Medvéről készült felvétel több településen is – a szakértők óvatosságra intik a lakosságot

Olvasási idő kb. 2 perc

Szombat este barna medvét láttak a Bogácsi-tó mellett. A beszámolók szerint az állat a vízparton tűnt fel, ivott a tóból, majd továbbállt. A szakértők óvatosságra intik a kirándulókat, horgászokat és a környéken élőket.

Hétfőn Novaj és Ostoros térségéből is érkezett figyelmeztetés medveészlelés miatt – írja a Heves Vármegyei Hírportál.

Több településen is figyelmeztetést adtak ki medveészlelés miatt

Nem mindennapi látványban volt részük azoknak, akik szombat este a Bogácsi-tó környékén tartózkodtak. Több szemtanú is barna medvét látott a tó mellett, az állat felbukkanását pedig lakossági bejelentések és videófelvételek is alátámasztják.

A beszámolók szerint a medve este 8 óra után néhány perccel jelent meg a tó oldalán, az utolsó horgászbeálló közelében. A szemtanúk úgy látták, hogy egy fűzfa alatt megállt, ivott a tó vizéből, majd rövid idő után továbbindult. A felvételen az látszik, hogy az állat gyors futással elhagyja a vízpartot, és eltűnik a sűrű növényzetben.

Vadkamerák is látták a medvét

Demkó Gábor, Novaj polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy a helyi vadászok Novaj külterületén is észlelték a medvét, az esetet pedig jelezték az önkormányzatnak.

Idézőjel ikon

A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy a medveészlelésre vonatkozó szabályok szerint, körültekintően járjanak el.

Az Index cikke szerint tavasszal nem szokatlan, hogy barna medvék jelennek meg az Északi-középhegység délebbi részein. Ezek az állatok nagy területet járhatnak be, és előfordulhat, hogy lakottabb vagy turisták által is látogatott térségek közelében bukkannak fel. A most látott példány feltehetően Nógrád vármegye irányából érkezhetett a környékre.

Ha medvével találkozunk, ne nézzünk a szemébe és ne fordítsunk neki hátat
Fotó: Luca Romani / 500px / Getty Images Hungary

Mit tegyünk, ha medvével találkozunk?

A Bükki Nemzetipark igazgatósága az javasolja, hogy erdőben mindig a kijelölt turistautakon közlekedjünk, kerüljük a sűrű, nehezen belátható bozótosokat. Fontos, hogy ne közlekedjünk nesztelenül, társaságban beszélgessünk, egyedül pedig használhatunk zajkeltő eszközt.

Idézőjel ikon

Ha medvével találkozunk, ne közelítsük meg, ne etessük, ne fotózzuk közelről, ne nézzünk a szemébe, ne fordítsunk neki hátat, és semmiképpen ne fussunk el.

Ha az állat nem vett észre minket, halkan, lassan, hátrálva távolodjunk el, autóból pedig ne szálljunk ki. A kirándulók az erős illatú élelmiszereket, ételmaradékokat és csomagolóanyagokat se hagyják hátra.

Legutóbb Nógrád vármegyében volt medveészlelés, a kapcsolódó cikkünkben számoltunk be róla.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.