Kiteríti a kölyköket a fitneszdévédé

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor szerkesztőségünkhöz került a Kata Fitnesz dévédé, úgy gondoltuk, hogy ez is egy tinglitangli, amolyan kuckómackós gyerektorna.

Amikor szerkesztőségünkhöz került a Kata Fitnesz dévédé, úgy gondoltuk, hogy ez is egy tinglitangli, amolyan kuckómackós gyerektorna. Az első szűrő az 5 éves Málni volt, aki kapásból közölte, hogy neki ez nehéz. Nem is csoda, hiszen ez már a második része a fitnesz sorozatnak, ami 6 éves kortól ajánlott, szerény véleményem szerint pedig még annál is nagyobb gyerekeknek való. Nosza, gondoltuk, ráeresztjük Pannát, aki nagy torna, úszás és egyéb sportok rajongója, s amúgy is belefér a korosztályba. Hétéves lányom felöltötte teljes fitnesz felszerelését és lelkesen csapott bele a lecsóba.

A lányok és Kata egy csodás medence partján űzték az izommunkát, méghozzá különböző országok zenéire. Többször visszatért az eej’uhhnyem, és a hej, Jancsika, Jancsika, de most nem vontattunk hajót a Volgán, sőt, egyéb klasszikus nemzeti nótára is mozoghattunk. A tizedik percben már hálát adtam a sorsnak, hogy nem nekem kell ezt csinálni, ugyanis genetikailag képtelen vagyok tükörben leutánozni ezeket a szteppmozdulatokat. Lányom imád mindenféle ilyen dolgot, tehát a készítők valóban bízhatnak abban, hogy lesz ember, aki végigcsinálja a feladatokat, én, ha tehetném, inkább a mögöttük lévő medencébe vetném magam.

Nem mondom, hogy könnyű volt, lányomról szépen csendben ugráltak le a különböző rétegek, s végül csak egy tapigatya és póló maradt. Azért bebizonyosodott, hogy anyja lánya, volt kis keveredés bal-jobb, kéz-láb bontással. A felhasznált elemek némelyike szerény véleményem szerint meghaladja ennek a korosztálynak a koordinációs képességét, a végtagok és ritmus összehangolása bonyolult.

Panna rendszeresen jár évek óta tornára (ami táncos) és még úszni is, de ez a dévédé a 37. percben kilőtte a maradék energiáját is. Jó hír ez a szülőknek, mert olyan állapotba került estére, mintha indítottuk volna a Budapest-Bécs maratonon, s azt is nehezményezte, hogy a végén a dévédén a kislányok beleugorhattak a medencében, ő pedig sajna nem.

Ez a fajta mozgás még egy kisebb szobában is végezhető, mégis nagyon jól megmozgatja a sportolni vágyó gyerekeket. Mi azt hiszem, legközelebb csak néhány év múlva fogjuk újra elővenni.

Kata fitnesz a világ körül DVD, 44 perc, 2500 Ft
2007. Zeneker Kft

win
win
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem dvd gyerek sport

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.