása nemcsak frissítő, hanem jót is tesz az egészségnek. Antioxidánsokat és ásványi anyagokat tartalmaz.

A kókuszvíz segíthet az egyik leggyakoribb veseproblémán

Magyarországon a statisztikák szerint kiújuló veseköve 350 ezer embernek van, illetve ugyanennyi azoknak a száma, akiknek a betegség komolyan befolyásolja az életminőségét. A betegség tünetei változatosak. Általában hirtelen kialakuló, egyoldali, mozgással nem összefüggő deréktáji fájdalom jelentkezik, ami hányingerrel, émelygéssel, hányással vagy étvágytalansággal társulhat. A beteg nem akar inni, és egy idő után sem ülni, sem állni nem képes fájdalom nélkül.

Ezen a veseproblémán segíthet a kókuszital
Fotó: Burcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

A káliumban gazdag ételek és italok, mint például a kókuszvíz fogyasztása csökkentheti a vesekövek kockázatát, mivel a kálium megakadályozza, hogy a szervezet túl sok kalciumot szabadítson fel a vizelettel. Két nagyszabású megfigyeléses vizsgálat megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik a legtöbb káliumot fogyasztották, 35-51 százalékkal alacsonyabb volt a vesekő kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik a legkevesebb káliumot fogyasztották.

Egy másik tanulmány szerint a kókuszvíz fogyasztása növeli a vizelet kálium-, klorid- és citrátszintjét ˗ mindezek hozzájárulhatnak a vesekő kockázatának csökkentéséhez. Ez a tanulmány azonban olyan emberekre összpontosított, akiknek nem volt még korábban veseköve.

Mi az a kókuszvíz?

A kókuszdió Ázsiában és a csendes-óceáni szigeteken őshonos. A kókuszvíz a fiatal, zöld kókuszdióban található tiszta folyadék. Természetes módon zsírmentes és édes. Nem tévesztendő össze a kókusztejjel, amely kókuszhúsból készül, és magasabb kalória- és zsírtartalmú. Előbbi vizet, cukrot, elektrolitokat, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz.

A kókuszízben adagonként több kálium van, mint egy banánban: kb. 2,5 decis adagban nagyjából 600 milligramm, szemben a 362 milligrammal, amit egy kis banán tartalmaz. A kálium különösen fontos a szívizomsejtek működésének szabályozásában. Azonban a magas káliumszint (amit hiperkalémiának neveznek) szabálytalan szívverést, átmeneti bénulást, a kezek és lábak bizsergését és szívmegállást is okozhat. Így ha magas a káliumszinted, akkor kerülnöd kell ezt az italt. 

A kókuszvíz ezenkívül 252 milligramm nátriumot is tartalmaz egy adagban, ami napi javasolt érték 11 százalékát jelenti, valamint 5,8 milligramm C-vitamint biztosít a folsav, riboflavin, tiamin, niacin és B6-vitamin mellett. Ásványi anyagokat is rejt, többek között kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort és cinket.

Mikor okozhat problémát a kókuszvíz?

A kókuszvíz általában nem okoz gondot azoknak, akik fogyasztják, néhány betegség mellett azonban érdemes mértékkel fogyasztani.

Kókuszallergia: A kókuszallergia viszonylag ritka, és a kókuszvízben lévő kókuszfehérjék mennyisége minimális. (Általában a fehérjék váltanak ki immunreakciókat az allergiás embereknél.) Azonban a diófélékre allergiás emberek érzékenyek lehetnek a kókuszra is.

Magas vérnyomás elleni gyógyszerek: Nagy mennyiségű kókuszvíz fogyasztása vérnyomáscsökkentő gyógyszerek vagy gyógynövény-kiegészítők szedése mellett potenciálisan hipotenzióhoz (veszélyesen alacsony vérnyomáshoz) vezethet.

Káliumkímélő vízhajtó: Nagy mennyiségű kókuszvíz fogyasztása káliumkímélő vízhajtók szedése mellett idővel veszélyesen magas káliumszinthez (hiperkalémia) vezethet.

Vesebetegség: Ha krónikus vesebetegségben szenvedsz, akkor korlátoznod kell a káliumbevitelt, így ebben az esetben inkább maradj a sima víznél.

A kókuszvíz jó a vesekő megelőzésére
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Korlátozott szénhidráttartalmú étrend: A kókuszvíz gyakran hidratálóbb ital lehet, mint a sima víz. Ha azonban a vércukorszint egyensúlya vagy a súlykontroll miatt figyelsz a szénhidrátbeviteledre, nem biztos, hogy van értelme a kókuszvizet választani a sima víz helyett. Bár alacsony a kalóriatartalma, a kókuszvíz több kalóriát tartalmaz, mint a víz, és magasabb a szénhidráttartalma. Ráadásul egyes termékek hozzáadott cukrot tartalmaznak.

Így ha a fentiek közül bármelyik igaz rád, akkor mindenképpen konzultálj az orvosoddal, mielőtt kókuszvizet fogyasztanál.

50 éves kor felett egyre többen döntenek úgy, hogy étrend-kiegészítőket szednek. Az alábbi cikkünkben megnéztük, hogy melyiket érdemes.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.