40 felett nem véletlenül jön a kapuzárási pánik: ez a pszichés ok áll mögötte

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az életközépi válságról sokaknak egy leengedett tetejű piros sportautóban furikázó, már őszesen borostás üzletember képe jelenik meg, aki mellett az anyósülésen gondosan rúzsozza magát fiatal kedvese. A sztereotípia nem véletlenül alakulhatott ki, azonban a kapuzárási pánik ennél jóval összetettebb jelenség.

Az életközépi válságra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy kulturális jelenségre, egy társadalom által generált koncepcióra. Igaz, nem tekinthetjük klinikai kórképnek, nem egy létező diagnózis, mégis nagyon sokak által átélt élményről beszélünk. Egy olyan életciklusváltás része, ami normatív, vagyis teljesen normális változások által következik be, de mégis krízisként megélhető életszakasz. C. G. Jung híres pszichoanalitikus maga is két részre osztotta az emberi életet. Az első felében a célunk valakivé válni és megtalálni a helyünket a világban. Az élet második felében önmagunk felé fordulunk, az értelmet keressük a mindennapokban és a mögöttünk álló évek tapasztalataiban. A kettő közötti átmenet még gondolatban sem tűnik egyszerűnek.

Normális és válság egyben?!

A krízis szótól azt hiszem, mindannyiunknak összerándul a gyomra. Ha lehetne, egy életre elkerülnénk, és vígan élnénk az életet bármiféle válság nélkül. Van azonban egy rossz hírem: krízis, válság vagy konfliktus nélkül nincs fejlődés. Minden, az életünkben bekövetkező alkalmazkodást igénylő változás krízisnek tekinthető, ami lehet egy nem várt baleset, szakítás, válás, de normálisnak tekinthető életesemények is, mint a házasság, gyermekvállalás, munkahelyváltás vagy akár az idősödés. A krízis lehetőséget teremt a változásra. Talán ez nem mindig megnyugtató, mert könnyen egy kötéltáncos helyzetében érezhetjük magunkat, ahol a kötél végén ott a felemelő fejlődés lehetősége, de odaérni nagy kihívás, sok energia, és félelmetes a minket körülvevő mélység látványa, ami nem kecsegtet könnyű földre érkezéssel.

 

Az életközépi válság megkérdőjelezi számunkra az életünk értelmét – PBNJ Productions / Getty Images Hungary
Fotó: Blend Images 

Elkerülhetetlen válság az életben

Annak ellenére, hogy a hollywoodi filmek narratívája gyakran az életközépi válságot egy férfi protagonista szemszögéből tárja elénk  gondoljunk csak az Amerikai szépségre vagy a nagy sikerű Még egy kört mindenkinek című filmre –, a való életben ugyanannyi nőt érint. Az életközépi krízis körülbelül a 35–65 év közötti korosztályt érinti, ami láthatóan igen széles periódust ölel fel, és személyenként eltérő lehet, hogy pontosan mikor robban be. Mivel az emberi élet velejárója ez a változás, így kivétel nélkül mindenkit érint, de súlyosságát tekintve eltérő lehet.

Az életközépi válság sok esetben egy olyan érzelmileg felkorbácsolt, csupa pszichológiai distresszel járó állapot, ami során boldogtalanságot és elégedetlenséget élhetünk meg az életünkkel kapcsolatban. Éppen ezért önmagában nem csupán egy önértékelési és indentitásválság kapuján lépünk be, hanem egy komplex egzisztenciális krízis vetődik fel az életünkben. Ráébredünk halandóságunkra, az idő végességére. Az érzelmek viharában megjelenhet az unalom, a magány, a düh, a megbánás, a szomorúság mellett a túlzott pesszimizmus is. 

Hajlamosíthat minket arra, hogy a nosztalgiába temetkezzünk, és feltett szándékunkká váljon visszarepülni elherdált fiatalságunkba.

Mindez sokszor hirtelennek tűnő, drasztikus döntésekben érhető tetten. Gondoljunk csak bele ennek az élménynek a kínzó gondolataiba, és máris könnyebben empatizálunk a piros sportkocsis fickóval, aki próbálgatja a válaszokat arra a kérdésre: mi értelme is van az életemnek?

Kötéltáncos-képességeink fejlesztése válságok idejére

A szorongás és a depresszió, ami gyakran az életközépi válságot kíséri, könnyen megfoszthat minket kötéltáncos-képességeinktől. A bennünk keletkező, kínzó kérdések és gondolatok arra sarkallhatnak minket, hogy a válságokra gyakran magunkon kívül keressük a válaszokat: majd ez a szép autó oldja a belső kínokat, talán a kapcsolatom megszakítása megkönnyebbülést hoz. A megfelelő támogatással és eszközökkel a krízisek pozitív kezelése elsajátítható. Mindez nem azt jelenti, hogy a válság nem okoz bennünk nehéz érzéseket, mert azok elkerülhetetlenek, hanem a negatív érzésekkel együtt képessé válhatunk az idősödéssel járó változásokat akár kiváltságokként is kezelni, és az életközép a növekedés és az önfejlődés időszakává válhat, ahol megtanulunk saját értékeink és igényeink mentén működni.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.