Egykor a világ legsűrűbben lakott helye volt, ma filmekbe illő szellemsziget

romos épületek
Olvasási idő kb. 3 perc

Japán partjaitól nem messze egy sziluett magasodik a tengerből. A Hasima-sziget (Gunkandzsima) fénykorában több mint ötezer embernek adott otthont, mára azonban a világ egyik leghíresebb elhagyatott turistalátványossága lett.

A mindössze 480 méter hosszú és 160 méter széles – alig tizenegy focipályányi – földdarab a második világháborút megelőző években a japán csoda, az ipari fejlődés egyik emblematikus szimbóluma volt.

A sziget története

A Mitsubishi által fejlesztett tengeri szénbánya hatalmas tömegeket vonzott: fénykorában nagyjából 5300 ember zsúfolódott össze a pici szigeten, ami egészen elképesztő népsűrűséget eredményezett. Emiatt az apró szigetet, mesterségesen megnagyobbították, és a határára falat húztak – az időjárás miatt.

Egy japán sziget sziluettje rajzolódik ki a tájban
A sziget csatahajó formája után kapta Gunkandzsima becenevét
Fotó: Spuyan / Getty Images

A helyhiány ellenére (vagy éppen ezért) egy teljesen önellátó közösségként működött. A bányászok és családjaik kiszolgálására kórházat, iskolát, boltokat, sőt, még egy templomot és mozit is felépítettek a betondzsungelben.

Egyes források szerint, a szigetre valójában kényszermunkára szállítottak koreai embereket. Így az sem biztos, hogy a sziget köré felhúzott fal valóban a bentlévőket hivatott megvédeni.

A sziget sorsa akkor pecsételődött meg, amikor Japán energiaigénye megváltozott. A szén veszített a jelentőségéből, így 1974-ben a bányákat végleg bezárták. A lakosok hihetetlen gyorsasággal – mindössze három hónap alatt – hagyták el az otthonaikat, a sziget pedig egyik pillanatról a másikra elnéptelenedett.

Nem véletlen, hogy a sziget hátborzongató atmoszférája a filmesek fantáziáját is beindította. A szürkülő betonkolosszusok, az üresen tátongó lakások és a tenger hullámai által ostromolt magas védőgátak tökéletes díszletet nyújtanak. A sziget legismertebb popkulturális szereplése a 2012-es James Bond-filmhez, a Skyfallhoz kötődik itt volt a főgonosz főhadiszállása.

UNESCO-világörökség szigorú szabályokkal

Bár a sziget sokáig magányosan dacolt az idő múlásával, a romturizmus fellendülése új korszakot hozott: 2009-ben megnyitották a turisták előtt, 2015-ben pedig az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. A Nagaszaki partjaitól mintegy 15 kilométerre fekvő szellemszigetet egy nagyjából 30 perces hajóúttal lehet megközelíteni, de a látogatókat szigorú szabályok kötik.

Romos épületek előtt látogatók
Ma már külön utakat szerveznek a furcsa szigetre
Fotó: Morten Falch Sortland / Getty Images

Az omladozó épületek szerkezeti instabilitása miatt egyedül szigorúan tilos a szigetre lépni, azt kizárólag szervezett túrák keretében lehet látogatni, a részvételhez pedig biztonsági nyilatkozatot is alá kell írni. A túrákat a rossz időjárás miatt gyakran törlik, így tájfunok, esőzések vagy a téli hónapok idején nem érdemes próbálkozni.

Van, aki elkerülné a tengeri utazást, az tiszta időben Nagaszaki legdélebbi csücskéből is megpillanthatja az elhagyatott épületeket. Ha viszont sem a szigetre, sem Nagaszakiba nincs lehetőséged elutazni, a Google Maps segítségével te is sétálhatsz Hasima szigetén.

Kínában is gazdasági okokból hagytak el egy szigetet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.