Alvásproblémák ellen anyaméhet a kiságyba!

Olvasási idő kb. 2 perc

Lehetséges, hogy új korszak kezdődik az éjszakai nem alvással szenvedő szülők életében, ugyanis egy forradalmian új találmány kerül hamarosan a boltokba.

Lehetséges, hogy új korszak kezdődik az éjszakai nem alvással szenvedő szülők életében, ugyanis egy forradalmian új találmány kerül hamarosan a boltokba. Ez a matrac, mely olyan érzetet kelthet a babákban, mintha az anyaméhben lennének, végre véget vethet a szülők álmatlan éjszakáinak.

Easidream

A remek találmányt, melynek bélése felfújható, a már meglévő matrac alá kell helyezni, s a ráfektetett babák 90 százalékánál csökkent az éjszakai felébredések száma.

A matrac bélése, hogy minél élethűbben utánozza az anyaméhet, működés közben először lágyan megtelik levegővel, majd leereszt, vagyis ringó mozgást utánoz. Ez azonban még nem minden, a kiságy oldalára egy ölelni való bárányka is fel van akasztva, melyből anyai szívverés, valamint egyéb válogatott hangok hallhatóak, például a porszívóé és hárfa is.

A porszívó hangja, bár első hallásra meghökkentő felszerelése egy kiságynak, nem véletlenül került a báránykába. Sok kisgyerekre nyugtató hatással van ugyanis, mert nagyon hasonló az anyaméhben hallható suhogáshoz. Egyes tanulmányok szerint a hárfa pedig nemcsak ellazítja a babákat, hanem megnyugtatja őket.

A bélés mozgása arra „bátorítja” a kicsiket, hogy a hátukon aludjanak, mely fekvési pozíció- az idézett Dailymail.co.uk szerint- a legbiztonságosabb a babák hat hónapos koráig.

A találmány - mely az Easidream nevet viseli - fejlesztője egy hatgyermekes édesanya, akinek a legkisebb gyermeke éjszakai alvásával gyűlt meg a baja.

A brightoni egyetem kutatói kifejlesztettek egy prototípust, s 14 pár jelentkezett az Easidream kipróbálására, akiknek teljes alvási naplót kellett vezetniük.

Az egyik önkéntes édesanya, akinek a kislánya hét hónapos, így nyilatkozott a termékről:” Két hétig használtuk, s a lányom imádta. Két perc alatt elaludt, alig hittem a szememnek, megváltoztatta az életünket.”

Jeanne Tarrant, a Royal College of Midwives, azaz a Szülésznők Királyi Főiskolájából azt nyilatkozta, hogy a babák bizony reakciót adnak az anyai szívverésre, valamint a „fehér zajra”, s többnyire elalszanak tőlük. A lágy mozgás is segíthet, s minden hasznos lehet, ami az anyaméhben töltött időszakra emlékezteti őket.

Az Easidreamet októbertől dobják piacra Londonban, s reméljük, hamarosan a magyar szülők is kipróbálhatják, s az éjszakáik nyugodtabban telnek majd.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.