Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A távoktatás tanulságaival foglalkozó cikksorozatunk mai részében Vikukel Zsuzsa, a Tópark Alternatív Általános Iskola intézményvezetője fejti ki gondolatait.
„Az, ami március 16. óta zajlik az iskoláztatásban, nem nevezhető digitális oktatásnak. Ez egy olyan címke, amit a jelenlegi helyzetben értelmezni is nagyon nehéz, a valóságban ugyanis az iskola nem működik, helyette a családok vették át a gyerekek oktatásával kapcsolatos feladatokat, és ebben segítséget nyújtanak a pedagógusok, eltérő mértékben. Milyen módszerekkel történik mindez? Nincs egységes módja, és nincs semmilyen módszertana. Egy pedagógiai folyamat, bármilyen életkorú, képzettségi szintű gyerekekről legyen is szó, előre tervezett. Van célja, vannak színterei, módszerei, eszközei, van tananyaga, valamint oktatási és nevelési része. A mostani otthon oktatásban a pedagógiai folyamat nem tudott előre tervezett lenni, hiszen erre a helyzetre senki nem volt felkészülve. Olyan, mint a mesebeli orosztanárból képzett angoltanár esete: mindig egy leckével jár tanítványai előtt. Hasonlóan dolgozunk mi is. Kitalálunk napról napra valami újat, és teszteljük a gyerekekkel, hogy működik-e” – nyilatkozta a Díványnak Vikukel Zsuzsa, a Tópark Alternatív Általános Iskola vezetője.
„A színterek valóban a digitális térbe kerültek át, de ettől nem lett digitális az oktatás. Mára mindenki ismeri a Zoom, a Google Meet vagy a Hangouts alkalmazást, melyekről februárban még a legtöbben azt sem tudtuk, hogy léteznek. Ezeken a színtereken zajlik az információátadás. Szándékosan használom ezt a szót, mert szerintem jobban lefedi, mint más kifejezés, hiszen személyes kapcsolat és valódi interakció nélkül nagyon kevés tud megvalósulni a pedagógiai folyamatból. A tanár tud információt átadni, de nem tud nevelni, nem tud tanítani, nem tud ellenőrizni, nem tud hathatósan javítani és értékelni. Az más kérdés, hogy sokan megteszik” – fűzte hozzá a pedagógus, aki szerint a mai oktatásban az információátadásnak van a jövőre nézve a legkisebb haszna, hiszen az információ ma már a legszélesebb rétegeknek pár kattintással elérhető.
Mint mondta, az iskola legfontosabb feladata egy olyan szocializációs tér biztosítása, ahol a diákok megtanulják azokat a készségeket, kompetenciákat, melyekkel az információdömpingben eligazodnak, megtanulják az ismereteket hasznosítani, egymással megosztani, valamint kreatívan újat alkotni.
„Az egyéni tanulási utak végigjárása, a tanulásmódszertani tudás megszerzése, a társas interakciókban a csapatmunkához, a jól működő társas kapcsolatok kialakításához szükséges kompetenciák elsajátítása a legfontosabb az iskoláztatásban, vagyis az egyén és a társ kapcsolata, illetve a ki tanul? és a hogyan tanul? kérdésköre, nem pedig a mit tanul? kérdése. A tananyag ennek a folyamatnak az eszköze, melynek segítségével a kompetenciák fejleszthetők. Ebben a társas együttlétben alakul a személyiség, árnyaltabb lesz az énkép, jó esetben nő az énerő és az önértékelés is. A mai valóságban ez nem így van, ami miatt bizonyos esetekben a gyerekeknek az otthon oktatás most rehabilitációt is jelenthet az iskolában szerzett sérülésekből. A mostani helyzetben a mit tanul? maradt a pedagógusoknál, a hogyan? és a kivel? pedig a családokhoz került. A szülő vált pedagógussá, akinek ez nem szakmája, akinek a szülői szerepével mindez nehezen összeegyeztethető, ezért megterhelő, és sok esetben konfliktusok forrásává is válik. A pedagógusok pedig kényszerűségből próbálnak megfelelni a kihívásnak, azaz rövid időn belül megpróbálnak olyan módszertani tudáshoz jutni, ami eddig nem szerepelt a repertoárjukban. Ehhez a civil és a gazdasági szféra viszonylag sok technikai támogatást nyújt számukra, az oktatásirányítástól viszont szinte semmilyen módszertani segítséget nem kapnak” – mondta Vikukel Zsuzsa.
A most a digitális térben megvalósuló oktatás nem rendelkezik azzal a potenciállal, hogy a valódi iskolát helyettesítse, de még azzal sem, hogy kiegészítse.
A szakember szerint nem digitális oktatásra, hanem valódi távoktatásra lenne szükség, amelynek komoly szakmai háttere van, jól felépített, a folyamat minden eleme előre tervezett, lépésekre bontott, tartalmazza a tanulásmódszertani ismereteket is, és a tanulót lépésről lépésre végigvezeti a tanulási folyamaton.
„Mivel ilyen nincsen a közoktatásban, nem várható, hogy a napi gyakorlat mellett elszigetelt pedagógus munkacsoportok létrehozzák azt a rendszert, amit tényleg online otthon oktatásnak lehet nevezni. Ezért a tanévnek ez a része véleményem szerint nem értékelhető. A haszna abban rejlik, hogy a pedagógusok jelen maradtak a tanulóik életében, keretet adnak a hétköznapoknak, ezzel csökkentik a stresszt, támaszt nyújtanak. A tanulók teljesítménye nagyon sok olyan külső tényezőtől függ, amelyek nem állnak egyformán rendelkezésre, múlik infrastruktúrán, családi háttéren és a pedagógusokon. Kétségtelen, hogy a most felfedezett tanulási platformok, eszközök, kísérlet alatt álló módszerek részévé válhatnak később is a pedagógusok napi gyakorlatának, de nem lesznek egységes hatással a magyar oktatásra. Minden esetleges. Semmilyen szakmai törekvéssel nem találkoztam az oktatásirányítás részéről, ami a véletlenszerű tartalomszolgáltatásnál (lásd például az M5 tartalmi tévedéseket is mutató iskolatévé-adásait) több lett volna” – fejtette ki az iskolavezető, majd hozzátette, személyes tapasztalata az, hogy nem tud a diákjai számára lényegi segítséget nyújtani online.
„Éppen ezért minden szülőnek elmondtam, hogy a gyerek év végi értékelésének nem lehet alapja ez az időszak, hiszen ez nemcsak az ő saját munkájának, hanem az én teljesítményemnek, valamint a szülei teljesítményének is függvénye. A mostani időszakban a lehetőség nem az, hogy a tananyagban nem maradunk el, hanem az, hogy a család az együttlétben tanul magáról, megéli az élményeit, ami egy másfajta tudást ad a gyereknek. Ezért inkább arra bátorítom a szülőket, hogy használják ki azokat az előnyöket, amiket a gyerekekkel eltöltött idő adhat, mi, pedagógusok pedig valóban tekintsük értéknek ezeket a tapasztalatokat. Támogassuk meg a családokat olyan ötletekkel, amelyeket az otthonukban hasznosítani tudnak, amelyek közös élményeket adnak, és ezáltal tanulnak is belőle a gyerekek” – összegezte a szakember.
