A testvérféltékenység teljesen oké. Adunk 6 tippet, hogy jól kezeld!

Olvasási idő kb. 2 perc

A féltékeny testvért gyakran félreértik, pedig a féltékenység normális dolog, hiszen minden gyerek azt szeretné, ha a szülei csak rá figyelnének. Épp ezért nagyon nem mindegy, hogy szülőként hogy állunk a kérdéshez.

Testvérek között a féltékenység szinte elkerülhetetlen. Míg az elsőszülött korábban szülei kizárólagos figyelmét élvezte, a testvér érkezésével ezen már osztoznia kell. Amíg a tesó pici, addig nagyon sok olyan helyzet adódhat, amikor elsőbbséget élvez, mert meg kell szoptatni, el kell altatni, vagy épp többet kell neki segíteni, mert még nem olyan ügyes. Amikor már nagyobbak a gyerekek, akkor is számos olyan helyzet adódhat, amikor féltékenyek lehetnek egymásra: lehet az egy szülinap, egy jobb tanulmányi eredmény, vagy bármi más, amikor az egyik középpontba kerül, a másik pedig úgy érzi, hogy kimarad valamiből.

Persze a testvérek rendszerint nagyon szeretik egymást és kötődnek egymáshoz, de mégiscsak osztozkodniuk kell a szüleik figyelmén, és titokban mind arra vágynak, hogy őt szeressék jobban. Éppen ezért fontos folyamatosan a szeretetünkről biztosítani őket – írja a Psychology Today.

Félreértés

A féltékeny testvért könnyen félreérthetik, hiszen az ő érzései nem azt jelentik, hogy ne szeretné a testvérét, egyszerűen csak arról árulkodnak, hogy ő is szeretne reflektorfénybe kerülni. Ha szidást vagy büntetést kap azért, mert beszél a féltékenységéről, az könnyen oda vezethet, hogy helytelennek gondolja az érzéseit, és a jövőben inkább csöndben, belülről marcangolja magát. 

Normális, hogy a gyerekek szüleik osztatlan figyelmére vágynak
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

Ha a gyerek az érzéseiről beszél, akkor fontos, hogy körültekintően reagáljunk. Íme néhány tipp, hogy mire figyelj, amikor a féltékenység szóba kerül!

Fogadd el az érzéseit! Mondd el neki, hogy teljesen normális, ha irigy, dühös vagy szomorú.

Köszönd meg neki, hogy megosztotta veled az érzéseit! Fontos, hogy érezze, bármikor bármit megoszthat veled, így tudsz segíteni neki. Egy ölelés és mosoly mindig segít megnyugodni.

Készíts számvetést arról, melyik gyerekre mennyi idő jut! Talán te magad sem vetted észre, hogy mostanában a másikkal (vagy valami mással, például munkával) többet foglalkozol. Szervezzetek közös programot, ami csak róla szól!

Magyarázd el a gyerekeidnek, hogy vannak olyan időszakok, amikor a másik több figyelemben részesül. Amikor valamelyik féltékeny, akkor emlékeztesd rá, hogy máskor meg ő volt az, aki a középpontba került. 

Biztosítsd arról, hogy mindannyiukat ugyanúgy szereted!

Vond be, adj neki feladatot! Ha például féltékeny a nagyobb testvérére azért, mert születésnapja van, akkor kérd meg, hogy segítsen például rátenni a gyertyákat a tortára, vagy bevinni a tortát a nagy pillanatban. Így biztos nem érzi majd, hogy kimarad a buliból.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.