Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A digitális átállás és a távoktatás tanulságairól szóló cikksorozatunk utolsó részében általános és középiskolában tanító pedagógusok osztják meg személyes tapasztalataikat és meglátásaikat.
„Szerintem két hónap alatt többet fejlődött a pedagógustársadalom, mint az elmúlt harminc évben összesen. A szülők pedig semmivel sem pótolható tapasztalatokhoz jutottak a gyermekeikkel kapcsolatban. Olyan felismerésekhez, amelyeket felhasználva rengeteg segítséget fognak tudni nyújtani nekik a felnőtté váláshoz. Nagy általánosságban ezt a két pozitívumát látom ennek a nehéz időszaknak” – jegyezte meg egy tanár ismerősöm. Aztán megkérdeztem még sok más pedagógust, ők hogyan élték meg a tantermen kívüli digitális munkarendnek nevezett kényszerhelyzetet.
Példátlan összefogás és önzetlen ismeretátadás
Andrea alapfokú művészeti iskolában és gimnáziumban ének-zenét, valamint szolfézst tanít. Emellett zeneterápiás fejlesztő foglalkozásokat is tart, két egyetem kutatócsoportjának külső munkatársaként pedig online tanítási módszerek fejlesztésével foglalkozik, több tanári segédanyagot és applikációt készített már.
„A digitális átállás tanárt, diákot, iskolavezetést egyaránt váratlanul ért. Mivel nem állt rendelkezésünkre semmilyen központi útmutatás, nem volt erre egységesen kidolgozott stratégia, mindenki úgy oldotta meg a helyzetet, ahogy tudta, olyan felületet használt, amiben már valamelyest jártas volt. Rengeteg pedagógusnak hirtelen szembesülnie kellett a különböző számítógépes programokkal kapcsolatos ismeretbeli hiányosságaival. A tantestület 10-15 százaléka pedig, akiknek még egy számítógép bekapcsolása is nehézséget jelent, mintha eltűnt volna az átállás első heteiben” – emlékszik vissza Andrea, aki szerint a nehézségek ellenére a pedagógustársadalom mérhetetlen kreativitásról tett tanúbizonyságot.
„Ez a mély vízbe ugrás rosszabbul is alakulhatott volna. A tanárok flexibilitásának, elhivatottságának, leleményességének köszönhetően villámgyorsan alakultak szakmai csoportok a Facebookon, ahol a csoporttagok nemcsak a tapasztalataikat, de saját szakmai anyagaikat is önzetlenül megosztják egymással. Rengeteg játékos feladat készült, melyeket a köz részére bocsátottunk, miközben folyamatosan órákat tartottunk, feladatokat adtunk ki, ellenőriztünk és osztályoztunk. Az elején rengeteg időt vett el az adminisztrációs felületek kialakítása is. Mappákat hoztunk létre osztályok és csoportok szerint, melyekben gyűjteni tudjuk a tanulók által beküldött produktumokat. Még a felkészültebb tanároknak is legalább két hétre volt szükségük, mire nagyjából utolérték magukat, a fejlesztések pedig azóta is tartanak” – fűzte hozzá a pedagógus. Mint mondja, már réges-régen el kellett volna kezdeni a tanárok és a leendő tanárok igény szerinti informatikai oktatását.
„Egyrészt továbbképzésekre, bemutató órákra lenne szükség, hogy megismerkedhessünk a követendő gyakorlati alkalmazásokkal, másfelől egy olyan központi adattárat kellene létrehozni, amelyben tanári segédanyagok, tanmenetek, óravázlatok, már meglévő szakmai anyagok gyűjteményei találhatók. Ahhoz pedig, hogy minél gördülékenyebb legyen a kommunikáció az online térben, egy egységes felületet kellene biztosítani az iskolák számára, amely kompatibilis az elektronikus naplóval, és minden iskolatípusban egységesen képes működni. Olyan kell legyen ez a felület, ahová feladatokat, teszteket, dolgozatokat lehet feltölteni mappákba, osztályonként vagy akár diákonként. Fontos, hogy ezekhez csatolni lehessen játékos feladatokat, zenei vagy filmrészleteket is. Ilyen például a Google Classroom vagy a Microsoft Teams. Mindehhez természetesen az alapvető digitális eszközök (laptop, számítógép, tablet, okostábla) mellett gyors, nagy kapacitású, korlátlan internetszolgáltatást és megbízható, online elérhető rendszergazdát is biztosítani kell” – jegyezte meg Andrea, majd hozzátette:
„Legyen akármilyen fejlett az online tanítás rendszere, a művészeti tárgyakat oktatóknak és a szociálisan támogatóknak (pszichológus, fejlesztő, terapeuta) a tevékenységéhez elengedhetetlen a személyes kapcsolódás a diákokkal. A közös zenélés élményét és a terápiák hatékonyságát – főként ha szocializációs készség fejlesztése vagy viselkedészavar kezelése a cél – képtelenség személyes kontaktus nélkül megteremteni.”
