Mindjárt itt az apák napja. Te mivel köszöntöd apát?

Olvasási idő kb. 6 perc

Világszerte más-más időpontban, de sokfelé szentelnek ünnepnapot az édesapáknak is. Itthon minden évben június harmadik vasárnapja az övék, 2020-ban így június 21-én köszönthetjük őket.

Az apák napja ünneplése sokunk számára ma még inkább kuriózum. Még ha hallottunk is róla, a legtöbben csak némi netes keresgélés után leszünk magabiztosak a dátum kapcsán, de egyre többünkben van ott az igény, hogy ne csak az anyák, de az apák is megkapják a család és a társadalom méltó elismerését (legalább) egy ünnepnap formájában. 

 Miért és mióta van apák napja?

Az apaságot és a szülői szeretetet ünneplő napot a 20. század eleje óta tartják a mára már általánosan elfogadott anyák napja párjaként. Az ötletgazda egy polgárháborús veterán, William Jackson Smartlánya, Sonora volt – édesanyjuk halála után apjuk egyedül nevelte fel őt és nyolc testvérét. De persze nem kell mindenkinek háborús hősnek lennie, enélkül is ráfér az apákra ez a róluk szóló nap, hogy meg lehessen köszönni mindazt, amit gyerekeik, partnerük és családjuk testi/lelki és szellemi jóllétéért tesznek. De mégis mivel?

Míg az anyukák megünneplésére iparágak épülnek (anyák napi ünnepségen lejátszható zenék, tematikus ajándékok, versek és dalok tömkelegéből lehet választani), az apákkal sokszor nem ilyen könnyű a helyzet. Mit adjunk édesapánknak, gyerekeink apjának, nagyapánknak ezen a napon?

Mondd el!

Nem kell feltétlenül nagyszabású ajándékban gondolkodni, főleg mert könnyen lehet, hogy már azzal megleped az apukádat/párodat, ha felvilágosítod róla, hogy apák napja van.

Sokan még ma is inkább vicceskedve reklamálják, hogy miért nincs ilyen nap, ha már az anyákat ünnepeljük. Hát most megmondhatod neki, hogy igenis van ilyen, és azt is, hogy te mi mindent szeretnél megköszönni neki.

Sokszor hajlamosak vagyunk sztereotípiák mentén gondolkodni, és a magunkkal szembeni elvárásokról azt hinni, hogy azok a külvilág felénk megfogalmazott kívánalmai. Könnyen lehet, hogy édesapád (vagy a gyerekeid apja) nem tud róla, milyen klasszul csinálja, amit csinál, vagy egészen más területeken érzi sikeresnek az apaságát, mint azok, akik jó esetben nap mint nap részesülnek belőle. Mondd el az édesapádnak, mondják el/rajzolják le a gyerekek az apjuknak, hogy mi az, ami miatt jó a gyerekének lenni. Lehet, hogy meg fog lepődni, mert nem az ilyen-olyan játékokat emelik majd ki, vagy azt, hogy mindent megenged, hanem hogy mindig megnevetteti őket, vagy hogy tudják, hogy minden helyzetben megvédené őket. Biztos nagyon fog örülni az ilyen megerősítésnek.

Apás idő

Ma már sok olyan család van, ahol úgy döntenek, az apa marad otthon gyeden a gyerekekkel, mert párjának jobban fizető állása van, vagy mert egyszerűen a számára tűnik testhezállónak ez a feladat. Az apák nagyobb része azonban még mindig inkább délután/este és hétvégén tud csak becsatlakozni a család életébe. Ott, ahol még válás is ritkítja az együtt tölthető alkalmakat, fájóan kevés lehetőség kínálkozik arra, hogy apa és gyereke együtt lehessen. Akár együtt vagytok, akár külön éltek, tedd lehetővé, hogy legalább ezen a napon minőségi időt tölthessenek együtt.

Ja, és ha kibírod, kérlek, ne te mondd meg, mit is jelent a minőségi idő. Ötleteket persze adhatsz, mert városszerte rengeteg klassz program van ilyentájt, és ha te vagy otthon a gyerekekkel, lehet, hogy tényleg van egy sor ötleted olyan programokról, amiket élveznének. Mégis inkább hagyd meg az apjuknak a tervezés szabadságát.

Te meg közben nyugodtan elmehetsz a saját édesapádat meglátogatni, aki hidd el, megint csak nagyon fog örülni, hogy lát téged. Ha messze laktok, hívd fel! Ha nem is mondja, hogy hiányzol, hiányoztok neki, egészen biztos, hogy sokat gondol rátok, és hiányzik neki az az idő, amikor még többet tudtatok együtt lenni. Az évnek legalább ezt a napját szánd rá. Vidd el moziba vagy kirándulni, menjetek el strandra, üljetek be kávézni vagy meginni valamit – bármi jöhet, amit szerettek együtt csinálni. Teremtsetek hagyományokat, akár anyaként, akár felnőtt gyerekként veszel részt az ünneplésben. Mostantól legyen az apák napja rendszeres családi összejövetel vagy horgászós/kirándulós nap, vagy ezen a hétvégén menjetek el koncertre, színházba, kisebb utazásra. 

