Sem a gyereknek, sem a szülőnek nem tesz jót, ha folyamatos aggódás az élet. Ha az anya vagy az apa túlfélti a gyereket – legyen csecsemő vagy a felnőttkor küszöbén álló kamasz –, azt mindenki megérzi a családban.
Ugyanakkor pszichológus szakértőnk úgy találja, sokkal inkább dicséretre méltó, ha valaki túlzottan aggódik a gyerekéért, mint ha elhanyagolná. Ráadásul a félelmek jó része valós, és rendszeresen szembe is jön velünk a hírcsatornákon, közösségi oldalakon. Mi már azt is tudjuk, ha Kínában beszorul egy gyerek feje az erkélykorlátba, míg nagyanyáinkhoz sokszor a szomszéd faluban történt események sem jutottak el. Nem csoda, hogy féltjük őket a balesettől, a gyerekrablóktól, a betegségektől.
A szülő túlzott aggódása átragad a gyerekre
A túlféltés oka mindig a szülőben lévő szorongás és ez gyakran abból táplálkozik, hogy nem tudunk jól szűrni. Hogy rááll a fülünk azokra a hírekre, ami a gyerekekre leselkedő veszélyekről szólnak.
„Sokszor előfordul, hogy a szülő racionálisan tudja, hogy nem szabadna túlfélteni, emiatt engedi, hogy felkapaszkodjon a fára, a koszban másszon négykézláb vagy éppen elmenjen bulizni a barátaival – kezdi Standovár Sára gyermekpszichológus. Azonban a gyerek megérzi a szülő aggodalmát, és azt veszi észre, hogy jó néhány helyzetben még csak kipróbálni se meri magát, hiszen a világ egy veszélyes hely.”
A gyereknek általában nincs viszonyítási alapja, bár kis korában sokszor már ellenkezik a túlzott korlátozás ellen.
Ugyanakkor már egészen korán átveheti a szülő aggodalmát.
„Gyakran látni, hogy egy pici az anyja kezében nyugtalan, félénk, ám amint átkerül az apa, a nagynéni vagy a nagymama kezébe, már nincs benne feszültség – magyarázza a szakértő. – Ez is mutatja, hogy a túlzott féltés eredményeként a gyerek is feszültté válhat.”
Nem meri feszegetni a határokat, így nem tudja, hol vannak
Idővel aztán a gyerek számára természetessé válik, hogy túlféltettségben éli a mindennapjait.
Előfordulhat, hogy nem találja a hangot a kortársaival, túlságosan bátortalan és zárkózott, nem mer szóban felelni vagy egy versenyre elmenni.
Ha ugyanis azt tanulja meg, hogy a világ egy veszélyes hely, akkor az önbizalma is gyenge lábakon fog állni.
„Tinédzserkorban általában ezek a gyerekek nem próbálják meg feszegetni a határaikat, ezáltal azt sem tanulják meg, hogy hol vannak ezek a bizonyos határok. Pedig ebben az időszakban kellene felfedezniük, hogy kik ők, hol van a helyük a világban, és tesztelni azt, hogy milyen víziók, álmok állnak igazán közel hozzájuk. Ha azonban ez a szülő túlzott féltése miatt nem valósul meg, akkor sajnos akár meggyőződés és elmélyülés nélkül köteleződhet el valamilyen irányba, legyen ez párkapcsolat, munka, vagy valamilyen hitbéli meggyőződés” – vélekedik a pszichológus.
Ugyanakkor megtörténhet, hogy mivel nagyobb harcokat kell megvívnia a féltő szülővel, hogy ezeket megélhesse, ezért sokkal jobban fog lázadni, amivel akár veszélybe is sodorhatja magát.
Hiszen a személyiségéből fakadhat, hogy nem beletörődik a folyamatosan aggodalomba és korlátozásba, hanem minden eszközével lázad ellene.
Ne higgye a gyerek, hogy miatta van
Igen sokszor előfordul, hogy éppen azok a gyerekek képtelenek elvágni a köldökzsinórt, akiket a szülő túlféltett. Arra vágynak, hogy a veszélyes világ ellen a szülő mindig védelmezze őket, emiatt fejet hajtanak, és automatikusan elfogadják az apa vagy az anya döntéseit.
„Ilyenkor a fiatal megmarad gyerekszerepben, ami a későbbiekben problémát okozhat például párkapcsolati szinten – emeli ki Standovár Sára. Hiszen ki az a partner, aki örömmel veszi, ha a társa szülei mondják meg, mit tehetnek és mit nem.”
A túlféltésnek sok oka lehet; megfigyelhető például azoknál az anyáknál, akik nehezen estek teherbe, az egykék esetében, de akkor is, ha a szülőt korábban érte valamilyen súlyos trauma, vagy környezetében megtörtént, hogy egy gyereket súlyos baleset ért vagy elveszítették.
„Ezek a traumák azonban a kutatások szerint nem feltétlenül a saját múltunkban keresendők. Megfigyelték, hogy a holokauszttúlélők szenvedései gyakran okoznak a leszármazottaknál megmagyarázhatatlan szorongásos tüneteket.”
A szülő, aki túlfélti a gyerekét, sokszor pontosan tisztában van azzal, hogy nem jó, amit csinál, mégsem tud kibújni a bőréből.
„A terápia lehet segítség, de a leglényegesebb, hogy a gyerek ne érezze azt, hogy a szorongást ő okozza.
A korának megfelelően nyugodtan beszélhetünk róla, hogy mi váltja ki belőlünk az aggódást, hogy ez nem az ő hibája,
hanem nekünk kell dolgoznunk önmagunkon. Így kívül tudja magán helyezni a szorongás érzését, és ezzel megkönnyíti mindkettőnk dolgát.”
