Bizonyos mennyiségű - felnőtt szemmel nézve - lustaság a kamaszkor élettani része. Ha nem erről van szó, érdemes magunkba nézni - írja a pszichológus.
Számtalan megfogalmazásban lehet tizenéves fiatalok szüleitől hallani, mennyire lusta a gyerekük. A szeretetteljes, megengedő mondatoktól a haragvókig széles a paletta. „Van esze, csak ne lenne ilyen lusta”, „őrület, hogy három óra múlva, mikor újra benézek, ugyanott fekszik az ágyon” - ez a sor egyik vége, a másik pedig valami olyasmi, hogy „ha így folytatja, semmi sem lesz belőle, majd megtanulja a maga kárán, hogy nem lehet így élni!” Mindenesetre úgy tűnik, meglehetősen gyakori élménye a kamaszok szüleinek, hogy a gyerek sokkal lustább, mint ami megengedhető lenne.
Alapvetően két forrásból származik ez a lustaság. Az egyik, amit Vekerdy „fiziológiás lustaság” néven említ, hogy a tininek szüksége van sok pihenésre, álmodozásra, fantáziálásra, semmittevésre. Ez hozzátartozik ehhez az életkorhoz, mert fejlődik testileg, és ez energiát igényel, és változik pszichésen is, most alakul ki a felnőtt személyisége, és ez rengeteg töprengéssel, mélázással, az élmények idő- és energiaigényes feldolgozásával jár.
Gondoljunk bele: sem a kisgyerek, sem a kiforrott személyiségű felnőtt nem kell, hogy hetvenhétszer átgondolja egy beszélgetés után, hogy ki milyen volt benne, elég vagányan válaszolt-e, mit lehetett, kellett volna inkább. A tizenéves identitása most formálódik, neki szükséges elvégeznie ezt a munkát, hogy kialakítsa, ki ő, és kivé szeretne válni. Közben fél napig csak fekszik vagy járkál a szobában, de nem igaz, hogy ilyenkor ne tenne semmit.
Tehát az egyik oka a „lustaságnak”, hogy természetes életkori sajátosság. A másik lehetőség, hogy tényleg tétlenebb a gyerek, mint ami telne tőle, mint amilyen lenni szeretne. Ennek nézzük meg az okait, és hogy mit tehet a szülő!
Nincs felelőssége
A hétköznapokban lustaságnak nevezett jelenség tulajdonképpen a motiváció hiányát jelenti. Annak pedig több oka lehet, az egyik, ha valaki nem kap az életkorának megfelelő felelősséget: nem bíznak benne, vagy túlzottan féltik a következményektől. Ezért ellenőrzik a leckéjét, megkérdezik minden este, megmosta-e a fogát, ha nem kér szendvicset tízóraira, akkor is kap, sőt, ha már szóba került, a biztonság kedvéért kettőt is. Mindegy, hogy a szomszédban van a fogorvos, és egyedül is szívesen átmegy, azért anya elkíséri, hiszen bármi történhet ott. (Ők azok, akiknek nevében huszonöt éves korban is az anya kér időpontot a pszichológusnál.)
Akiről nem hiszi el a környezete, hogy el tud már önállóan is végezni bizonyos feladatokat, és képes elviselni a következményét a hibájának, mulasztásának, abban érthető, ha kialakul a passzivitás. A szülőt idővel elkezdi zavarni, hogy semmit sem csinál a gyerek, és azt állítja, azért ellenőrzi, mindent bepakolt-e a táskájába, mert rémesen kajla és éretlen: ha majd felelősebb lesz, nem fogja. De a gyerek épp azért olyan éretlen, mert gyámkodnak felette.
Nem hiszi, hogy sikerülhet
Ahhoz, hogy belefogjunk valamibe, némi önbizalom is kell, hiszen csak akkor van értelme, ha el tudjuk képzelni, hogy sikerül. A kamasz néha megtévesztő a szemtelenségével, sok mindenre gondol a szülő, csak arra nem, hogy kevés lenne az önbizalma. És ha el is képzeli, hogy lelke mélyén kétségek gyötrik, nehéz túllátni a pimasz páncélon, és dicsérni, bátorítani, amikor lehet.
Pedig, ha épp nem is a legjobb a kapcsolat és feszült a légkör, akkor is biztosan talál olyat a szülő, amit jól csinál a gyerek. Ha nem vele szemben, akkor másokkal való kapcsolatában. Ezeket érdemes szóvá tenni, mert a hiteles dicséret, ami mögött valódi elismerés van, építi őt, és könnyebben fog nekifutni a kissé ijesztő, szorongáskeltő feladatainak is.
A kontroll légköre
Van szülő, aki ugyan ad feladatot a gyereknek, sőt, a felelősséget is viseli a tini a hibáiért, de azért szorosan rajta tartja a szemét. Hiába beszélték meg, hogy a gyerek este leugrik a boltba, azért még kétszer emlékezteti a délután folyamán, és amikor már veszi a cipőjét, akkor is rászól, hogy mindenképp menjen le a boltba. Azaz semmilyen eredmény, siker nem lehet a gyereké, a szülő mindent ural, a tini csak meghosszabbított karnak érezheti magát.
Nincs meg az az élmény, hogy egy kicsit szabadon hagyták, és önállóan véghezvitt egy feladatot. Ha ez a gyerek gondol egyet a boltban, hogy inkább cukkinit vesz padlizsán helyett, mert az is finom lesz rántva, a szülő vissza fogja küldeni: a padlizsán az padlizsán, ő nem cukkinit írt a listára!
Emögött legtöbbször az a szülői hit áll, hogy csak akkor mennek flottul a dolgok, ha minden úgy lesz, ahogy a felnőtt elképzelte. Érdemes egy kis teret adni a gyereknek, hátha megnő a motivációja!
Viseljük el, megéri!
A legfontosabb: próbáljuk elviselni a tizenéves lustaságát, lustálkodását! Valljuk be, egy kicsit azért is zavar minket, mert mi már nem tehetjük meg. Gondoljunk arra, később már ő sem pótolhatja, hát hadd élje meg ezt az életszakaszt is a maga teljességében, mikor még van lehetősége merengeni, álmodozni!
Cziglán Karolina
pszichológus
