A 6 legveszélyesebb dolog, amit egy szülő a gyerekének mondhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülőként számtalan hibát elkövethetünk, míg gyermekünket felneveljük: mentség, hogy mindenkit a jó szándék vezérel, ám sokszor nem gondolunk bele a szavak valódi súlyába. Sőt, néha csak úgy megszokásból mondjuk azt, amit mi magunk is sokat hallottunk. Ezek az intelmek és megjegyzések egy életre nyomot hagyhatnak a gyerekben, és bizony azt is befolyásolhatják, hogy mennyire válnak magabiztos felnőtté.

Íme, néhány dolog, amit tényleg nem kellene többet hangoztatnunk, hogy ne okozzunk károkat gyerekeinknek!

1. Ne nevezd szégyenlősnek a gyereket

Bármilyen aktív, vidám gyerekről van szó, olykor érezheti magát bizonytalannak és félénknek, ha idegen közegbe kerül.

Csak gondolj bele: te nem izgulsz, ha ismeretlen közegbe mész, amikor csupa olyan ember vesz körül, akikkel még életedben nem találkoztál?

Felnőttkori rutinodból megoldod, hogy ne látszódjon feszültséged, de egy gyerektől ezt hogyan lehetne elvárni? Azzal, hogy még meg is jegyzed: „Na, ugyan, ne legyél olyan szégyenlős!”, csak nehezíted a helyzetét. A félénkség ugyanis nem egy tulajdonság, csak egy érzés, ami néha percek alatt is enyhülhet, amint megbizonyosodott róla a gyerek, hogy jó helyen van. Adj neki időt, hogy feloldódjon, ne a félelmét erősítsd!

Szülőként figyelj oda, hogy mikor mit tanácsolsz a gyerekednek
Fotó: La Bicicleta Vermella / Getty Images Hungary

2. Ne ragaszkodj ahhoz, hogy a gyerekek osztozzanak meg a dolgokon

Mindannyian azt szeretnénk látni, hogy a gyerekeink szépen osztozkodnak másokkal, főleg a tesóval – ha van. A nagylelkűség viszont nem mehet parancsszóra, ennek önként kell jönnie. Szakértők szerint, ha egy gyereket arra kényszerítenek, hogy a megosztás nevében feladja a játékát, csokiját, bármit, ami neki épp fontos, akkor nemcsak dühössé teszi őt, hanem megfosztják a valós társadalmi érettség kialakulásának lehetőségét is. Ezekben a helyzetekben a felnőtt beavatkozása gyakran meggyőzi a gyereket arról, hogy mindig szüksége van valakire, hogy döntést hozzon helyette, valamint hogy minden „küzdelmet” el kell kerülni. 

Pedig a küzdelem az emberi kapcsolatok normális része, ezt minél korábban megértik a gyerekek is, annál jobban járnak.

3. Szülőként ne dicsérd folyton a gyereket

Talán az egyik legnehezebb dolog, mert a gyerekek tényleg mindig cukik, ráadásul nagyon fontos is a dicséret az egészséges „énkép” egyensúlya miatt. A National Organization for Women jelentése szerint 13 éves korukra az amerikai lányok több mint fele elégedetlen a testével, 17 éves korra pedig ez 78 százalékra nő. 

Hasonlóképpen az Egyesült Királyságban is kimutatták, hogy a 10–15 éves lányok több mint egyharmada nincs megelégedve a kinézetével.

Éppen ezért a szakértők nem azt tanácsolják, hogy soha ne dicsérd a gyereked, de azt el kell kerülnöd, hogy csak a cukiságra összpontosíts a gyermek egyéb tulajdonságai – intelligencia, mozgékonyság, figyelmesség vagy kíváncsiság – helyett.

4. Ne hivatkozz a gyerekedre „mini én”-ként

Minden gyerek saját egyéniséggel rendelkezik. Hasonlít rád, persze, hiszen a gének, a tulajdonságok, a nevelés mind efelé viszik, de soha ne felejtsd el, hogy ő egy másik ember. Amikor a mostanában divatos „mini me” (mini én) kifejezést használod a gyerekedre, gondolj a saját rossz tulajdonságaidra, mert biztos, hogy legalább kettőt-hármat felismersz ezekből is benne.

Fotó: El kell ismerned azt is, ha egy tanács téves és nem vezet jóra Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Törekedhetsz arra, hogy ezeket levetkőzze – vagy egyszerűen hagyd, hogy kialakuljon a saját egyénisége, azt sportoljon, azt tanuljon, úgy öltözködjön, ahogy ő szeretne.

5. Téves tanács folyton azt hangoztatni, hogy „vigyázz magadra!”

Az aggódás természetes, szülőként az a feladatunk, hogy életben tartsuk ezeket az apróságokat, akik sokszor egészen őrült dolgokra is képesek.

Senki sem szeretne egy kellemes játszóteres délután után a sürgősségire rohanni, de az aggódásnak mégis meg kell húzni a határát.

Ha állandóan azt mondod, hogy „légy óvatos, vigyázz magadra”, az megzavarhatja a gyerekeket, félelmet kelthet bennük és csökkentheti az önbizalmukat. A féltő mondatok helyett érdemes feltenni a kérdést, hogy fennáll-e valami súlyos sérülés veszélye? Ha igen, vetessük észre a gyerekkel. „Látod-e ott azt a…”, „Tudod-e, hogy miért nem szabad…” az ilyen típusú mondatok felhívják a gyerek figyelmét a veszélyre, körültekintésre sarkallják, így idővel kialakul bennük az óvatosság.

6. Ne nevezd a gyereket válogatósnak

Felnőttként elfelejtettük már, hogy milyen volt először találkozni egyes szagokkal, illatokkal, ízekkel. Ráadásul mondd csak, te most, felnőttként minden ételt szeretsz? Valószínűleg nem. Talán nem bírod a sóskafőzelék vagy épp a pacalpörkölt látványát sem. Akkor válogatós lennél? Nem, csak egyszerűen valami nem felel meg az ízlésednek. A gyerekeknél ez még erősebb, hiszen nekik még minden új élmény. Egyes gyerekeknél időbe telik, míg megszeretik az evés folyamatát és az ízek kavalkádját. Lehet, hogy amit most félretol, évek múlva a kedvenc étele lesz.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.