Elhatároztuk, hogy népes társasággal elmegyünk hétvégézni, gyerekkori cimborákkal, kölykökkel, s „nyaralásra” költjük az utazási csekkünket.
Elhatároztuk, hogy népes társasággal elmegyünk hétvégézni, gyerekkori cimborákkal, kölykökkel, s „nyaralásra” költjük az utazási csekkünket. Hosszú hetekkel előre lefoglaltuk a szállást, s nagy volt a rákészülés. Azért lehet érdekes a hosszú várakozási idő, mert az ember képes a negatív erőket a dolgok túl parázása miatt bevonni a történetbe.
Nos, ebben én nagyon nagy vagyok. A fő fókuszálás természetesen az egy gyerek se legyen beteg mantrázása volt, valahogy a többi csip-csup dolog mellékesnek tűnt. S mint tudjuk, amit mondunk, az gyakorlatilag úgy is lesz, a gyerekek valóban makk egészségnek örvendtek. (Naná, mivel élményfürdőzés is be volt ígérve, legyűrtek mindent). Minden egyéb tényező alatt rezgett a léc.
Én egy kissé aggódtam, hogy barátnőim, akik már nagyon terhesek, (értsd a szó állapotos vonatkozását) nem igazán fogják átvenni az én "végre kiszabadultam és mulassunk" érzésemet, de erősen bíztam a férfiakban, talán ők mentik a menthetőt. Sőt, határozottan szántam is a lányokat, szegények, ráadásul mi vár még rájuk, ha majd megszültek, de ez igazán csak az én gonoszkodásom volt. Irány tehát Nyíregyháza!
Az indulás napján minden 8 év alatti egészséges volt, azonban a 25 fölöttieket valami rejtélyes kórság gyötörte. A teljes harci felszerelésben volt egy karton papír zsebkendő, Neocitran, infralámpa, homeós okosságok, szopogatós cukorkák, miegymás. A fejem speciel olyan volt, mire odaértünk, mint egy jól meggyúrt hógolyó, és minden váladékom egy utat választott a fejemen, hogy távozzon. Szerencsére ezzel a többi család felnőtt szekciója is hasonlóan volt, nem volt ciki a zombi fej. Nagyon vártuk az esti pálinkát, hogy kínunkon enyhítsen.
No kérem, az adott szálláson már jó párszor voltunk, minden alkalommal vagy az évszakhoz képest baromi hideg volt, vagy beteg volt valaki. Mi mégis megpróbáljuk mindig, hogy hátha összejön, és igen, végre most mindkettő egyben volt. Végre betegek is voltunk és baromira fáztunk is. Én erős felindultságomban emlegettem a viharsarkot, de nagyon hamar rávilágítottak, hogy az kicsit máshol van, s attól sem lett jobb kedvünk, hogy értesültünk róla, az országban mindenhol melegebb van, mint nálunk.
Hiába van a panziónak gyönyörű, jól felszerelt kis játszótere, sajnos, ahogy eddig soha, most sem élvezhettük, pedig de jó lett volna, a kölykök homokoznak, tolják a csattogós falepkét, mi meg ücsörgünk és dumálunk. Szerencsére a helyiek a gyerekbarát szálláshelyet komolyan veszik, és komplett játszófolyosó van a kölyköknek bent is. Mint később kiderült, gyakorlatilag fölösleges, elég volt nekik, hogy lépcsőzhetnek, ezek a mai fiatalok! Mi tehát felváltva melengettük az átfagyott és beteg fejünket a kályha előtt, a gyerekek pedig hol rohangáltak a lépcsőn körbe-körbe, hol a vízi programért nyúztak minket. Így hát itt kérek elnézést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyétől, az aktuális "náthajárványt" nekünk köszönhetik, bár a beteg egyedek csak gyermekeiket őrizték a medence szélén. Volt, aki szintén rohadtul fújta az orrát és mégis áztatta a fenekét a gyermekmedencében, ami szerintem nem betegen is gáz. Mit ne mondjak, remek volt, de a gyerekek legalább élvezték.
Megküzdöttünk az elemekkel, azért is kimentünk az állatkertbe, ahol zárt helyről zárt helyre adtuk egymás kezébe a kilincset, feltűnően sok időt töltöttünk minden fűtött helyiségben. Leróttuk tiszteletünket a kedvenc jegesmacinál és az állatsimogatónál örültünk a félórája született kiskecskének, még az anya méhlepénye is ott volt mellette. Ezek után húztunk haza.
Rá kellett, hogy jöjjek, öregszünk. Hol vannak már az asztalon táncolós bulik? Rendben, gyermekkel csak nem tivornyázunk, de akkor is. Az első kör tarpai szilvapálinka után úgy elpilledtem, hogy nehezemre esett a szememet is nyitva tartani, a többiek úgyszintén kidőltek. A csúcspont Uri Geller remekbe szabott műsorával ért minket, ahol könnyesre röhögtük magunkat a tévére tett kezünkkel, s most már tuti, hogy nem fogunk drogozni sem.
Ismét levonhattuk a konzekvenciát, a közös, gyerekes hétvégék fárasztóbbak, mint minden más. Mert izmozunk, hogy dumáljunk is, de a gyerek ugye folyton szeretne valamit, így futtában történik minden, egyszerre akarunk is mindent csinálni.
Jó volt, s ha valaki legközelebb jó időben szeretne Nyíregyházára menni, akkor ne július 7-től tegye, mert akkor megint mi fogjuk elrontani a jó időt.
