Korábban már írtunk pár gyermekeknek szóló magazinról. Most a gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat vettük számba. Természetesen ezek nagyobb gyerekeknek szólnak, elsősorban 8-10 éves kortól érdemes a gyerekünk kezébe adni, de még ekkor is gyakran külön magyarázatot kell fűznünk a szöveghez. Lássuk, miből válogathatunk egy hosszabb vonatutazásra!
Süni - A legrégebbi, több mint száz éves magyar természettudományos ismeretterjesztő lap rokonáról van szó: felnőtt verziója a Vadon, mely a Természet jogutódja, a Sünit is régebben még Süni és a természetnek hívták. A magazin gyakorlatilag minden szempontból kiváló. Az címlapon egy nagy és szép békás kép látható, illeszkedve a leghangsúlyosabb tartalmi elemhez. (A hátsó címlapon meg egy übercuki répazabáló csimpánz.) A 2008-as első számban egy hosszabb tematikus egység szól ugyanis a békákról, mivel most van a békák éve. Egyedül a cím-designnal nem tudok megbarátkozni. Ennél ez sokkal kevésbé gyerekes, nagyon is komoly lap. Viszont nagyon jó, hogy jelzik, újrahasznosított papírt használnak. Ez illik a lap szellemiségéhez, és mutatja a gyerekolvasónak, hogy hogyan is kell, lehet védeni a környezetet.
Az első írás a szerkesztő levele: Mirtse Zsuzsa nem hiába foglalkozik évek óta gyerekekkel, érthetően, szépen, mindennapi apró tanácsokkal fogalmazza meg, hogy hogyan védhetjük mi is a környezetet, hogy az apró tettek sokat számítanak.
A lapban rengeteg állatkerti információ, társállat rovat, játékok és egy olvasó természetbarát életmódjának ismertetése is található. Otthoni elfoglaltságként a déli gyümölcseink magjainak csíráztatását írja le részletesen és élvezetesen. Végül pár aktuális állatos hírt ismertet. Reklám alig van benne, de ami van, az mind a környezetvédelemmel, állatokkal kapcsolatos (csomagolóanyag, újság, könyv, kiállítás). Képileg teljesen egységes: minden rovatnak van egy főszíne, azon belül azonos szerkezetűek, sok-sok gyönyörű kép (köztük rengeteg magyar, mint ahogy a cikkek is sajátok és hazai témájúak). A középső békás plakát valóban dísze lehet egy gyerekszobának. A szöveg ugyan picit túl tankönyvízű, bonyolult, de ezt ellensúlyozzák a beszédes képek.
A laphoz egy gyerekrajzosan megrajzolt erdei társasájáték tartozik, rengeteg kivágható szerencse és balszerencse kártyával.
Mindenkinek melegen tudom ajánlani lapot, akár csak nézegetni is. Minőségét és hosszát tekintve pedig kifejezetten olcsó.
A márciusi címlap kész katasztrófa, a tökéltes tipográfia káosz egy valószerűtlenségig szaturált tengeri teknőssel, akinek hónaljában egy kalóz vicsorog. A belső se jobb: kaotikus design, időnként zavaróan ügyetlenül fordított szövegek. Az információk teljesen összefüggéstelenek és kuszák, mintha semmiféle koncepciója nem volna a főszerkesztőnek arról, hogy egy szám honnan hová tart, és miről szól (najó, a tengeri állatokról). A képek nem tudnak érvényesülni a rosszul szerkesztett oldalakon, pedig azért jópár kiváló is lenne köztük. Hazai tartalmak gyakorlatilag nincsenek a lapban.
A játékok jórészt hülyeségek. Például egy képen meg kell keresni nem odaillő elemeket, de azok annyira be vannak montírozva a képbe, hogy lehetetlen megtalálni őket. Ki kell találni képrészletek alapján, hogy mi az a kék, ami a képen van. Hát kérem, az jó, csak éppen minden kép ugyanolyan kékre van fotosoppolva, és akkor mi értelme a kéknek? A reklámok pedig egyszerűen rondák. Én reklámpárti vagyok, egy piaci lap reklámozzon, miből is élne meg különben, de azért a reklámot, a terméket be lehetne simítani a lap színeibe. Az ajándék pedig egy vicc: műanyag-fólia, benne undorító külsejű műgumi jegesmedve, ami háromszorosára és takonyszerűre válik, ha három napig vízbe tesszük. Hát, inkább írtak volna le valami értelmes otthoni kísérletet, minthogy csomagoltak egy kis szemetet a laphoz. Ezenkívül van három valóban szép matrica, a NatGeos gyűjtőalbumunkba ragaszthatjuk. Nem értem. Erre a lapra nyilván van pénz, a felnőtt lap színvonalas, akkor miért nem lehet jól csinálni?
Kiadja: National Geographic Society, Sanoma Budapest Zrt., 375 Ft. Havonta.
Szitakötő – egy új gyereklapot tartunk a kezünkben, a címlap szerint a kíváncsi gyerekek lapját. Nem csak tudományos ismeretterjesztés, hanem irodalmi, művészeti írások is találhatók a Szitakötőben, amely oktatási segédanyag is, így felöleli az összes tantárgy területét. Felső tagozatosoknak szól elsősorban.
Igazi művészi igényű gyereklap, amilyen eddig nem volt kis hazánkban: az olcsó műnyomó helyett vastagabb, jótapintású papíron egyszerűen, de igényesen és jól szerkesztett oldalak. Minden oldalon egy rész kép, egy rész szöveg, összesen háromféle betűtípus – felüdülés ez a betűtípusban tobzódó, átláthatatlan és idegesítően csicsás sajtónkban. A képek zseniálisan vannak kiválasztva, ahogy a cikkek témái is. Az első a szitakötők világáról szól: túl az információkon valóban irodalmi nyelven íródott, megszólítja a gyerekeket, és arra készteti, hogy érzelmekkel és gondolatokkal egyszerre reagáljanak a körülöttük lévő világra.
A régmúltba és a jelenségek mélyére vivő fényképelemzések, valamint a középen található Csontváry-elemzés gyereknézőpontja is tökéletes, ahogy a gyerekutazóként megfigyelt űr és Hold is. A szépirodalmi rész után is megnyalhatjuk a tíz ujjunkat: Lackfi versei ülnek, a késekről szóló mese, noha eleinte kicsit gyerekesebbnek tűnik, mint a megcélzott korosztály, de a végkifejlet felé közeledve az emberi (és szerelmi) viszonyok érthető és izgalmas allegóriájává válik. A csonka családról és hajléktalan apáról szóló elbeszélés pedig igazán tabudöntögető, miközben egy másodpercig sem didaktikus, és minden kérdést nyitva hagy, hogy az olvasó gondolkodni kényszerüljön. Egyetlen dolog hiányzik a lapból: a játék és a (nem csak intellektuális) játékosság. Így ez egy picit tömény. Bár sok interakcióra felhívó kérdés van, de nincs hely, ahol maga a gyerek írhatna, alkothatna a lapba. Remélem, ez még változik, hiszen eddig mindössze két szám jelent meg.