Szülőként olyan üzeneteket kell átadnunk a gyerekeinknek, amik segítenek nekik abban, hogy egészséges és örömteli legyen a kapcsolatuk az evéssel. Sem a negatív kritika, sem a kontrollgyakorlás nem vezet jóra.
Bizonyos személyiségvonások és genetikai hajlamosító tényezők mellett a családra jellemző viselkedésnek is óriási szerepe van az evészavarok kialakulásában. Mondhatni, az evészavar tökéletes eszköze a családi diszfunkciók megjelenítésének.
A transzgenerációs megközelítés egy generációk között fennálló önrontó kört feltételez, és azt igyekszik feltárni, hogy a szülők viselkedése, érzelmi viszonyai hogyan hathatnak a gyereknél az evészavar kialakulására és fenntartására. Itt elsősorban az evéssel kapcsolatos viselkedésre és családi szokásokra, a felmenők saját testképhez való viszonyulására kell gondolni.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy szülőként jó példát mutassunk a gyerekeknek, és mind szavakkal, mind tettekkel olyan üzeneteket adjunk át nekik, amelyek segítenek abban, hogy egészséges és örömteli legyen az evéssel való kapcsolatuk. Íme, három alapszabály, amit minden családnak be kellene tartania ahhoz, hogy egészséges táplálkozási szokások alakuljanak ki a gyerekeknél.
1. Ne tegyél negatív megjegyzéseket a gyerek külsejére – még poénból se
„Tudja, hogy csak ugratom! Nem gondoltam komolyan!” Talán tudja. Talán nem. Ez egyrészt a személyiségétől, másrészt az életkorától is függ. A gyerekeknél 6-7 éves korig a képzelet és a valóság még nem különül el élesen egymástól, és az emberi kommunikáció bonyolultságát is csak egy bizonyos kor után kezdik el megérteni, többek között azt is, hogy mit lehet kezdeni egy-egy poénnak szánt kijelentéssel. Másrészt: van abban valami, hogy a poénok is a valóságban gyökereznek.
Különösen érzékenyen érintik a kritikák a serdülő korosztályt, akiknek a személyiségfejlődésére a családi háttér mellett a média által közvetített (hamis) szépségideálok is nagy hatással vannak. Egy felmérésben, melyben mintegy 400 középiskolás lányt kérdeztek meg, a válaszadók 23 százaléka állította azt, hogy valamelyik szülő (19 százalék – apa, 13 százalék – anya, átfedésben) vagy egy testvér (29 százalék) tett már negatív megjegyzést a külsejére. Az eredményekből pedig az is kiderül, hogy a szülői vélemények összefüggnek a kamaszok testképével, önértékelésével, depressziójával és étkezési korlátozásaival. De nem csak a szülői üzenetek lehetnek károsak: azoknak a lányoknak a körében is sokkal jellemzőbb az alacsony önbizalom, a testtel való elégedetlenség, az ételmegvonás, a bulimia és a depresszió, akiket a testvérük szekált a külsejük miatt. És most jön a lényeg: a válaszadók közül azok, akiket az édesapjuk ugratott rendszeresen, nagyobb eséllyel estek áldozatául a testvérük piszkálódásainak is. Mindez pedig arra utal, hogy a többgyermekes családokban kétélű fegyver is lehet a szülői modell, írja a Psychology Today.
2. Ne csak prédikálj, mutass példát!
Aranyos és mókás tud lenni, amikor egy kisgyerek az anyukája cipőjében vagy az apukája zakójában felnőtteset játszik. A helyzet az, hogy ehhez hasonlóan, másolás útján veszik át a gyerekek a káros szokásokat is a szüleiktől. Ha a gyerek azt látja, hogy anya folyton elégedetlen a külsejével, állandóan fogyókúrázik, ez a viselkedés mintaként szolgálhat számára. Ha pedig az apa még rátesz erre egy lapáttal, megszólja anya vagy más nők alakját, súlyát, azzal tovább torzíthatja a lánygyerek alakuló önképét és evési szokásait.
Ugyancsak evési problémához vezethet a gyerekeknél, ha a szülő látványosan nem élvezi az evést, ha gyakoriak a nassolások, vagy ha az evésre nem csak éhség miatt kerül sor (jutalmazás, büntetés). A kutatások szerint ráadásul azok a gyerekek, akiknek az étkezéseit a szülők állandó ellenőrzés alatt tartják, egészséges és kevésbé egészséges ételeket is hajlamosak nagy mennyiségben fogyasztani – akár lázadásból –, másrészt ezek a gyerekek általában sokkal elégedetlenebbek magukkal. A gyerekek egészséges önértékelésének érdekében tehát mindenképpen kerülni kell a kontrollgyakorlást.
Ellyn Satter dietetikus és családterapeuta szerint nem jó megoldás közös étkezéskor arra utasítani a gyereket, hogy mindent tüntessen el a tányérjáról. Érdemes ehelyett megosztani a felelősséget egymás között: a szülő dolga, hogy meghatározza, mikor, hol és mit eszik a család, a gyereknek pedig joga van eldönteni, hogy akar-e enni, és ha igen, miből és mennyit. Az étkezések terén tapasztalható rendszerességnek, illetve a hiányának is fontosságot tulajdonítanak a szakemberek: a rendszeres reggelit például bizonyos fokú védőfaktornak tekintik a későbbi evészavarok ellen.
3. Minimalizáld a konfliktusokat és a kritikákat
Egy hatodik és hetedik osztályos tanulók bevonásával készült amerikai felmérés szerint az evészavarok kialakulása szorosan összefügg a családi konfliktusokkal, továbbá azoknál a tanulóknál is nagyobb valószínűséggel jelentkeznek étkezési problémák, akiket az édesanyjuk rendszeresen manipulál és kontrollál. („Anyám mindig megpróbálja megváltoztatni, hogy mit gondolok vagy hogy hogyan érzek bizonyos dolgokkal kapcsolatban.” „Engem hibáztatnak otthon a családi gondokért.”) Egy másik tanulmány szerint azoknak a gyerekeknek a körében is gyakoribbak az evészavarok tünetei, akiknek az ötleteit, gondolatait és tetteit gyakran kritizálják a szüleik.
Az egyéni meglátások igen szerteágazóak azzal kapcsolatban, hogy hogyan, mikor, hol, mit és miért együnk, a gyerek személyiségfejlődése, valamint mentális, érzelmi és fizikai egészsége szempontjából nagyon fontos, hogy az evés pozitív, szégyen- és bűntudatmentes szokás legyen.
A családi dinamika, a szülő-szülő és a szülő-gyerek kapcsolatok igen komplex rendszert alkotnak – minél nagyobb a család, annál összetettebb rendszert. Éppen ezért nem tanácsos ezeket a bonyolult viszonyokat leegyszerűsíteni vagy általánosítani például azon logika mentén, hogy bármely X változó egyértelműen előrejelzi Y eredményt. A korrelációs kutatás olyan, mintha egy pillanatképet készítenénk valakiről táncolás közben. Néhány információ megismerhető a fotó alapján, de az adott pillanat előtt és után történtekről leginkább csak feltételezéseink lehetnek.
Ezt a három alapszabályt mindenképpen be kell tartani ahhoz, hogy elkerüljük a bajt. Ha pedig már késő, ha felismerjük az evés- és/vagy a testképzavar jeleit, akkor érdemes mielőbb szakemberhez fordulni. És mivel egy evészavarral küzdő vagy túlsúlyos gyerek sokszor tünete a családi diszfunkcióknak, számolni kell azzal, hogy az igazán hatékony megoldás a családterápia lehet.
