Kevés inspirálóbb történet létezik a nyelvtanulás világában, mint egy olyan emberé, akiről gyerekkorában senki sem gondolta volna, hogy egyszer nyelvzseniként tartják majd számon.
Lomb Kató élete azt bizonyítja, hogy a kitartás és a kíváncsiság sokkal többet ér, mint a velünk született tehetség. A világ egyik első szinkrontolmácsaként nemcsak szakmát teremtett, hanem új szemléletet is adott a nyelvtanulásnak. Szenvedélyével, a nyelvtanulással még 90 éves kora fölött sem hagyott fel.
Gyenge iskolai teljesítmény
Kevesen tudják, hogy Lomb Kató középiskolásként kifejezetten gyengén teljesített németből: érettségijén mindössze kettest kapott. Akkoriban semmi nem utalt arra, hogy később a világ egyik legismertebb poliglottja lesz. Tanulmányait inkább a természettudományok felé irányította, fizikából és kémiából doktorált, és hosszú ideig úgy tűnt, ezen a pályán marad.
Az igazi fordulat egy véletlennek köszönhető: egy antikváriumban talált orosz–angol szótár keltette fel az érdeklődését. Ettől kezdve szenvedélyesen vetette bele magát a nyelvek világába, méghozzá teljesen autodidakta módon.
A második világháború nehéz évei alatt, bujkálás közben is tanult, sőt a légiriadók alatt is könyveket bújt, így sajátította el például az orosz nyelvet, majd később lengyelből direkt egy haladóknak szóló nyelvkurzusra iratkozott be, hogy nagyobb tempóban tanulhassa meg a nyelvet.
A háború után különleges tudása azonnal lehetőségeket nyitott meg előtte: azon kevesek közé tartozott hazánkban, akik jól tudtak oroszul, így tolmácsként kezdett dolgozni. Rövid időn belül a politikai és diplomáciai élet fontos szereplőjévé vált, majd nemzetközi konferenciákon is sikeresen mérettette meg magát és nyelvtudását. Öt kontinensen járt, és a világ számos országában tolmácsolt, miközben folyamatosan bővítette nyelvtudását.
Sikeres karrier és inspiráló életpálya
Lomb Kató végül több, mint tizenhat nyelven beszélt aktívan, és közel harmincat értett valamelyest. Módszere egyszerű, mégis forradalmi volt:
nem a tankönyvekben hitt, hanem az élőnyelvben.
Regényeket olvasott, jegyzetelt, és nem félt hibázni. Híres mondása szerint „a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni”, mert a kommunikáció a legfontosabb. Szépirodalmi műveket gyakran szótár nélkül kezdett el értelmezni, így ahelyett, hogy minden szónak kikereste volna a megfelelőjét, saját agyával analizálta a nyelv szavait és azok működési rendjét.
Élete végéig megőrizte kíváncsiságát: még kilencvenéves kora felett is új nyelvekkel próbálkozott. Saját bevallása szerint nem a nyelvtudás, hanem maga a nyelvtanulás tette teljessé az életét. Története ma is emlékeztet arra, hogy sosem késő újrakezdeni – és hogy egy rossz jegy még korántsem jelenti a végállomást.
Kapcsolódó cikkünkben még részletesebben megismerheted Lomb Kató élettörténetét és nyelvtanulási módszereit.
