Ez a két mentális betegség fenyegeti, ha nem figyelsz oda a gyerekedre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem figyelnek eléggé a gyerekek érzelmeire, vagy egyenesen érvénytelenítik is a szülők az érzéseit, akkor akár személyiségzavar is kialakulhat bennük.

Mostanra már nem csak feltevés, illetve nem csak a szakemberek „titkos tudása”, hogy a gyermekkori élmények, a szülő-gyermek kapcsolatok mennyire erős hatással bírnak az ember életére. Nem lepődünk meg többé, ha valahol azt olvassuk, hogy a szülői minta a párkapcsolatainkba is beszivároghat, ha nem alakítunk ezen tudatosan. Talán még mindig inkább a fizikai bántalmazás az, amely ilyenkor először eszünkbe jut, hiszen ez a legegyértelműbben észrevehető rossz szülői viselkedésforma. Azonban hasonlóan súlyos hatása lehet az érzelmi érvénytelenítésnek, amelynek mentális zavart keltő hatása lehet a gyerekeknél.

A gyermekkori érzelmi érvénytelenítés és a személyiségzavarok

Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy a szülei megértsék, és elismerjék a szükségleteit, érzelmeit, gondolatait és viselkedését, tehát hogy empatizáljanak vele. Ennek az ellenkezője, az érzelmi érvénytelenítés az, amikor valakivel azt hitetik el, hogy ezek mind semmit sem számítanak. Ha valakivel egész gyerekkorában ezt csinálják a szülei, az a bizonytalanság érzetét szülheti bennük, sőt, mély depresszióba eshetnek, bizalmatlanná válhatnak mások és maguk iránt, valamint az önazonosság-érzetük is gyengülhet. Súlyosabb esetekben akár olyan mentális betegségek kialakulásához is vezethet, mint a borderline személyiségzavar vagy a narcisztikus személyiségzavar.

Az érzelmi érvénytelenítés gyerekkorban komoly személyiségzavarok kialakulásához is vezethet
Fotó: Prasit photo / Getty Images Hungary

Még ha nem is alakul ki az érzelmi érvénytelenítésben felcseperedett embernél személyiségzavar, a felnőtt kapcsolataira akkor is rányomhatja a bélyegét ez a fajta nem megfelelő szülői nevelés. Két lényeges területen jelenik meg a leginkább:

1. Érzelemszabályozási zavarok

Ha egy gyermeknek rendszeresen elutasították, lekicsinyelték vagy tagadták a valóságát, akkor felnőttként nehezen tudja azonosítani vagy kifejezni az érzelmeit. Érzelmileg elérhetetlenné válhat kapcsolataiban, akit inkább megijeszt az érzelmi közelség lehetősége, amely a patológiás narcizmusig terjedően lehet jellemző rá felnőttként.

Bár apróságnak tűnhet, komoly problémákhoz vezethet önmagában az is, ha valaki nem képes értelmezni és kifejezni az érzelmeit, ugyanis akár krónikus betegségek kialakulásához is vezethet például a feloldatlan és fel sem ismert szorongás. Az érzelmi elhanyagolás és a bántalmazás pedig az alexitímia, azaz az érzelmi vakság kialakulásának esélyét is megnöveli, amelynek köze lehet a szorongásos zavarokhoz, a depresszióhoz, az evészavarokhoz, a pszichoszomatikus kórképek kialakulásához vagy a PTSD-hez is.

A másik irányba is el tud billenni az érzelmi libikóka. Ugyanúgy válhat valaki a szélsőséges érzelmek, mint az érzelmi elszigetelődés rabjává, ha szülei annak idején érzelmileg invalidálták. Ha gyerekként csak akkor kapott (akár csak negatív) figyelmet a gondviselőitől, ha hatalmas érzelmeket mutatott kifelé, akkor az intenzív érzések kimutatása és a diszfunkcionális reakciók épülhetnek be a viselkedésének alapmintázatába, amelyeket a borderline személyiségzavarral is össze szoktak kötni.

2. Nincs meg az alapvető biztonságérzete

A kapcsolati megelégedettség alappillére, hogy valaki képes legyen biztonságban érezni magát a párkapcsolatában. Ha azonban valakit gyermekkorában rendszeresen érvénytelenítenek, akkor a biztonság, a kiszámíthatóság és a megbízhatóság érzetének hiányával nő fel. Ennek következtében kapcsolataiban könnyen elutasítva érezheti magát, és tehetetlenséget élhet meg. Tehát alapvető bizalmatlansággal viseltetik a külvilág és maga felé. Sajnos az ilyen emberek hajlamosak maguknak olyan párt találni, akik pont ezt a traumát erősítik meg bennük még jobban, így végül akár a párkapcsolatok gondolatától is teljesen elzárkózhatnak a végén.

Szerencsére a megfelelő terapeuta sok segítséget nyújthat a gyermekkori érzelmi érvénytelenítés feldolgozásában. Első lépésként már az is nagyszerű, ha valakiképes felismerni saját magán, hogy vele is ez történt, innentől kezdve pedig egy szakember vezetett segítségével érdemes megtenni a boldogabb felnőttkor felé vezető lépéseket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.