Feleslegesen megvett bébicuccok

Olvasási idő kb. 3 perc

Mikor terhes voltam, szinte mindenki ajánlott valamit, amit mindenképpen és feltétlenül meg kell szerezni a gyerek érkezéséig.

Mikor terhes voltam, szinte mindenki ajánlott valamit, amit mindenképpen és feltétlenül meg kell szerezni a gyerek érkezéséig. Én pedig nagyon örültem ezeknek a tanácsoknak, mert első gyermekesként honnan tudhattam volna, mi kell a gyereknek, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán miket lehet kapni a bababoltokban. Így hát elindultunk mi is a beszerzőkörútra, és megvásároltunk számos olyan dolgot, aminek különösebb értelme nem volt. Össze is állítottam egy listát azokról a dolgokról, amiket megérte megvenni, és azokról is, amiket nem, hátha valaki okulhat belőle.

- Baby Björn aktív kenguru. Ez a Baby Björn direkt hátfájósoknak gyártott változata, tízezerrel drágábban a sima Baby Björnnél. Nekem úgyanúgy fáj benne a hátam, éppen ezért alig használom, apukának ugyan jobban bejött, de összességében nem érte meg, ugyanilyen jó – vagy rossz – lett volna egy olcsóbb is.

- Babakocsi. Minél több szempontot vettünk figyelembe, annál drágább lett, bár megszabta a választható babakocsik számát a keskeny bejárati ajtó, amin kevés kocsi fér át. Végül az egyik legdrágább márka lett, igaz használtan, így némivel olcsóbban. Soha nem bántam meg, azóta toltam más babakocsikat is, így még inkább csak ezt venném újra.
- Autósülés. Szintén a legdrágább márka, bedőltünk a mindenféle törésteszteknek. Valójában olyan rövid ideig használja ezt a hordozót, hogy inkább a következő ülésbe kellett volna beruházni, mindegy, legalább biztonságos.

- Lábzsák autósüléshez. Szép, csinos, dizájnos és baromi drága. Azt mondták, téli gyerekhez ez mindenképpen kell, jó szolgálatot tett, de ugyanilyen jó lett volna egy vastag pléd is.

- Adapter, amivel az autósülést a babakocsira lehet tenni. Nagyon sok babástól hallottam, hogy nagyon fontos szempont, hogy az autósülést a babakocsira lehessen tenni, mert milyen nagy kincs, ha a gyerek elalszik a kocsiban. Valójában ezt a funkciót körülbelül ötször használtam, egyrészt mert télen nem találtam elég melegnek az ülést, másrészt hamar rájöttem, hogy a gyerek egyáltalán nem ébred föl, ha az autóból átteszem a babakocsiba. Az adapter, ha jól emlékszem, tízezer forint volt, kidobott pénzt.

- Baby Björn pihenőszék. Szintén baromi drága, 17 ezer, de minden fillért megért. Nekünk legalábbis, mert a mi gyerekünk két hónapig egyszerűen nem aludt, és este, mikor már kikészült a vállam a hordozástól, nagyon jó volt áttenni a székbe, ahol azon nyomban álomba szenderült. Nem szokott rá, azóta már az ágyában is alszik, de ha nyűgös, még mindig szeret ott üldögélni, már hintáztatja magát.

- Digitális fülhőmérő. Szintén több ezret kóstált, a legfölöslegesebb dolog, amit eddig megvettünk, soha nem mutatta még kétszer egymás után ugyanazt az eredményt.

És egy kisebb lista arról, aminek nem dőltük be:

- Gyerekágy. Sokan dicsérték a gurulós, kerek faágyakat, amelyek a gyerekkel együtt nőnek, sokáig jók satöbbi. Nekünk is nagyon tetszett, de kiságyat végül a családi pincéből szereztünk, a lányom abban az ágyban alszik, amiben én is aludtam harminc évvel ezelőtt.

- Pelenkázó. Ezt sokáig halogattuk, szépet szerettem volna, ami utána komódnak is jó, lehet rá pakolni meg ilyenek. Vagy százat láttam egyik rondább volt, mint a másik, böszme nagy bútorok és drágák. Végül maradt az olcsó ikeás, remek szolgálatot tesz, eszemben sincs lecserélni.

- Kád. Ez volt az utolsó dolog, amit megvettünk, és már nagyon elegem volt a pénzköltésból, ezért a lehető legolcsóbb kádat vettük. Ezt viszont megbántam, a mi gyerekünk ugyanis sokat ordított az elején a fürdésnél, míg más gyerekek a háttámasztós kádakban meg fürdővödrökben vígan voltak. Legközelebb erre beruházok.

- Játékok. Semmilyen játékot meg plüssállatot nem vettünk neki a szülés előtt, és nagyon jól tettük. Minden rokontól és baráttól játékot kapott, már szép nagy készlete van.

- Sterilizáló készülék. Amit kell, egy nagy lábasban sterilizálom a tűzhelyen, de őszintén szólva kezdek leszokni róla.

- Pelenkázó táska. Ezt soha nem is értettem, miért olyan drága pusztán azért, mert ugyanolyan színű, mint a babakocsi? Ilyen nekem nincs, de még soha nem okozott gondot a tisztába tétel.

És hát nyilván van még egy rakás dolog, amiről én nem is tudok. Mostani aktuális témánk az etetőszék, kíváncsi vagyok végül melyiknék kötünk ki.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kalas Györgyi
Kalas Györgyi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.