Önállóságra nevelés
„Szülőként azt látom, hogy az önálló munkavégzés gyakorlása, a feladattudat megerősödése a jelenlegi helyzet egyik nagy hozadéka. Eddig fel sem tűnt, mennyi mindent a gyerekeim kezébe adok, vagy hogy helyettük oldok meg egy-egy feladatot. Természetesen most sem hagyom őket teljesen magukra, bármikor számíthatnak rám, ha iránymutatás kell, de nem csinálok meg mindent helyettük” – mesélte a Díványnak Zsuzsa, háromgyerekes anyuka és egy állami általános iskola első osztályosainak tanítója.
„Pedagógusként rengeteg időm megy el a Sutori- vagy a PowerPoint-anyagok és a videók megszerkesztésével, amiket az osztályomnak küldök. Korábban, a tantermi oktatásnál is használtam ezeket az eszközöket, de a szülők nem, és mivel nem mindenki érti, hogy mikor hova kell kattintgatni, az utasításokat, instrukciókat is írásba kell adnom – kivéve, amikor videót készítek. A szülők most nap mint nap bepillantást nyertek gyerekeik iskolai munkájába, az online platformok révén pedig én is láttam, hogy ki az, aki engedi hozzám hasonlóan, hogy gyereke maga küzdjön meg a rábízott feladatokkal, és ki az, aki inkább megoldja helyette. A digitális osztálytermet mint tájékozódási csatornát mindenképpen megtartanám a jövőben is, hiszen ott azonnal értesülhet egy hiányzó gyerek arról, hogy mit tanulunk egy-egy órán, a szülő pedig visszajelezhet, hogy látta és behozták az esetleges lemaradást. De az online értekezleteket is praktikusnak találom, főleg, hogy a távoktatás előtt az értekezletek miatt sokszor este nyolckor értem haza a munkából” – tette hozzá.
A szociális készségeket csak tantermi keretek között lehet hatékonyan fejleszteni
„Mivel nem vagyok szülő, időmenedzsment szempontjából könnyebb a dolgom, mint azoknak a kollégáknak, akiknek a tanítványaik mellett a saját gyerekeik életét is igazgatniuk kell, ennek ellenére inkább rosszul éltem meg a távoktatást, mint jól – értékel Mezei Mónika, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium történelemtanára. – Igyekszem kihívásként felfogni, azt nézni, hogy mit tanulhatok belőle és hogyan tehetem a diákjaimnak könnyebbé ezt az időszakot. Viszont pont az hiányzik, ami miatt az ember elviseli a hétköznapok összes nyűgét – az oktatáspolitika borzalmait, az elégtelen feltételeket, az adminisztrációs terheket, az alacsony fizetést, a méltatlan munkakörülményeket –, vagyis a gyerekek. Az osztálytermi tanulás során személyes, interaktív kapcsolatban vagyunk a diákokkal, sokat nevetünk és vitatkozunk, azonnal le lehet venni egymás reakcióit. Ez mind nehezen valósul meg a távoktatásban, hiszen online órán is sokszor ki kell kapcsolni a diákok többségénél a kamerát vagy a hangot, mert a rendszer nem bír el egyszerre 37 embert, ettől pedig szinte lélektelen lesz az egész. Éppen ezért tévútnak látom, amikor lelkesen mondogatják, hogy ez az oktatás jövője. Persze meg lehet tanulni a képleteket meg az évszámokat online is, de a szociális készségeket, az együtt gondolkodást, a kooperatív munkát és az empátiát személyes kapcsolódások révén lehet hatékonyan fejleszteni” – véli a pedagógus. Szerinte az, ami az elmúlt hónapokban zajlott, tűzoltásnak jó, de ha hosszabb távra kellene berendezkednünk, akkor a hazai oktatáspolitika radikális megváltoztatásával kellene kezdenünk.
„Le a kalappal a legtöbb kolléga, a diákok meg a szülők előtt, de ez csak egy akut probléma áthidalása. Ahhoz, hogy a jövőben sokkal felkészültebben és magabiztosabban kezeljünk egy hasonló helyzetet, nagyon sok mindent át kell értékelni – és nem a mostani NAT-hoz igazodva, az ugyanis zsákutca –, például azt, hogy mit tartunk az iskolai oktatás céljának, vagy hogy mi számít alapműveltségnek, alapkészségnek. Drasztikusan csökkenteni kellene a tananyagot, mert a diák nem tud egyedül ennyi mindent feldolgozni, ehhez viszont a kimeneti vizsgákat is meg kell változtatni. Mindenekelőtt azonban meg kellene teremteni az elvi alapokat az online oktatáshoz, hogy tudományosan lehessen igazolni, minek milyen hatása van a diák tudására, képességfejlődésére. Ezeknek a megvitatása, kidolgozása és gyakorlatba ültetése több év. Azt csak a jelenlegi kormány hiszi, hogy egy tankönyvet vagy nemzeti alaptantervet pár hónap alatt ki lehet dolgozni” – fűzte hozzá Mezei Mónika.
