Megvannak az Edison100 győztesei!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Edisonplatform idén is felkutatta, összegyűjtötte és bemutatta az ország leginnovatívabb, legmenőbb és legfontosabb, gyerekek fejlesztésével foglalkozó kezdeményezéseit. Az Edison100 elnevezésű lista összeállításának célja, hogy láthatóvá tegye és elismerje azokat szervezeteket amelyek a jövő kihívásaira készítik fel a gyerekeket és szülőket, valamint segítenek abban, hogy a hátrányok ledolgozhatók legyenek. Az izgalmas projektbe ebben az évben a Dívány.hu is bekapcsolódott: oldalunkon is bemutatkoztak a százas listára kerülő szervezetek, és olvasóink szavazatai alapján dőlt el a közönségdíj sorsa is. A díjátadóra – ahol a kategóriagyőztesek és a közönségszavazás nyertese is megkapta az elismerést, mi is hivatalosak voltunk.

Idén szülők jelölték a gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseket (összesen 440-et), és szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amely az edisonplatform.hu oldalon elérhető minden szülő számára, kategóriánként, életkoronként, fejlesztett kompetencia alapján rendezve.

„Már az Edison100 listán is csupa olyan kezdeményezés szerepel, akiktől érdemes tanulni: olyan gyerekeket fejlesztők, akik a jövőben fontos tudást és képességeket fejlesztenek óvodás- és iskoláskorú gyerekeknél. Az Edison100 segítségével elkalauzoljuk a szülőket a jövőben fontos tudás és képességek világába. Szakmai zsűrinknek nem volt könnyű dolga a nyolc kategóriagyőztes kiválasztásakor, akiket tegnap este díjaztunk. A győztesek sokszínűsége pedig megmutatja, hogy az olvasás sem kell, hogy unalmas legyen, a matematikát is lehet imádni, vagy éppen azt, hogy digitális eszközökkel is vissza lehet találni a természetbe” – mondta el Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője.

Az Edison100 lista győztesei 2020-ban

A világ és én kategória: Hősök Tere Alapítvány

Az alapítvány célja olyan világban élni, ahol az együttérzés társadalmi norma, ahol az emberek a terveik megvalósítása közben is odafigyelnek másokra, és nemcsak észreveszik, ha baj van, de segítenek is. Élménytréningjeik országszerte elérhetőek pedagógusok, oktatásban dolgozó szakemberek, szülők és minden érdeklődő számára. A tréningeken szociálpszichológiai kutatásokon alapuló tudásátadás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a saját élmények általi, mélyebb megértést adó gyakorlatokra.

Digitális világ kategória: BookR Kids

A BOOKR Kids célja, hogy a gyerekek okoseszköz-használatra fordított idejét értékes és érdekes tartalommal töltse meg. Technológiáját empirikus kutatási eredményekre támaszkodva fejleszti, hidat épít a könyvek és a digitális világ között. Mivel a tudásalapú társadalomban csak az lehet sikeres, aki értő olvasásra képes, a cég elsődleges feladatának tekinti a gyerekek értő olvasóvá válásának segítését, mely utat nyit számukra minden létező további tudás megszerzéséhez.

Egészség kategória: Szurikáta Foglalkozás – Mosolyt ad a szurik mellé!

A Szurikáta foglalkozás az azonnali és élethosszig tartó inzulinkezelést igénylő 1-es típusú diabéteszes gyerekek integrációját, társaik érzékenyítését és edukációját szolgáló interaktív gyermekfoglalkozás vagy rendhagyó környezetismeret-óra medikusok és dietetikus hallgatók vezetésével. A foglalkozás célja, hogy segítségére legyen egy krízisen átesett gyermeknek abban, hogy könnyebben vissza tudjon illeszkedni kortárs közösségébe krónikus betegségével együtt.

Itt mindenki százas
Fotó: Racz_Tomi

Esély kategória: IndaHouse Hungary

Az egyesület célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, mobilitásra képes felnőtté váljanak, akik szülőként be tudják építeni az egyesülettől kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe. Ennek érdekében önkéntesek által megvalósított egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tartanak, és

mentorprogramot működtetnek, nemrég pedig szülőklubot indítottak.

Fenntarthatóság kategória: Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület

A Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület elkötelezett a környezettudatos életmód, a sport, a médiatudatosság, a természetes életformák és az életrevalóság ügyének terjesztésében. A fiatalok úgy gondolják, hogy a „mobil” az élet elengedhetetlen része. Nemcsak a kapcsolattartás, hanem a szórakozás, a kikapcsolódás egyik meghatározó eleme is, ezért olyan applikációkat és modern digitális megoldásokat fejlesztenek, amelyek kihasználják ezen eszközök erejét, és segítségükkel környezettudatos, környezetbarát és egészséges fiatalokat nevelhetünk.

