Ennek a vitaminnak a hiányától érzed úgy, mintha tűkkel szurkálnának: végzetes is lehet idővel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A B3-vitamin, vagyis a niacin hiánya nagyon ritka, de ha mégis kialakul, és nem foglalkoznak vele, az akár az ember életébe is kerülhet.

A niacin több mint 400 enzimmel együttműködve vesz részt a szervezetünk számára szükséges energia átalakításában, illetve egyes nélkülözhetetlen anyagok előállításában, egyúttal pedig antioxidánsként is működik, ezért akár a nagyfokú gyulladást is csökkentheti. Bár sokan a létezéséről sem tudnak, fontos, hogy mindig kellő utánpótlás álljon belőle rendelkezésre.

Így alakulhat ki niacinhiány

Niacinhiány a fejlett országokban manapság már csak ritkán fordul elő, mivel számos élelmiszert a gyártók niacinnal dúsítanak. Kialakulásában ugyanakkor közrejátszhatnak olyan tényezők is, mint az alkoholfogyasztás, az étvágytalanság, a Crohn-betegség, a gyomor-bél rendszeri felszívódási zavar, a karcinoid szindróma, illetve bizonyos gyógyszerek, köztük a tuberkulózis kezelésére előírt izoniazid használata.

A niacinhiány hátterében akár táplálkozási zavarok is állhatnak
Fotó: Jamie Grill Photography / Getty Images Hungary

A niacinhány jellemzői tünetei

A niacinhiány első jelei általában enyhébbek, és alig lehet észrevenni őket. Idetartozik a lelassult anyagcsere és a hideggel szembeni fokozott intolerancia. Ahogy aztán az ember állapota romlik, súlyosabb panaszegyüttes keletkezhet, ami pellagra néven ismert. Ezt

vámpírbetegségként is emlegetik, mivel a napsugárzásnak kitett bőrfelületeken sötét foltok megjelenésével, illetve a bőr gyulladásával és a szaruréteg túlburjánzásával járhat.

A bőrelváltozások kezdetben napégésre vagy kiütésekre hasonlíthatnak, ezért a háttérben meghúzódó állapot nehezen azonosítható. A niacinhiány további tünetei 3 nagy csoportba sorolhatók.

1. Emésztőrendszeri tünetek

A hiányállapottal összefüggésben különféle gasztrointesztinális tünetek jelentkezhetnek, köztük hasmenés (a széklet véres vagy nyálkás lehet), hányinger, hányás, gyomorfájdalom, csökkent étvágy, fokozott nyáltermelés, nyelvfájdalom és -gyulladás, nyelési nehézségek, szájsebek kialakulása, gyomorhurut és aklórhidria (csökkent sósavtermelés a gyomorban).

2. Neurológiai és pszichiátriai tünetek

Az állapot előrehaladtával különféle neurológiai és pszichiátriai tünetek is felléphetnek. Ezek lehetnek enyhébbek, mint a fásultság, az ingerlékenység, a koncentrálási zavarok, az extrém fáradtság, a szorongás és a depresszió, vagy súlyosabbak, mint a kognitív hanyatlás, a zavartság, a dezorientáció, a tévképzetek, a hallucinációk vagy a delírium.

Előfordulhatnak pszichés tünetek is
Fotó: ShotPrime / Getty Images Hungary

3. Végstádiumú tünetek

Az utolsó stádiumban a kimerültség és a zavartság tovább fokozódik, ami súlyos fejfájással párosulhat. Ennek az az oka, hogy az extrém, kezeletlen niacinhiány agygyulladást okozhat.

A súlyos niacinhiány izomgyengeséget és bizsergést is kiválthat. Ez olyan érzés, mintha apró tűkkel szurkálnák az embert.

Nem ritka az étvágytalanság sem, ami nagyfokú fogyást eredményezhet, illetve előfordulhat eszméletvesztés is. A kezeletlen, évekig tartó niacinhiány végül halálhoz vezethet, ami a súlyos energiahiánnyal és a testi funkciók leállásával függhet össze.

Ilyen esetben kell orvoshoz fordulni

Ha a niacinhiány vagy a pellagra jellemző tüneteit tapasztalod magadon (például szokatlan bőrkiütéseket, szájsebeket, hányingert, hányást, zavartságot, hasi fájdalmat és izomgyengeséget), érdemes lehet kivizsgáltatnod magad, ha azonban súlyos panaszaid jelentkeznek (például eszméletvesztés, hallucináció, teljes étvágytalanság vagy extrém kimerültség), sürgősen kérj segítséget.

A niacinhiány vizelet- vagy vérvizsgálattal diagnosztizálható, majd niacinkiegészítők szedésével vagy több niacintartalmú étel fogyasztásával fordítható vissza. Szükség esetén azonban a kialakuló egészségügyi állapotok külön is kezelésre szorulnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.