Magyar, matek, történelem, angol, földrajz, biológia. Szép kis menü. Ha minden eddigi kvízünket végigcsináltad, egész átfogó képet kaphattál arról, mi maradt meg a középiskolai tanulmányaidból. Desszertnek igazi csemege lesz a fizikai kisérettségi, igaz?
hirdetés
„A körülöttünk lévő természet (...) formáinak szépsége mellett csodálni tudjuk majd a jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségeket és összefüggéseket is. Nemcsak kívülünk él majd a természet, hanem bennünk is.” Az Öveges Józseftől származó idézet jól megvilágítja, hogyan is állnak a tudománynak ehhez a szeletéhez azok, akiket a hétköznapokban is érdekel, mi hogyan működik, és szeretik érteni egy-egy jelenség okát. Azok viszont, akik nem annyira csodálkoznak rá a meghökkentő jelenségekre sem, szívesen kihagynák az életükből. Megosztó tárgy ez a fizika.
hirdetés
A fizikaérettségi feladatsor elvont feladatai mellett egy sor olyan is van, ami a mindennapi élet gyakorlati példáira, sőt sokszor józan belátásra alapul, így az utóbbi csoport számára sem lehetetlen az elégséges szintet összekaparni. Annál is inkább, mert a feladatsor első részében – ahonnan a kérdéseket válogattuk – élesben is feleletválasztós tesztsor méri a tudást. A megoldásokat ez alkalommal is a központi javítókulcs alapján adtuk meg.
Hajrá!
Indulhat a kvíz
10 kérdéses játék
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: kb. 300
Eddig /1
találat - ez %
1. kérdés
Körülbelül hány liter víz van egy átlagos, teli fürdőkádban?
kb. 300
kb. 30
kb. 3000
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Fűtés közben levegő áramlott ki a szobából
Eddig /2
találat - ez %
2. kérdés
Befűtöttünk egy szobában, felmelegítettük a levegőt, de eközben a szobában a légnyomás nem változott. Hogyan lehetséges ez?
Fűtés közben levegő áramlott ki a szobából
Fűtés közben levegő áramlott be a szobába
Ez nem lehetséges, melegítés hatására a nyomás mindig nő
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Az ultraibolya fénynek kisebb a hullámhossza és nagyobb a frekvenciája, mint a rádióhullámnak
Eddig /3
találat - ez %
3. kérdés
Mi a különbség a rádióhullám és az ultraibolya fény között?
Az ultraibolya fénynek kisebb a hullámhossza és nagyobb a frekvenciája, mint a rádióhullámnak
Az ultraibolya fénynek nagyobb a hullámhossza és a frekvenciája, mint a rádióhullámnak
Az ultraibolya fénynek kisebb a hullámhossza és a frekvenciája, mint a rádióhullámnak
hirdetés
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Meteoritok becsapódásának nyomán
Eddig /4
találat - ez %
4. kérdés
A Hold felszínén rengeteg kráter látható. Hogyan alakulhattak ki ezek a kráterek?
Vízmozgások eróziós hatására
Meteoritok becsapódásának nyomán
Mai, aktív vulkánok működése során
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Az autó lendülete
Eddig /5
találat - ez %
5. kérdés
Egy vízszintes úton haladó autó sebessége a duplájára nőtt. Melyik mennyiség duplázódott meg eközben?
Az autó helyzeti energiája
Az autó lendülete
Az autó mozgási energiája
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: A lyukak térfogata nő
Eddig /6
találat - ez %
6. kérdés
Egy lyukacsos fémhab, amely térfogatának 50%-át a lyukakba bezárt levegő alkotja, jelentős melegedésnek van kitéve. Hogyan változik eközben a lyukak térfogata?
A lyukak térfogata csökken
A lyukak térfogata nő
A lyukak térfogata nem változik
hirdetés
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: A kilógó rész hossza nő
Eddig /7
találat - ez %
7. kérdés
Az ábra szerinti úszó sűrűségmérő az alkohol vizes oldatának sűrűségét méri. Hogy alakul a sűrűségmérő folyadékból kilógó részének hossza, ha az alkohol vizes oldatához vizet öntünk, miközben a folyadék hőmérséklete nem változik? (A víz sűrűsége nagyobb az alkohol sűrűségénél.)
A kilógó rész hossza nő
A kilógó rész hossza nem változik
A kilógó rész hossza csökken
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Két rúdmágnest
Eddig /8
találat - ez %
8. kérdés
Mit kapunk, ha középen kettétörünk egy hosszú rúdmágnest?
Egy északi, illetve egy déli pólust külön-külön
Két rúdmágnest
Két külön darab, nem mágneses fémet, mivel a mágnes csak két pólussal (egy északival és egy délivel) működik.
