Az életközépi válságról sokaknak egy leengedett tetejű piros sportautóban furikázó, már őszesen borostás üzletember képe jelenik meg, aki mellett az anyósülésen gondosan rúzsozza magát fiatal kedvese. A sztereotípia nem véletlenül alakulhatott ki, azonban a kapuzárási pánik ennél jóval összetettebb jelenség.
Az életközépi válságra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy kulturális jelenségre, egy társadalom által generált koncepcióra. Igaz, nem tekinthetjük klinikai kórképnek, nem egy létező diagnózis, mégis nagyon sokak által átélt élményről beszélünk. Egy olyan életciklusváltás része, ami normatív, vagyis teljesen normális változások által következik be, de mégis krízisként megélhető életszakasz. C. G. Jung híres pszichoanalitikus maga is két részre osztotta az emberi életet. Az első felében a célunk valakivé válni és megtalálni a helyünket a világban. Az élet második felében önmagunk felé fordulunk, az értelmet keressük a mindennapokban és a mögöttünk álló évek tapasztalataiban. A kettő közötti átmenet még gondolatban sem tűnik egyszerűnek.
Normális és válság egyben?!
A krízis szótól azt hiszem, mindannyiunknak összerándul a gyomra. Ha lehetne, egy életre elkerülnénk, és vígan élnénk az életet bármiféle válság nélkül. Van azonban egy rossz hírem: krízis, válság vagy konfliktus nélkül nincs fejlődés. Minden, az életünkben bekövetkező alkalmazkodást igénylő változás krízisnek tekinthető, ami lehet egy nem várt baleset, szakítás, válás, de normálisnak tekinthető életesemények is, mint a házasság, gyermekvállalás, munkahelyváltás vagy akár az idősödés. A krízis lehetőséget teremt a változásra. Talán ez nem mindig megnyugtató, mert könnyen egy kötéltáncos helyzetében érezhetjük magunkat, ahol a kötél végén ott a felemelő fejlődés lehetősége, de odaérni nagy kihívás, sok energia, és félelmetes a minket körülvevő mélység látványa, ami nem kecsegtet könnyű földre érkezéssel.
Elkerülhetetlen válság az életben
Annak ellenére, hogy a hollywoodi filmek narratívája gyakran az életközépi válságot egy férfi protagonista szemszögéből tárja elénk – gondoljunk csak az Amerikai szépségre vagy a nagy sikerű Még egy kört mindenkinek című filmre –, a való életben ugyanannyi nőt érint. Az életközépi krízis körülbelül a 35–65 év közötti korosztályt érinti, ami láthatóan igen széles periódust ölel fel, és személyenként eltérő lehet, hogy pontosan mikor robban be. Mivel az emberi élet velejárója ez a változás, így kivétel nélkül mindenkit érint, de súlyosságát tekintve eltérő lehet.
Az életközépi válság sok esetben egy olyan érzelmileg felkorbácsolt, csupa pszichológiai distresszel járó állapot, ami során boldogtalanságot és elégedetlenséget élhetünk meg az életünkkel kapcsolatban. Éppen ezért önmagában nem csupán egy önértékelési és indentitásválság kapuján lépünk be, hanem egy komplex egzisztenciális krízis vetődik fel az életünkben. Ráébredünk halandóságunkra, az idő végességére. Az érzelmek viharában megjelenhet az unalom, a magány, a düh, a megbánás, a szomorúság mellett a túlzott pesszimizmus is.
Hajlamosíthat minket arra, hogy a nosztalgiába temetkezzünk, és feltett szándékunkká váljon visszarepülni elherdált fiatalságunkba.
Mindez sokszor hirtelennek tűnő, drasztikus döntésekben érhető tetten. Gondoljunk csak bele ennek az élménynek a kínzó gondolataiba, és máris könnyebben empatizálunk a piros sportkocsis fickóval, aki próbálgatja a válaszokat arra a kérdésre: mi értelme is van az életemnek?
Kötéltáncos-képességeink fejlesztése válságok idejére
A szorongás és a depresszió, ami gyakran az életközépi válságot kíséri, könnyen megfoszthat minket kötéltáncos-képességeinktől. A bennünk keletkező, kínzó kérdések és gondolatok arra sarkallhatnak minket, hogy a válságokra gyakran magunkon kívül keressük a válaszokat: majd ez a szép autó oldja a belső kínokat, talán a kapcsolatom megszakítása megkönnyebbülést hoz. A megfelelő támogatással és eszközökkel a krízisek pozitív kezelése elsajátítható. Mindez nem azt jelenti, hogy a válság nem okoz bennünk nehéz érzéseket, mert azok elkerülhetetlenek, hanem a negatív érzésekkel együtt képessé válhatunk az idősödéssel járó változásokat akár kiváltságokként is kezelni, és az életközép a növekedés és az önfejlődés időszakává válhat, ahol megtanulunk saját értékeink és igényeink mentén működni.
A CIKK SZERZŐJÉRŐL
Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.
