Néha úgy tűnik, hogy a férfiak számára az a sok munka, ami otthon vár ránk, egyszerűen láthatatlan. Mintha nem vennék észre, mi van körülöttük. És lehet, hogy tényleg így van.
Képzeld el, hogy hazaesel a munka után, és felméred a terepet. A konyhapulton a reggelikészítés maradványai. Olaj fröccsent a tűzhelyre, morzsás a pult, még elöl a vágódeszka és a kés. A kanapén szétdobálva az a három póló, amit a gyerek nem volt hajlandó felvenni, az asztalon maradt a tányérja is, meg persze a fél bögre kakaó, ami megmaradt. A szék karfáján még ott a pizsamája, és a tévé előtt a polcon parkol néhány játék autó meg építőkocka, és a padlón is látszik, hogy a gyerkőc még visszatrappolt csizmával a játék maciért. Nagy sóhaj, mert persze fáradt vagy, és nincs kedved most még ennek is nekiállni, ami persze kiül az arcodra is, és ekkor ártatlan és őszinte mosollyal az arcán megkérdezi a párod, hogy „Mit tudok segíteni?” Azt gondolom, hogy erre a kérdésre csak egy őszinte válasz létezik: Mi van?! De komolyan! Tényleg nem látja, mi van körülöttünk?
A válasz egy szóval: nem. De a jó hír az, hogy ezen változtathatunk!
Otthon a nőké a munka nagy része
Egy felmérés szerint a nők szerte a világon háromszor több háztartási munkát vállalnak, mint a férfiak. A világjárvány idején annak ellenére, hogy a bezárások miatt mindenki több időt töltött otthon, a nők sokkal több házimunkát végeztek, és sokkal többet foglalkoztak a gyermekek ellátásával. Mivel a háztartás vezetése hagyományosan a nők feladata, sokuknak ez nagyon megterhelő a teljes munkaidős munka vagy az iskola mellett. Egy 2020-as felmérés szerint a partnerrel élő nők 73 százaléka érezte úgy, hogy több „láthatatlan munkát” végez otthon, mint partnere, és 55 százalékuknak volt az az érzése, hogy az ilyen egyensúlyhiány negatív hatással van mentális egészségére.
Affordanciaelmélet
James J. Gibson ökológiai észleléselméletében a tárgyaknak lehetséges affordanciája, használati tulajdonsága van, ami meghatározza észlelésünket. Ennek kitűnő példája egy fatörzs, amiben nemcsak egy egyszerű lapos felületet látunk, hanem annak a lehetőségét, amire használhatnánk, például rá tudunk ülni, vagy rá lehet tenni valamit.
Ez alapján családi környezetben a nők sokkal több tárgy affordanciáját észlelik, mint a férfiak.
Míg egy férfi (általában, mert persze vannak kivételek) csupán egy ott hagyott tányért lát a pulton, addig a nő azt veszi észre, hogy azt a tányért el kellene mosogatni, a helyére kellene tenni. Egy nemrég közzétett kutatás szerint ez az elmélet az alapja annak, hogy a két nem eltérő mértékben vesz részt a házimunkában, és hozzájárul ahhoz is, hogy a nők otthon végzett munkája „láthatatlan” legyen.
Erős lehet a késztetés
„A neurológiai kutatások kimutatták, ha valaminek az affordanciáját érzékeljük, akkor máris elindulnak azok az idegi folyamatok, amelyek előkészítik a cselekvést. Ez lehet enyhe késztetés, de akár legyőzhetetlen cselekvési kényszer is, azonban a cselekvést gyakran csak tudatos odafigyeléssel kerülhetjük el” – mondta Paulina Sliwa professzor, a kutatás egyik résztvevője. „Ha ellenállunk e késztetésnek, az érezhető feszültségérzethez vezet.”
Ezért idegesít annyira
A cselekvés lehetősége felkelti a figyelmet, és a feladatok addig irritálhatják az észlelőt, amíg el nem készülnek, vagy elvonhatják a figyelmét más tervekről. Ha ellenáll a cselekvés késztetésének, az érezhető feszültséget kelthet. Ez a nők számára 22-es csapdája, hisz vagy a munkaerő egyenlőtlenségét vagy a kognitív terhelés egyenlőtlenségét vállalják.
Vagyis ha koszos a tűzhely, akkor vagy ideges leszek, mert nincs letakarítva, vagy bevállalom, hogy én takarítom le, mert én látom, hogy takarítani kell, és így zavar is, míg ő csak megállapítja, hogy koszos, és nem gondolja tovább.
Ez nem felmentés a férfiak számára
Persze nem arról van szó, hogy ez az elmélet felmentést adna a férfiaknak az otthoni feladatok alól, csupán rávilágít arra, miért fordulhat elő, hogy egyszerűen nem vesznek észre számunkra nyilvánvaló dolgokat. Valószínűleg egy törött kerítésléc már kellő ingert biztosít legtöbbjük számára a cselekvésre, mert ott már látják a lehetőségét és a kihívást, de mivel a háztartási feladatok nagy része inkább női munkaként van beskatulyázva, így nem arra szocializálódtak, hogy nekik azzal bármi teendőjük akadna. Mivel manapság egy nőnek is épp annyi időt kell tölteni a munkahelyén, mint a párjának, jogos elvárás, hogy az otthoni feladatokon is egyenlően osztozzanak. Ahogy a környezetemben látom, ez az idősebb generációtól eltekintve már a legtöbbünk számára természetes.
Tehát nem arról van szó, hogy a férfiak nem lennének hajlandóak ezekben a feladatokban osztozni velünk, egyszerűen nem veszik észre őket.
Van megoldás
Egy egyszerű módszerrel lehet segíteni ezen. Ha megbeszéljük, hogy melyik feladat kié, melyikünk mit vállal a házimunkák közül, az máris befolyásolja az észlelést. Akkor máris egyértelművé válik, hogy a széthagyott ruhákkal neki dolga van, ha bevállalta a mosást. A konkrét feladathoz kötődő tárgyak jobban szemet szúrnak. De az is megoldás lehet, ha például megbeszéljük, hogy bizonyos tevékenységhez egy másik kötődik. Például ha bekapcsolja a mikrót, akkor amíg le nem jár, addig elpakolja a pultról az ott hagyott edényeket. Így megelőzhető lenne sok veszekedés, ami csupán az eltérő észlelésből és a kommunikáció hiányából fakad. De ha egy férfi házimunkát végez, az nem csak nekünk jó, neki is a javára válhat.