Kreatív kategória: Varázsmancsok – Kutyás terápia

Kutyás terápiás foglalkozások óvodás és kisiskolás gyermekek számára. A Varázsmancsok szakembereknek is szervez kutyaterápiás foglalkozásvezetői képzést országszerte, hogy a kutyázást mint innovatív élményterápiát beépíthessék az eszköztárukba, illetve kutyásfoglalkozás-gyűjteményekkel segítik a pedagógusok munkáját.

Tudatos nevelés kategória: Egyszerűbb Gyermekkor

Az Egyszerűbb Gyermekkor mozgalom 2012 óta található meg hazánkban, és a túlfogyasztásra ad családi választ. A módszer fókuszában a kis, megvalósítható egyszerűsítések állnak: ezek eredményeképp a családok visszatalálnak valódi, egyszerű céljaikhoz, a mindennapokban pedig megfelelő hangsúlyt kapnak a valóban fontos, családi kapcsolatokat elősegítő minőségi együttlétek. Az egyszerűbb gyermekkor az alábbi négy fő pillér mentén alakítható: környezet, ritmus, időbeosztás, (digitális)média.

Tudomány kategória: Medve Matek

A Medve Matek programsorozat célja a matematika népszerűsítése, a tantárgy iránt érzett negatív hozzáállás ledöntése. Egyedülálló szabadtéri rendezvényeikkel is hangsúlyozzák a kooperatív gondolkodás, a csapatmunka fontosságát, kimozdítják a gyerekeket a szabadba, és egy egészen újszerű köntösben mutatják be számukra a tudomány ezen ágát, ezzel is élvezhetőbbé, izgalmasabbá téve. Emellett fontosnak tartják az aktív időtöltés, a természetközeliség kiemelését, valamint népszerűsítjük a pedagógusi pályát is.

Idén is szavazhattak a szülők a szívükhöz legközelebb álló kezdeményezésekre. A Dívány.hu oldalán leadott összesen 41.536 voks alapján a közönségdíjat az Inspirációk #Merj alkotni! csapata nyerte el 6566 szavazattal. 

Dívány.hu Közönségdíj: Inspirációk #MERJALKOTNI!

Az Inspirációk #MERJALKOTNI foglalkozások elsősorban kreatív videókon keresztül inspirálják a gyerekeket alkotásra, ahol könnyen elkészíthető ötleteket mutatnak számukra. Mivel a 8-14 éves korosztály jellemzően a közösségi média felületein található meg, ezért YouTube-on, Instagramon, TikTokon és Facebookon is jelen vannak napi szinten. Jelenleg 3 könyvük is elérhető, mely a kreativitást fejleszti. Az online és az offline találkozását fontosnak találják, ezért rendszeresen szerveznek országszerte alkotóműhelyeket, közönségtalálkozókat és a frissen megnyílt Inspirációk Élménystúdióba alkotós rendezvényeket.

Csorba Anita, a Merjalkotni! vezetője és Balázs Barbara, a Dívány.hu szerzője
Fotó: Racz_Tomi

Különdíjak:

Idén 4 szervezetet ismertek el különdíjjal.

Forbes különdíj: Ki az Ellenség? (Amnesty Emberi Jogi Oktatás)

Kreatív különdíj: Maker’s Red Box

Éva magazin: Hogy Vagy Egyesület

Felelős Szülők különdíja: No Bad Kid

Az Edisonplatform célja a jó gyakorlatok felkutatásán és elismerésén túl, hogy összekapcsolja a vállalatokat, a gyerekeket fejlesztőket, szülőket, és így újabb együttműködések és fantasztikus programok szülessenek, amelyek minél több gyerekhez elérnek.

Szintén a díjátadóon jelentették be EdisonKids program második kihívását is, ami jó példa a különböző hátterű, tapasztalatú és korú szereplők együttműködésére: cégvezetők, egyetemista mentorok dolgoznak és ötletelnek együtt gyerekekkel, hogy a kreativitásukra és kíváncsiságukra építve mindenkit foglalkoztató problémákra adjanak közösen választ. Ezúttal a Ludwig Múzeummal és a BarabásiLabbel együttműködésben indul útjára a kihívás, amely a Szerethető tudomány címet kapta.

A kihíváshoz kapcsolódó kérdést Barabási Albert-László, fizikus és hálózatkutató fogalmazta meg a 10-16 év közötti gyerekeknek, és így szól: Vajon hogyan lehet szerethetővé tenni a tudományt a gyerekek számára, akik most kezdik az iskolát? „Kíváncsian várjuk, milyen megoldások születnek, és reméljük a megvalósításukban is segíteni tudunk” – mondta el Barta Nikolett, az EdisonKids projekt vezetője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.