Vajon a félénkség veleszületett vagy a társas kapcsolataink által formálódó tulajdonság? Mutatjuk, mit mond a tudomány a szégyenlősség biológiai és szociális hátteréről.
Kutatások sora igazolja, hogy a temperamentum – vagyis az, ahogy az egyén a környezet ingereire reagál – már négy hónapos korban megállapítható. A pszichológusok a temperamentum kifejezést az egyén örökölt, előrehuzalozott személyiségi és viselkedési mintázataira használják.
Jerome Kagan harvardi kutató és munkatársai kísérleteikben arra keresték a választ, hogyan reagálnak csecsemők egy-egy ismeretlen tárgyra: például egy állatos körforgót helyeztek el a közvetlen közelükben. Több ezer gyerek temperamentumát tanulmányozva megfigyelték, hogy azokból váltak szégyenlős gyerekek, akik egy ismeretlen helyzet vagy tárgy hatására zaklatottá váltak. Ezeket a csecsemőket még az olyan rutinszerű és mindennapos dolgok is könnyen felbosszanthatják, mint például egy pelenkacsere vagy a kapucsengő hangja.
Velük szemben azok a csecsemők, akik pozitívan, érdeklődéssel vagy semlegesen reagáltak a változásokra, óvodáskorukra sokkal nyitottabbá, szociábilisabbá váltak. Meglepő módon ez az összefüggés túlmutat a kisgyerekkoron, a követéses vizsgálat eredményei szerint ugyanis a kisbabáknak a mozgó játékra adott reakciója előrevetítette azt is, hogy kamaszkorukban mennyire lesznek visszahúzódók.
Veleszületett tulajdonság?
Más vizsgálatokból az derül ki, hogy a félénk és a társaságkedvelő gyerekek agyműködése is eltér, amiből arra következtethetünk, hogy a gátlásosság kérdése már kora gyermekkorban eldől. A helyzet azonban ennél bonyolultabb, a biológiai tényezők mellett ugyanis a környezeti hatásoknak, a nevelésnek is komoly beleszólása van a temperamentum alakulásába: a csecsemőkorban az idegen emberek, új helyzetek vagy ismeretlen tárgyak által kiváltott negatív reakciók idővel enyhülhetnek.
Másfelől persze nincs semmi baj azzal, ha az átlagosnál valamivel visszahúzódóbb a gyerek. Vannak, akik nehezebben oldódnak fel egy új helyzetben vagy társaságban, több időre van szükségük, hogy beilleszkedjenek egy új közösségbe, de ez nem jelenti azt, hogy társaságkerülők lennének.
Az introverzió és a viselkedéses gátlás közti különbség az, hogy az introvertált gyerekek számára természetes dolog és örömet jelent inkább egy könyv társaságában elmélkedni vagy egyedül legóvárat építeni, mint a többi gyerekkel fogócskázni, míg a szégyenlős gyerekek vágynak a társaságra, ugyanakkor stresszforrást is jelentenek számukra a szociális helyzetek és újdonságok.
Fontos megjegyezni, hogy a kutatások szerint a csecsemők egy része, úgy 10-15 százaléka szélsőséges mértékben érzékenynek számít. Ők azok, akiknél a legnagyobb a kockázat a félénkség, sőt mintegy 40 százalékuknál akár a társas szorongás kialakulásának. Hogyan előzhető meg a baj?
Biztonságos kötődés, az kell
Nem kell mindjárt megijedni, ha azt tapasztaljuk, hogy a pici még rokonok társaságában vagy ismerős helyeken is feszeng, a társas szorongás kialakulása ugyanis elkerülhető. Ebben pedig a támogató szülői hozzáállás, a csecsemő jelzéseire és szükségleteire érzékenyen reagáló, azokat kielégítő gondozó játszik elsődleges szerepet. Gyakran előfordul, hogy az emberek kevésbé hajlanak a játszadozásra egy félénk kisbabával, ami csak megerősíti a kezdeti beállítottságát. Viszont ha egy félénk baba szülei felismerik a csecsemő visszahúzódó természetét, és óvatosan, játékon keresztül igyekeznek bátorítani őt a kapcsolatok teremtésére, nyitottabbá válhat annál, mint amit öröklött temperamentuma egyébként diktálna.
A nevelési stílusnak egyébként abba is van beleszólása, hogy miként zajlik a szégyenlős és a nyitottabb gyerekek erkölcsi fejlődése, azaz hogy mennyire lesznek lelkiismeretesek:
„A szégyenlős vagy társas szorongásra hajlamos gyerekek sokkal zaklatottabbak lesznek, amikor azzal vádolják őket, hogy megszegtek valamilyen szabályt, ennek következtében pedig a fegyelmezés gyengéd formáira van szükségük – és ezekre reagálnak jól –, mivel könnyű bennük bűntudatot kelteni a tettük fejükre olvasásával. Velük szemben a nyitottabb gyerekek nem mindig reagálnak a fegyelmezés enyhe formáira, és a szabályok áthágása során egy kicsit több figyelemre van szükségük, hogy átlássák és érezzék tetteik súlyát” – írja dr. Vanessa LoBue a Psychology Today oldalán.
Igaz tehát, hogy a félénkségnek erős biológiai alapja van, de az anatómia nem minden, éppen ezért nagyon fontos, hogy kiszámítható és stabil legyen a szülő viselkedése, és hogy mindig rendelkezésre álljon, segítsen, amikor a picinek nyugalomra, esetleg megnyugtatásra van szüksége. Másrészt „mivel a testvérek természete teljesen elüthet egymástól – egyikük visszahúzódó lehet, a másikuk társaságkedvelő –, a nevelési stílust is érdemes ehhez igazítani” – fűzi hozzá a szakember.
