Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Vírusként terjed a neten a videó, amelyben kisgyerekek láthatók, akik a kerttel ismerkednek. És nagyon nem tetszik nekik. Annyira nem, hogy bármit megtesznek azért, hogy ne érjenek hozzá ahhoz a fura zöld valamihez.
A babák alapvetően kíváncsiak. Rengeteg felfedeznivaló dolog veszi körül őket, amit mind meg lehet érinteni, kóstolni, szagolni, nézni. Vizsgálgatnak. Már egészen korán találnak olyan érzeteket, amik ellen hangosan tiltakoznak, ilyen a teli pelenka, az éhség, a hideg vagy a túlzott meleg, a szülő hiánya, egy furcsa illat, egy unszimpatikus ember és ilyen lehet a fű is. Igen, vannak babák, akik egyszerűen gyűlölik.
A fűtől rettegő gyerekek mókás klubja 2017-ben indult útjára, amikor egy apuka feltöltötte a netre, milyen tornamutatványokra képes a gyereke annak érdekében, hogy még véletlenül se érjen egyetlen fűszálhoz sem. Hamar kiderült, hogy a jelenség gyakoribb, mint hittük volna, egyik videó érkezett a másik után a hajlékony önjelölt tornászokról. Mutatjuk az elsőt:
Felnőtt szemmel nézve a fű jó. Sőt, nagyszerű! Ha belegondolunk abba, mennyi energiát és pénzt vagyunk hajlandók áldozni az üde zöld gyepért, látjuk, hogy szép számmal akadnak rajongói is. Illatos. Puha. Szép. Tele van egy csomó izgalmas élőlénnyel. Heverészni lehet benne. Mit nem szeretnek akkor rajta a gyerekek? Valószínűleg az idegen ingert. Életük első hónapjait pihepuha plédekbe csavarva, pamutruhácskákba öltöztetve élik. Hasonló anyagúak a plüssállatok, a játszószőnyeg is. Sima a padló és a csempe is. Hamar kialakulhat bennük az a képzet, hogy a világ ilyen egyöntetű és puha mindenütt – kivéve a kemény tárgyakat, amiket kiválóan lehet rágni, és valószínűleg ezért is léteznek ezen a világon. Ehhez képest a fűszálak kemények, hidegek, furcsák – jegyzi meg dr. Gina Posner kaliforniai gyerekorvos. Teljesen mások, mint a pléd anyaga.
Egyenesen félelmetes tüskékként meredezhetnek a zöld szálak. Akár viszketést vagy irritációt okozhatnak, olykor felnőtteknél is. És akkor a felnőttek azt akarják, hogy hozzáérjen a tenyerük vagy az érzékeny kis talpuk, ami eddig csak biopamut zoknikkal meg a fürdővízzel találkozott. Persze hogy minden erejükkel tiltakoznak az összérzékszervi támadás ellen. Pláne akkor, amikor idegrendszerük még nem érett meg rá.
Semmi sem véletlen
Ez a fajta félelem egyébként akár életmentő is lehet. Nem véletlen, hogy nyolc hónapos kor körül azt látjuk, hogy a babák inkább tartanak a növényektől – persze mindig akadnak kivételek, akik marokkal szórják ki a virágföldet és öt perc alatt csonkig rágják a páfrányt, de ez a cikk nem róluk szól. Ennek oka lehet a genetikai kódunkban ősidőkről hozott információ, amely szerint egyes növények mérgezőek is lehetnek, ezért jobb nem kóstolgatni őket. Ez az az ok, amiért olyan nehéz megetetni a gyerekekkel a zöldségeket, pláne azokat, amiket nem evett meg közvetlenül előttük az anyjuk. Még abban az időben, amikor vadászattal és gyűjtögetéssel foglalatoskodtunk, életmentő lehetett, hogy a gyerekek csak azt ették meg, amit a szüleik is – semmi mást. Hasonlóan genetikailag kódolt a félelem az egyedül alvás ellen is.
Összességében azért nagyon kevés gyerek nem szereti meg idővel a füvet és a kertet – pláne akkor, ha nem erőltetik rá, hanem hagyják a maga tempójában felfedezni. Egészséges fejlődése szempontjából fontos, hogy elegendő időt töltsön a természetben, jó levegőn, hogy megismerje a különböző növényeket és állatokat. Hogy ez biztonságosan történhessen meg, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a kicsit, és gondoskodjunk arról, hogy mérgező növényekkel ne kerülhessen kapcsolatba.