Kapni jó!

Nem tilos persze ajándékkal sem kifejezni, milyen fontos számodra és a gyerekeitek számára az ünnepelt, azt pedig csak te tudod, hogyan tudod a legjobb csatornán a tudomására hozni ezt. Ha szeret ajándékot kapni, lepd meg valamivel, ami a hobbijához, érdeklődéséhez kapcsolódik. Szeret főzni? Lehet, hogy örülne egy jó kis vadszakácskönyvnek vagy valami klassz kiegészítőnek a kerti grillhez. Jó időben azonnal fel is lehet avatni. Él-hal az autókért? Fizess elő neki valamilyen autós magazinra, vagy vegyél valami klassz kiegészítőt a kocsijába. Imád rejtvényt fejteni? Lepd meg egy rejtvénylexikonnal – bármi, ami arról tanúskodik, hogy ismered és szereted, biztos siker.

Ha gyerekeid apja szeret kapni, még könnyebb a dolgod: a srácok rajzainak, itt-ott begyűjtött kincseinek, vagy bárminek, amit jó szívvel adnak, biztos, hogy nagyon fog örülni, és nem tilos együtt sem kézműveskedni valami egyedi apák napi meglepetést. Nézd csak!

Nyugodtan körbenézhetsz az anyák napi portékák piacán is, mert könnyen lehet, hogy onnan tudsz inspirációt meríteni. Digitalizáld a régi képeiteket, készíts belőlük bemutatót, de nyomtatott formában is kaphat albumot, tele az apasága legklasszabb pillanatait felidéző képekkel. És akkor még nem is beszéltünk a különféle ínyencségekről, finom borokról, sörökről vagy akár röviditalokról, amik még jobban esnek, ha te is ott vagy, amikor elfogyasztja.

Mindenkinek jó, ha sok apás program van
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

Vicces és menő holmik

Ha nem az az érzelgős fajta, de te mégis szeretnél ajándékot adni édesapádnak, érdemes lehet körülnézned a különféle bolondos értelmetlenségeket kínáló boltokban. Itt nemcsak erre a jeles napra, de akár karácsonyra vagy születésnapra is találhatsz olyasmit, amin, ha te nem is, de ő biztos fog majd szórakozni.

Superman-köntös, legjobb apuka kitüntetések és emlékplakettek? Van, akinél ez működik! Ha apukád polca csak úgy roskadozik az ilyenfajta vicces lehetetlenségektől, nyugodtan lepd meg ilyesmivel, akármi is lehet az ünnep. Ha nem is mindegyik, de elég sok férfi lelkesedik a technikai kütyükért is, apukád örülni fog, ha olyasmit kap tőled, amivel lépést tarthat a legújabb trendekkel.

Mobiltelefon-projektor?Vicces kábeltartó?Zseblámpás bőröndmérleg?Superman-póló? Azért persze mindig gondold át, hogy amit veszel, az inkább csak neked vicces, vagy ő is örülni fog neki.

Ja, és nem rossz apropó ez a nap egy kis szemléletformálásra sem. A legtöbb családban inkább a férfiak mozdulnak nehezebben, ha a környezetvédelemről van szó. Ha nálatok vagy szüleidnél is ez a helyzet, jó ötlet lehet beindítani a szemléletformálást például valamilyen férfias kulaccsal vagy esetleg egy textilzsebkendő-készlettel, így két legyet ütsz egy csapásra: menő ajándékot adsz neki, ő pedig, mivel apák napjára kapta tőled a holmit, jó eséllyel használni is fogja. 

Kívánságnap

Lehet, hogy annak örülne a legjobban, ha egy nyugis, családos napot töltenétek el otthon. Nem lenne meglepő, ha a hétköznapi rohanás után ez esne jól neki, mint ahogy az sem, ha apaként nemcsak külön a gyerekekkel, de veled, családként szeretne együtt lenni a párod. Ha így van, és nem is az a könnyen ajándékozhatós fajta, tartsatok neki kívánságnapot. Legyen ez a nap olyan, ahogyan neki lenne a legjobb. Kedvenc reggeli, ebéd és vacsora, délutáni szunyókálás, közös filmnézés. Az ilyen jellegű programok nemcsak neki fognak örömet okozni, hanem a köztetek lévő kapcsot is tovább erősítik, erre pedig az év többi szakaszában is szükséged lesz.

És ugyanígy tehetsz a saját édesapáddal. Egyszerűen kérdezd meg tőle, milyen lenne számára egy ideális apák napja, és próbáld azt megvalósítani. Ha azt szeretné, hogy segíts neki megbütykölni a kocsit, akkor legyen úgy, ha inkább arra vágyik, hogy kóstold meg a legújabb házi borát, vagy csak hallgasd meg, miről olvasott legutóbb, vagy csak politizálna veled egy kicsit, akkor legyen úgy!

Értékelni fogja

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.