Szülőség

Szülőség cikkek

Anya pelenkázás helyett inkább dugna egy jót

Néha úgy szeretnék kiszabadulni egy kicsit a szaros pelenkák bűvköréből! Egy időre messze kerülni a lehányt, kinyúlt pólóktól, a furcsa mód egyre szaporodó fél pár bébizokniktól, a hegyekben álló babaruha-halomtól, bemosni egyet annak a kócos, karikás szemű sárkánynak ott a tükörben és végre egy orbitálisat dugni a pasimmal.

Bréking: kipottyant az első tejfog!

Ha a lányomra néztem az elmúlt hetekben, szinte mindig ugyanazt láttam: hol az ujjaival, hol a nyelvével lökdösgette a jobb alsó metszőfogát, hiába kértem, hogy várjon türelemmel, majd kiesik, ha eljön az ideje.

Dzsungel a nőgyógyász székében

Évente/félévente, terhesség alatt pedig havonta egyszer fel kell keresni a nőgyógyászt és felpakolni a koffert a vizsgálószékre.Lábak a kengyelben, doki kesztyűt húz és vizsgálni kezd.

Elfogyott a pénzem, nincs mit enni

Két hete várom, hogy fizessen a cég, és már telefonálni sem tudok, hogy mikor szándékoznak már végre utalni, mert a kártyám teljesen lemerült, amúgy is napok óta azt játsszák velem, mint a szegény ember az ördöggel, amikor kiírta az ajtófélfára, hogy majd holnap, hát nekem is ezt hajtogatják.

A védekezés a nők feladata?

Férfiak által szedhető, biztonságos, hatékony és visszafordítható változást okozó hormonális fogamzásgátló tablettát alkotott egy nemzetközi kutatócsoport, írja az MTI.

Öltöztessük a gyereket megdöbbentően!

Elmúlt a húsvét és a szabad kapacitásainkat, ami a csokinyulak cetlijének vizsgálata után generálódott, felhasználhatjuk, hogy a gyereket felöltöztessük végre tavaszra.A Poronty bababolt portyája végre egy igen érdekes boltba vezeti el az olvasóit.

Szigorítják a gyerekek belépését Horvátországba

Néhány héten belül változik a külföldi gyerekek Horvátországba történő beutazásának január óta érvényben lévő szabályozása; az iskolai csoportoknak egyszerűbb lesz az igazolások beszerzése - tudta meg az MTI szerdán a budapesti horvát nagykövetség konzuli osztályától.