Mikor szóljunk bele a testvérek vitáiba?
Akinek több gyereke van, pontosan tudja, hogy a testvérek csatározása sokszor idegőrlő a szülők számára.
Akinek több gyereke van, pontosan tudja, hogy a testvérek csatározása sokszor idegőrlő a szülők számára.
Ha bántalmazásról beszélünk, durva és látványos dolgok jutnak elsőként eszünkbe. Gyerekét verő apa, anya, vörös fejjel üvöltő szülő, szexuális zaklatás, gúnyolódás, megalázás. Mind aktív tett, ami a szülőtől a gyerek felé irányul.
Mire eljön a gyerek tinikora, jó esetben már túl van valamiféle szexuális felvilágosításon. Jó esetben, mert a külvilágból, az osztályból, internetről, innen-onnan úgyis találkozott számtalanszor a témával, ezért baj, ha az otthoni beszélgetés, sőt: beszélgetések elmaradtak. Ez az egyik ok, amiért nem érdemes késleltetni a felvilágosítást.
Inkább aggódni, mint örülni kell, ha valaki túlzottan jókislány, jókisfiú, mert nekik valamikor később kell pótolni a serdülőkor feladatait.
Csak figyelmen kívül kell hagyni, ki kell kapcsolni a gépet, ki kell menni focizni a friss levegőre és kész? Nem!
Az agyi kapcsolatok 20 százaléka nem létezik vagy fejletlen, ezért felejtik el levinni a szemetet, és vállalnak sok kockázatot.
Nem rángatjuk ki, nem erőszakoskodunk, hogy jöjjön velünk ilyen-olyan programra, de ha kidugja az orrát a szobájából, jelezzük, hogy észrevettük.
Avagy: hogy lehet étvágyat mesélni egy rákos kisfiúnak, és kimesélni egy csapat kamaszlányból a fejfájósságot?
A szülők úgy gondolják, a vita megtépázza a kapcsolatot, a kamaszok éppen a tisztelet jelének tartják, ami erősíti a kapcsolatot szüleikkel.
A kamaszkor tényleg nehéz, nemcsak a PR-ja rossz. És nagyon káros cél, ha könnyűvé akarjuk tenni.
Hagyjál! Utállak! Kuss! Nem könnyű, ha a gyerek kommunikációja ennyire korlátozódik, de nincs is minden veszve.
A rendes gyerekünk egy nagyhangú taplóval barátkozik? A pszichológus arról ír, mit tegyünk, és mit ne a kamaszkapcsolatokban.