Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mire eljön a gyerek tinikora, jó esetben már túl van valamiféle szexuális felvilágosításon. Jó esetben, mert a külvilágból, az osztályból, internetről, innen-onnan úgyis találkozott számtalanszor a témával, ezért baj, ha az otthoni beszélgetés, sőt: beszélgetések elmaradtak. Ez az egyik ok, amiért nem érdemes késleltetni a felvilágosítást.
De van más oka is annak, hogy intő jel az otthoni kommunikációt illetően, ha valaki azt mondja, nyolc-, kilenc-, tízévesen beszélgetett először a gyerekkel a szexről. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, vajon hogyan teltek az óvodás évek, amikor a gyerekekben a nemiség iránti érdeklődés a tetőfokára hág, majdnem olyan intenzív, mint serdülőkorban. Ez az ödipális időszak, mikor a gyereknek ezer kérdése van azzal kapcsolatban, hogyan születik a baba, miért van a fiúknak kukija, a lányoknak puncija, szeretné látni is a különbséget, leskelődik, kérdezősködik. Legalábbis akkor, ha olyan otthon a légkör, hogy lehet kérdezni, ha nem jön zavarba a környezet, nem ijed meg, hogy „na de ilyen korán?!”, pláne, nem háborodik fel. És, bár minden határon túl nem kell részletes választ adni, azért választ, olyat, ami igaz és valódi, kell.
Jó esetben tehát a tizenéves tudja, mi a szex, hogy lesz a kisbaba, mégis keveset tud, és nem lenne jó, ha itt teljesen véget érne a párbeszéd. Viszont sok tényező nehezítheti, hogy nyugodtan lehessen beszélgetni a tinivel a szexuális kérdésekről, és számos bizonytalanság lehet a hogyannal kapcsolatban.
Akadály lehet, hogy tizenéves korára valószínűleg sokkal szégyenlősebb, mint annak idején, az első beszélgetéseknél volt. A három-négyéves felteszi a kérdéseit, amik foglalkoztatják, a tíz-tizenkét éves már nem biztos. Cikinek érzi, sok gyerek teátrálisan „fúúúj”-ol, hogy de undorító, ő ilyet biztos nem fog csinálni. Ez részben őszinte: mielőtt igazán fellángolna a kamaszkor, az ún. látencia periódusban (Freud nevezte így a kisiskolás időszakot, mikor szunnyadnak az erotikával kapcsolatos energiák, erők) tényleg átéli a gyerekek többsége az idegenkedést, azt, hogy nem is érti, mit esznek ezen a témán ennyire a felnőttek.
De azért valamennyire mozgatja is a fantáziájukat, még ebben az időszakban is, viszont érzik, hogy ez valahogy tabu, nem vállalható teljesen nyíltan, ezért sokan alaposan rá is játszanak erre az undorra, demonstrálva, hogy nem, őket aztán nem vonzza ez a dolog.
A szexről való beszélgetést nehezíti az is, hogy megfogalmazatlanul, tudattalanul, de ott van az inceszt tabu, azaz a rokonok közötti szexualitás tilalma. Azonban a szexről való beszélgetés maga is izgató egy kicsit, akkor is, ha nem kimondottan a vágykeltés a célja, csak ismeretszerzés, tájékozódás. De az ember elképzeli, amiről szó van, és ez érzelmeket kelt, kellemest és kellemetlent vegyesen: vágyat, izgalmat, esetleg undort, félelmet stb.
Érthető, ha éppen ezért egy nagyobb gyereknek már zavarba ejtő, ha az ellenkező nemű szülő jelenlétében kerül szóba a téma. Ez a zavar erőteljesebb lehet lány és apa, mint fiú és anya közt, mert az anyák és gyermekeik között (legyen fiú vagy lánya) általában nagyobb testi intimitás marad meg, mint az apák és gyerekeik között. De persze az is lehet, hogy egy fiúnak ciki már az anyjával beszélgetni a nemiségről.
Ugyanakkor annak alapján is preferálhatja valamelyik szülőt a gyerek, hogy kivel bizalmasabb a kapcsolata. A lényeg az, hogy elfogadja a szülő, lehet, hogy ő háromfős beszélgetést álmodott meg, de a gyerek nem feltétlenül érzi magát komfortosan ebben a helyzetben. Azaz a gyerek választ, hogy kivel milyen mélységben szeretne beszélgetni a témáról.
Az elfogadásnak az is része, hogy a gyerek húzza meg a határt. A szülőnek inkább feladata, hogy a lehetőséget megteremtse, azt a légkört, amiben kérdezhet a gyerek, és elmesélheti, ha valamit megosztana, mintsem hogy bizonyos információkat mindenképp átnyomjon, pláne, hogy kiszedjen a gyerekből.
Ne kérdezze meg, hogy csókolózott-e már valakivel, szokott-e maszturbálni, vannak-e fantáziái, mert ez erőszakos behatolás az intim szférába, a kérdés maga egyfajta erőszak. Nem attól őszinte a szülő-gyerek kapcsolat, hogy ezek is szóba kerülnek. Ezek a tininek már a saját, bontakozó szexuális életének a részei, ahol a szülőnek nincs keresnivalója.
Fordítva is igaz: a gyerekek megterhelőnek érzik, ha a szülők beavatják őket a maguk szexualitásába. Így, bár az élet legtöbb területére igaz, hogy segíti a kommunikációt, ha a szülő saját példát hoz a maga életéből, a szex éppen kivétel. Jó, ha ráérez, mi fér bele: egy nagyobb gyerek nem fog megrendülni, ha a szülő megjegyzi például, szerinte jó megvárni az első szexszel valakit, akit szeret az ember, mert ő egy buliban keveredett össze egy szinte idegennel, és később megbánta. De ennél több részletbe nem érdemes beavatni. A gyerekek nem nagyon szeretnek a szülők nemiségével szembesülni, a köztük lévő viszony másfajta intimitás, ahol zavarba ejtő, ha belekavarodik a szexualitás.
A nyitott légkört, amiben tudja a gyerek, hogy kérdezhet, beszélhet, a korai évektől teremti meg a szülő. A kisgyerekkortól kezdődően érződik, anya, apa nyitott-e a témára, nem jön-e zavarba, hajlandó-e válaszolni, és legfőképp: ő maga rendben van-e a szexualitással. Ez utóbbi a legfontosabb, ezt érzi a gyerek, és leginkább ezen fog múlni, ő is természetesen kezeli-e majd.
Cziglán Karolina
pszichológus
