Bébinapló: Pelenkával kitömött gyerekszájak
Palkó nem harapott rá a cumira, figyelmét a textilpelenkára fordítja - pont, mint a bátyja, aki szájába tömött pelenkával alszik el.
Palkó nem harapott rá a cumira, figyelmét a textilpelenkára fordítja - pont, mint a bátyja, aki szájába tömött pelenkával alszik el.
Azokat a terhes nőket, akik az új típusú influenzával fertőződnek meg, fokozottabban veszélyeztetik súlyos, akár halálos betegségek.
Iskolakezdési túránk második fejezeteként a tanszerek megvásárlása után a tankönyvek beszerzését kíséreltük meg.
A szülést követő anyagi juttatások, dokumentumok és az ügyintézés összefoglaló írása, mely már a jövő évi változtatásokra is utal.
Szétzilált gondolatok a nevelésről, amikor éppen nem megy könnyen.
A terhességek 8-12 százaléka koraszüléssel végződik. Az idő előtti szülések okai.
Szakértők szerint a szülőknek figyelembe kell venni a jelenetekben látható ivást.
Milyen alapruhákra van szüksége egy terhes nőnek?
A szülés utáni varrogatás szó szerint maradandó nyomot hagyott a kismamán: kezét véresre harapta a rettentő fájdalomtól. Akkor megfogadta: soha többé nem szül
Hét új és 6 régebbi bababarát kórház, valamint 70 bababarát település vehette át a "Bababarát" díjakat szerdán az Egészségügyi Minisztériumban Budapesten.
Túl a második terhességen, megpróbálom összeszedni az eddig tapasztalt „terhes férfi”-tüneteket.
Az államfő nem ért egyet a gyermekgondozási segély időtartamának három évről két évre csökkentésével.
Ha nem tudatosan építik fel a baba menüjét, könnyen elhízott kisgyermek és felnőtt lesz a csecsemőből.
Gyerekkel is lehet menni a Szigetre, de országszerte, így a Balaton partján is találhatunk gyerekprogramokat.
Vajon miért akarják egyes óvó nénik hazazavarni a gyereket délben, csak mert anyuka otthon van egy másik gyerekkel?
Lehetséges, hogy új korszak kezdődik az éjszakai nem alvással szenvedő szülők életében, ugyanis egy forradalmian új találmány kerül hamarosan a boltokba.
Beleszólhatunk-e a gyerekünk életébe, ha látjuk, hogy rossz úton halad, vagy bízzuk rá és szeressük?
Legújabb sorozatunkban kísérletet teszünk arra, hogy feltérképezzük Budapest legjobb játszótereit.
Az elmúlt napokban az egyik cikk kommentjeiben sok szó esett a gyerekmolesztálásról, ez tépte fel a sebeimet, amikről azt hittem, már behegedtek.
Részletes beszámoló a Szent Imre Kórház szülészetéről, állapotokról és az orvosok, szülésznők hozzáállásáról.
A kategóriákba szedett kismamatípusok után egy olvasónk a várótermekben ücsörgő kispapákat vette górcső alá és tette skatulyákba őket.
Egy novemberi napon megszületett a kislányom. Az akkor másfél éves fiam különösebb fennakadások nélkül vette tudomásul, hogy vége a királyságnak.