A diákok is tanulásszervezőkké kezdtek válni
Zsemberovszky Zita, a Budapest School Rakpart mentortanára és koordinátora szerint óriásit léptünk előre a fejlődésalapú oktatásban.
„Vannak iskolák, ahol a tanárok és diákok közötti interakció kimerül az e-mailezgetésben, más intézményekben viszont évtizedekkel lendítette előre ez a tapasztalat az oktatás színvonalát. Az első két hétben nálunk is feszített volt a munkatempó, be kellett indítani egy olyan rendszert, ami a gyerekeknek és nekünk is új volt, de belerázódtunk. Új módszerekkel kísérleteztünk, megnéztük, hogy mi az, ami kényelmes, vagy ami még nehézséget jelent számunkra, és ha valami nem jött be, kipróbáltunk mást. A gyerekek is aktívan részt vettek ebben a folyamatban, élvezték, hogy tanulásszervezőkké kezdenek válni, és az iskola mentortanárai között is megnőtt az információáramlás. Sokkal intenzívebb lett az együttműködés a Budapest School mikroiskolái között is, hiszen semmi nem volt evidens, köztudott vagy rutinszerű. Nagyon kreatív megoldások születtek arra, hogyan lehet csoportban online együtt dolgozni úgy, hogy az élvezhető és eredményes is legyen” – mesélte Zsemberovszky Zita.
„Ami a különböző online platformokat illeti, jó, hogy mindegyik csak egy keretet ad, az pedig, hogy te tanárként mivel töltöd ki, rád van bízva. Ebben nincs változás az élő tanórákhoz képest. Szerintem minden pedagógus szereti, ha szabadságot kaphat abban, hogy hogyan tanítson. Másrészt nagyon jól tárolható helyen vannak azok a feladatok, amiket elkészítettünk, és a visszajelzések is megmaradnak. Nincs olyan, hogy elvesztettem a házi feladatot, vagy nem tudom, hol keressem. A gyerekek tudják, mit hol találnak ebben a rendszerben. A lényeg pedig nem az információ visszamondása, hanem a gondolkodás és az összefüggések meglátása. Az online tanulásban ezeket tudja erősíteni egy tanár a gyerekekben” – mondta a mentor.
A tanár–diák–szülő szövetség megerősítése az egyetlen jó megoldás ebben a helyzetben
„Nekem a legnagyobb kihívás az volt, hogy ne váljon a gyerekek számára unalmassá az online otthon tanulás. Megtalálni az interneten elérhető segédanyagok közül azokat, amelyek a gyerekek számára érthetők, érdekesek és használhatók, valamint a hozzájuk kapcsolódó feladatok összeállítása rendkívül időigényes. Ha viszont nem elég változatosak a feladatok, a gyerekek hamar elveszítik az érdeklődésüket. Ebben a munkában nagyon sokat jelent a kollégák segítőkészsége, az ötletek megosztása, a napi szintű kapcsolattartás a munkaközösséggel. Nagy kihívás a folyamatos visszajelzés is a gyerekek munkáira. Nemrég megszámoltam, összesen 172 gyereket tanítok. Ha heti két feladatsorral akarom ellenőrizni, hogy értik-e, elsajátították-e a tananyagot, 344 megoldást kell átnéznem, kijavítanom, kiegészítenem, lepontoznom hetente. És mivel magyart tanítok, a válaszok nem sablonszerűek” – mondta a Díványnak egy vidéki, öt- és nyolc évfolyamos képzést nyújtó középiskola magyartanára.
„Szerintem az egyik legfontosabb tanulság az, hogy sokak számára kiderült, hogy a pedagógusok képesek pillanatok alatt megoldásokat találni lehetetlen helyzetekre. Az is pozitívum, hogy új módszereket sajátítottunk el, illetve egy csomó klassz ötletet gyűjtöttünk, amelyeket majd »békeidőben« lesz időnk kipróbálni, kidolgozni, megvalósítani. Talán most a szülők is felismerték, hogy a tanár nem ellenség, hanem partner, a gyerekek pedig rájöhettek, hogy mennyivel jobb iskolai körülmények között tanulni. Valamennyien olyan társadalmi, politikai, természeti tényezőknek vagyunk kiszolgáltatva, amelyeket semmilyen módon nem tudunk befolyásolni. Csak magunkra számíthatunk, külső segítségre nem, ezért a tanár–diák–szülő szövetség megerősítése az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetben.”