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Akkor, amikor a test 2 m/s sebességgel mozog egyenletesen, függőlegesen lefelé
Eddig /9
találat - ez %
9. kérdés
Az alábbi esetek közül mikor végez több munkát 1 másodperc alatt a nehézségi erő egy testen?
Akkor, amikor a test 2 m/s sebességgel mozog egyenletesen, függőlegesen lefelé
Akkor, amikor a test 20 m/s sebességgel mozog egyenletesen, vízszintes irányban
Akkor, amikor a test egy asztallapon nyugalomban van
hirdetés
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Derékszögű prizmákkal
Eddig /10
találat - ez %
10. kérdés
Sanyi és Laci periszkópot építenek. Sanyi az ábra szerint síktükröket rakott a periszkópjába. Laci a sajátjába más optikai eszközöket tett. Mikkel helyettesíthette a tükröket?
Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.
Ha ma valaki meghallja Robin Hood nevét, valószínűleg egy nemes lelkű íjász jut eszébe, aki a gazdagoktól vett el, hogy a szegényeket segítse. A zöld ruhás hős alakját könyvek, filmek és rajzfilmek tették világszerte ismertté.
Az Angyali üdvözlet nem sugalmazott, kinyilatkoztatott ima, szövege az idők során sokat változott, alakult. Kibővítésében az egyik leghírhedtebb reneszánsz pápa, VI. Sándor és a fekete halál is komoly szerepet játszhatott.
Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.
Aki a kétezres években nőtt fel, annak valószínűleg nem kell sokat magyarázni, miért vonzó a sellőlét gondolata. A H2O: Egy vízcsepp elég sorozat és A kis hableány után sokan legalább egyszer elképzelték, milyen lenne uszonnyal siklani a víz alatt. A gyerekkori fantáziából mára edzésforma lett.
A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.
Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.
A világ tengerei és óceánjai sokszor szorosokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, amelyek jellemzően bolygónk kiemelt jelentőségű geopolitikai helyszínei is. Lássuk, mennyire ismered ezeket!
Idén már 148 alkalommal kellett figyelmeztetni a lakosságot az erdélyi Hargita megyében amiatt, hogy medvék jelentek meg lakott településeken. A székelyföldi megye vezetése szerint a helyzet egyre súlyosabb, ezért európai szintű beavatkozást sürgetnek a barnamedvék által képviselt veszély kezelésére.
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.
Hamis webshopok is bekerültek a ChatGPT találatai közé egy brit csalásellenőrző szolgáltatás szerint. Ezek az oldalak ismert márkák hivatalos webáruházainak adták ki magukat.
Péntektől a zürichi repülőtér összes biztonsági ellenőrző pontján új generációs CT-szkennerek állnak üzembe, ami nemcsak kényelmesebbé teszi a repülős utazást, hanem lényegesen felgyorsítja a biztonsági ellenőrzési folyamatokat is.
A fák lombjai alatt megpihenni és kicsit elcsendesedni a legnagyobb kánikulában tökéletes választás. 5 olyan hazai arborétumot fedezünk fel, amelyet a kánikulában nem érdemes kihagyni.
A 3 másodperces szabály szerint, ha az étel leesik a földre, de ennyi idő alatt felvesszük, akkor még megehetjük. A tudomány azonban pontosan alátámasztja az igazságot.
A népi hagyomány szerint a cseresznye szárából tea készíthető, amelyet megfázás és makacs köhögés idején javallott fogyasztani. A gyümölcs után maradó kis szárakat ezért nem feltétlenül érdemes azonnal a szemétbe söpörni.
Nyáron, a nagy hőség idején nem érdemes túl rövidre vágni a gyepet, mert a talaj így könnyebben kiszárad, ami kiégéshez, foltosodáshoz és gyomosodáshoz is vezethet.
Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.
Egyes betegségeket és orvosi állapotokat régen egészen más néven emlegettek, mint manapség. De vajon tudod, mit takar a skorbut, a torokgyík vagy a gutaütés? Töltsd ki kvízünket, és ellenőrizd a tudásodat!
Egyes országokban tiltott, máshol mélyen gyökerező tradíció a macska- és kutyahúsból készült ételek fogyasztása – különösen igaz ez Ázsia egyes országaira. Ráadásul egyes kultúrákban ezeknek az étkeknek még gyógyító erőt is tulajdonítanak.
Abban a sötét időszakban, amikor sokan titkolni kényszerültek származásukat, Ervin Gábor zsidó származású katolikus pap kitűzte ruhájára a sárga csillagot, és küzdött azért, hogy zsidók életét menthesse meg. A vértanúhalált halt pap boldoggá avatásának procedúrája tavaly kezdődött el.
Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.
A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.