Embert próbáló napok ezek azoknak a szülőknek, akik március 16. óta egy vagy több iskolásuk mellett egyszerre próbálnak szülőként, munkavállalóként és korrepetitorként is helytállni. Nem könnyű a gyerekeknek sem: van, ahol flottul, van, ahol csak nagyon akadozva működik az online suli, bár nyilván erőn felül mindent megtesznek a tanárok, sokszor bőven marad még feladat a szülőre is.
A koronavírus okozta állapotok óriási feladatokat rónak a szülőkre. Nemcsak hogy meg kell oldanunk a gyerek nappali ellátását, a munka otthoni elvégzését, de még az oktatásba is be kell segíteni, hiszen az online órák és az önálló tanulás megvalósulásához nélkülözhetetlenek. Egyik napról a másikra azonban nem válhatunk az otthoni menedzsment toplistásaivá.
Hetek óta tudjuk, próbáljuk tudatosítani magunkban, hogy a jelenlegi helyzet rengeteg fordulatot fog magával hozni. Mindegy, hogy az oktatás digitalizációjára vagy az egészségügy helyzetére gondolunk, alkalmazkodnunk kell a világ változásaihoz.
Ahogy a koronavírus terjedése miatt bezártak az iskolák és az óvodák, és elnéptelenedtek a munkahelyek, a szülőkre, elsősorban az anyákra hárul a feladat, hogy az otthon négy fala között újraszervezzék a család hétköznapjait.
A testvérek közötti konfliktusok teljesen normális és elkerülhetetlen részei a gyerekek fejlődésének, és ráadásul rengeteget tanulhatnak is az összecsapásokból. Főleg, ha szülőként segíteni tudjuk őket abban, hogy helyesen kezeljék az indulataikat.
2020 februárjában új sorozat indult a Díványon. Interjúinkban idős emberekkel beszélgetünk arról, milyen volt az élet 50-60-70 évvel ezelőtt, hogyan éltek, mire vágytak és hogyan szerettek nagyszüleink generációjának tagjai.
Ha apaként fontos neked, hogy közel kerülj a lányaidhoz, hogy jó példával járj előttük, hogy egyáltalán férfiként szót érts velük, akkor ez a cikk neked szól. Elmondjuk, mik azok a dolgok, amiket mindig szem előtt kell tartanod.
A felnőttek többnyire könnyedén kibeszélik magukból a feszültségeiket, élményeiket, de hogyan oldják belső érzelmi konfliktusaikat a kisgyerekek, akiknek még nincs hozzá szókincsük?
Hónapok óta tartja lázban a koronavírus a világot, az utóbbi hetekben pedig egyértelművé vált, hogy a járvány minket sem kerül el. A szemünk előtt változik meg a világunk, az emberek feszültek és bizonytalanok, hiszen folyamatos az új intézkedések bevezetése, és senki sem tudja biztosan, meddig tart a jelenlegi helyzet.
Az iskolák, egyetemek bezárása komoly megpróbáltatást jelent a családok számára. Bár sok munkahely megengedheti, hogy alkalmazottai otthonról dolgozzanak, mégsem igaz ez mindenkire. Megszervezni az otthoni együttműködési rendszert nem könnyű se annak, akinek továbbra is be kell járnia dolgozni, se annak, aki otthonról teheti mindezt. Mit tehetünk azért, hogy megőrizzük a nyugalmat, tudjunk felelősséget vállalni egymás iránt, és folyamatos harcok nélkül is együtt tudjunk működni a családtagjainkkal?
Miközben szinte minden szem az angol királyi családra tapad, szinte elfeledkezünk azokról a családokról, amelyek más országokban uralkodnak. Pedig az ő életük legalább olyan fordulatos, botrányos és fenséges egyben, mint II. Erzsébet családjáé.
2020 februárjában új sorozat indult a Díványon. Interjúinkban idős emberekkel beszélgetünk arról, milyen volt az élet 50-60-70 évvel ezelőtt, hogyan éltek, mire vágytak és hogyan szerettek nagyszüleink generációjának tagjai. Interjúalanyaink nem ismert emberek: szomszédaink, nagyszüleink, ismerőseink ismerősei.
A gyerekek számára a játék nemcsak kikapcsolódás, hanem ismeretszerzés is önmagukról és a körülöttük lévő világról. A mi feladatunk nem az irányítás és a tanítás, hanem az alkalmazkodó részvétel.
Kevés aranyosabb dolog létezik, mint az első szerelem. Az ovisok is képesek rajongva nézni egymásra, minden idejüket egymással tölteni, és azon izgulni, mi történik, ha megfogják a másik kezét.
2020 februárjában új sorozat indult a Díványon. Interjúinkban idős emberekkel beszélgetünk arról, milyen volt az élet 50-60-70 évvel ezelőtt, hogyan éltek, mire vágytak és hogyan szerettek nagyszüleink generációjának tagjai. Interjúalanyaink nem ismert emberek: szomszédaink, nagyszüleink, ismerőseink ismerősei.
