A rák jele is lehet ez az éjszaka jelentkező tünet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A reggeli ágynemű is árulkodó jele lehet annak, hogy rákos megbetegedéssel küzd a szervezetünk. Ugyanis a túlzott éjszaki izzadás kevésbé ismert korai tünete többféle daganatnak.

Reggelente nem árt szemügyre venni a lepedőnket és a párnánkat, ugyanis, ha hosszabb ideje azt tapasztaljuk, hogy éjszakánként a szokásosnál jobban és indokolatlanul verejtékezünk, tanácsos orvoshoz fordulni.

Az éjszakai izzadás is a rák egyik tünete

Nehéz lenne számon tartani, hogy a több mint 200 fajta ráknak milyen jellegzetes és ijesztő tünetei lehetnek, mégsem árt tisztában lenni a daganatra utaló jelekkel. Hiszen egyértelmű, hogy ha rákról van szó, annál jobb, minél korábban észleljük a figyelmeztető tüneteket. A rák korai stádiumban történő felismerése életeket menthet, ám ehhez tudnunk kell, mire figyeljünk. A jelek ugyanis lehetnek olyan általános panaszok, mint például a fogyás és a fáradtság, de az egyéb gyakori figyelmeztető jelek közé tartozik a csomók megjelenése, a megmagyarázhatatlan vérzés vagy a hosszú távú puffadás.

Más egyéb betegségre utaló tünetei is lehetnek a ráknak
Fotó: Liubomyr Vorona / Getty Images Hungary

A szakértők azt javasolják, hogy reggel nem árt, ha ellenőrizzük az ágyneműnket is, hogy megtudjuk, nem izzadunk-e túlságosan alvás közben. Ha igen, akkor a lepedőn és párnán valószínűleg észre fogjuk venni.

Az orvosok szerint ugyanis a rákos betegek izzadásának egyik leggyakoribb oka a fertőzés, ami magas testhőmérsékletet okozhat, amitől a test izzadni fog.

Különösen figyelemre méltó, hogy egyes ráktípusok a szokásosnál nagyobb mértékű izzadást is kiválthatnak. Ide tartozik a non-Hodgkin-limfóma, a Hodgkin-limfóma, a karcinoid daganatok, a leukémia, a mesothelioma, a csont-, prosztata- és veserák, a csírasejtes daganatok, valamint az előrehaladott medulláris pajzsmirigyrák.

Nem árt, ha reggel az ágyneműnket is ellenőrizzük
Fotó: Halyna Romaniv / Getty Images Hungary

Van, amikor normális az alvás közbeni verejtékezés

Az orvosok azonban hangsúlyozzák: az izzadás nem feltétlenül jelenti azt, hogy valakinek rákja van, ám ha azt tapasztaljuk, hogy az éjszakai verejtékezésünk eltér a normálistól, fontos, hogy felkeressünk a panaszunkkal egy orvost.

Az éjszakai izzadás nem feltétlenül a rák jele
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

A legtöbb ember izzad éjszaka, ha túl vastag ágyneműt vagy pizsamát használ, vagy ha túlságosan meleg van a szobában. De ha rendszeresen elázott ágyneműben ébredünk, ne hunyjunk szemet a jelenség fölött. Túlzott éjszakai izzadásról akkor beszélünk, amikor valaki annyira izzad, hogy a hálóruhája és az ágyneműje rendszeresen átázik, annak ellenére, hogy az ágynemű és az öltözet ezt nem indokolja, és nincs is meleg a szobában.

Bár az étkezés csak az egyik kockázati tényezője lehet a ráknak, egyes kutatások nyilvánvaló összefüggést mutatnak az étrend és a daganatos megbetegedés között. Erről ide kattintva olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.