A turkálás szenvedély, az világos, még ha nem az orrunkban bányászunk, akkor is. Gyerekkel pedig a legésszerűbb, már ha nem vagyunk puccos fajtából, aki nem ad a gyerekére használt cuccot. Pedig gondoljunk bele, nincs különbség a Klárika rokon kisfiáról levedlett gönc és a külföldről érkezett, jó minőségű ruhák között, a mosógép pedig csodákra képes. Így, e heti bababolt célpontunk a Keleti pályaudvarnál található angol használt gyerekruha bolt, amire, mint lelkes turis fanok, régóta fájt a fogunk. Vannak olyan dolgok, amik veszélyesek egy nőnél, kettőnél meg pláne. Ilyen a hirtelen szabadfelhasználásra szánt kicsiny összeg, aminek a fenekére verhet, vagy a gyerektől való kiszabadulás érzése, főleg, ha találkozik is valakivel. Nos, Tündével eme három tényező kíséretében borultunk be a boltba, nagy terveket szövögetve, hogy jól megpakoljuk a puttonyunkat. Először kosár nélkül, majd egy kosárral, végül kettővel értünk a célba.
Az első sokk akkor ért minket, amikor rájöttünk, hogy nincsenek a ruhák méret szerint külön válogatva, arra ösztönözve, hogy mindent, értitek, mindent végignyaljunk, nehogy kihagyjuk az évszázad lehetőségét a legjobb darabra. (Halkan jegyzem meg, hogy Tünde ezt a feladatot ellógta, csak helyenként csapott le és össze-vissza rohangált, célirány helyett.) Tíz perc elteltével sajnos szerkesztőnk gyönyörű kisestélyit lelt a lányoknak, s azt a különös érzést kezdtük érezni, hogy most akkor vehetnénk hülyeséget is a gyerekeknek, meg persze ki tudja, mikor lesz esküvő, farsang, búcsú, jól jöhet még. Így én is megragadtam egy flitteres, fekete koktélruhát 1.490 forintért, s ráhelyeztem a két lila királylányruhára (melyek szintén 1.490 forintba kerültek). Ekkor Tünde megjelent a bolt ellenkező végéből két plüssmacskával, (1.190 és 990 Ft), s világossá vált számomra, hogy még legalább ötven remek darabot fogunk meglóbálni, betenni, majd kivenni a kosárból. Értelmes ruhát az első fél órában véletlenül sem fogtunk meg, végigtapogattuk az összes gála-, tünciruhát, sajnálva, hogy egyikünk sem tudja megvenni, mert nincs kinek. Lassított a tempónkon, hogy fáradt a karunk az akasztók továbbhajtásától.
Az árak középkategóriásak, nagyon olcsó darabokat nem lehet találni, kivéve a 490 forintos pólókat, de a legdrágább ruha is néhány ezer forint csak. A legtöbb ruha 990 forint, szoknya, nadrág, jobb, márkásabb póló egyaránt. A nadrágok kicsit kifosztottak, jól el van látva a hely susimelegítőkkel, de azért találtam vászongatyót, nagyon csinosat. Pólóból hetekig válogathattam volna (átlag 690,- forintért), nagyon nagy a választék és könnyen hazavihetünk, néhány igazán márkás ruhát.
A tele kosarakat végül leparkoltuk a plüss szekció szélén, én is választottam egy helyes kutyát (390 forint) az erre fogékony Andrisnak. Tünde ekkor végelgyengült, pedig még hátra volt a java: a kiválasztott hegy újra értelmezése, áru balra, maradhat, jobbra, vissza. Ez után a kisesett darabok esetleges pótlása következik, ha szükséges, aztán a végösszeg korlátozása, újabb néhány ruha kihullásával, majd visszatételével, s újra kirakásával (szegény fekete kisestélyi nem vette az akadályokat), testvérek közötti azonos ruhaarány beállításával. Tünde ekkor már kész volt, mint a lecke, így szomorú búcsút intettünk öt és tízezer forint közötti összegnek, ami azért valljuk be, két nagy szatyor, jó ruháért nem olyan sok, amikor egy középkategóriás felnőtt farmernadrág 8.000 forint újonnan.
A vásárlás és szerzés örömével távoztunk, azzal a biztos tudattal, hogy nem utoljára fordultunk ki lezsibbadt karokkal a boltból. Mert a turkálás mánia, hamis illúziót keltve magunkban azzal, hogy az olcsó ruhára alig adunk ki valamit, s mi visszabillentjük az egyensúlyt azzal, hogy olcsó ruhából nagy kupacot veszünk. Hiába, nők vagyunk…