Tanulás és boldogság? Legtöbbször nem járnak kéz a kézben, legalábbis ez lehet a benyomásunk, ha a vaskos táskát cipelő, túlterhelt, unatkozó iskolásokra nézünk. Szakemberek szerint azonban elválaszthatatlanul össze kellene hogy tartozzanak ezek a fogalmak: élmény és öröm nélkül csaknem lehetetlen valódi ismeretekre szert tenni.
Magyarországon több ezer olyan tartós betegségéből gyógyuló vagy fenntartó kezelésben részesülő gyerek él, aki otthonléte időszakában láthatatlanná válik a közoktatási rendszer számára. A KórházSuli Alapítvány az ő felzárkóztatásukat, és ami a tanulásnál is fontosabb: közösségbe való visszailleszkedésüket támogatja középiskolás és egyetemi önkéntesekkel és múlhatatlan lelkesedéssel.
Mióta az egyik barátomnak pár évvel ezelőtt gyereke született, teljesen eltávolodtunk egymástól. Én nem vagyok szülő, és néha úgy érzem, mintha két külön bolygón élnénk: más az időbeosztásunk, más témák érdekelnek minket, más hullámhosszon vagyunk. Valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz, de már semmi sem ugyanaz. Mit lehet tenni?
Az amerikai Pressley Ridge Alapítvány 1832 óta foglalkozik gyerekek és családok segítésével. Magyarországon 2003 óta tevékenykednek, részben Gruber Andreának köszönhetően. Az alapítvány bekerült az Edisonplatform tavalyi 100-as listájára, sőt az egyik kategória győztese lett.
Bizonyára veled is előfordult már diákként, hogy nem annyira készültél otthon, és óra előtt próbáltad gyorsan bemagolni a legfontosabb infókat, hátha kihívnak felelni. Ha Joós Andrea tanított volna bioszból, ez teljesen legális tevékenység lenne. A tananyag rövid átbeszélése után ugyanis felelhetnétek ketten, de akár egy videóban is beszámolhatnál a tudásodról. Állandó gyomorgörcs helyett online kvízek, népi motívumokkal dolgozó szervszínezők és vörösvérsejtre hasonlító fánkok várnának a suliban. Honnan ez a sok innováció, és el lehet-e várni minden tanártól, hogy újítani akarjon? Erről kérdeztem Andreát, a tavalyi Edisonplatform egyik fődíjasát.
A válás nem jelenti az élet végét: az anyuka, az apuka és a gyerek is előbb-utóbb hozzászokik az új családi berendezkedéshez. Mondhatnánk, hogy egy nyugalmasabb időszak veszi kezdetét – ha nem ekkor kopogtatnának az új szerelmek.
„Ha azt mondom, hogy az áramló terek számomra izgalmas bolyongási lehetőséget nyújtanak, akkor egy diák nem biztos, hogy elsőre megérti, hogy mire gondolok” – veti fel Somogyi Krisztina építészetkritikus, vizuáliskörnyezet-kutató. Pedig sok fiatal kifejezetten szeret széles folyosókon bóklászni, és tetszik neki, hogy nem mindenütt ajtókkal meg falakkal találkozik. Miért nincsenek szavaink a térhez kötődő élményeink leírására, amikor annyi mindent tanulunk az iskolában? Miért volna fontos, hogy a gyerekek tudatosabbá váljanak az épített környezettel kapcsolatban? Erről beszélgettünk egy csütörtök délelőtt egy titkos helyen, a város közepén.
A középosztálybeli vagy módosabb családok körében évtizedes tendencia, hogy gyerekeiket „kimenekítik” az állami oktatási rendszerből, vagyis a központi fenntartású intézmények helyett különböző alternatív, különutas vagy épp vallási iskolákba íratják őket a jobb képzés és/vagy a szabadabb légkör reményében. Vajon igazuk van?
Idén második alkalommal indítja útjára a BridgeBudapest gondolatformáló közössége, az Edisonplatform az Edison100 elnevezésű projektet. A platform megteremtőinek célja ezúttal is az, hogy felkutassák és bemutassák azokat a szervezeteket, kezdeményezéseket, fejlesztőket és jó gyakorlatokat, amelyek a ma gyerekeit a jövőben hasznos tudással és készségekkel vértezik fel. Az Edisonplatform stratégiai vezetőjével, Veres Ritával beszélgettünk.
A Bridge Budapest által megálmodott Edisonplatform célja, hogy felkutassák és bemutassák azokat az innovatív, gyerekek fejlesztésével foglalkozó szervezeteket, fejlesztőket és kezdeményezéseket, melyek által minél több, a jövőben fontos tudás és készség válik elérhetővé a gyerekek számára.
