A legfontosabb: nem kell megijedni, ha vannak különbségek akár temperamentumban, akár bizonyos helyzetek megítélésében, mert ennek így kell lennie.
Hagyján, hogy az ember szülőként igyekszik következetesen viselkedni, és megpróbálja kitalálni a megfelelő megoldást egy-egy nevelési helyzetre, és ez önmagában is számos megválaszolandó kérdést vet fel. Egyedül is problémás eldönteni, mit engedjünk, mit tiltsunk, büntessünk-e, ha igen, hogyan.
De ennél még sokkal kényesebb kérdés, mi van, ha már megszülettek bizonyos válaszok, a szülőtárs azonban másképp vélekedik. Szerinte probléma, ami szerintünk nem, vagy éppen fordítva, esetleg a miénktől eltérő eszközökkel nevelne.
Nem baj, ha vannak nézetkülönbségek a szülők közt, elvégre két szülője van a gyereknek, nem kell, hogy egyik a másik klónja legyen! Mindenki a maga személyiségével van jelen, persze, hogy egyikük szigorúbb, a prioritás is máshova eshet bizonyos kérdésekben: egyiknek szívügye az egészséges életmód, a másiknál inkább belefér a nassolás, egyik ragaszkodna a teljes képernyőmentességhez, a másik szerint valamennyi rajzfilm belefér stb.
A legfontosabb: nem kell megijedni, ha vannak különbségek akár temperamentumban, akár bizonyos helyzetek megítélésében, mert ennek így kell lennie. Szinte nyomasztó is, ha a két szülő szóról szóra ugyanazt szajkózza, ez megkérdőjelezi a hitelességüket, robotszerűvé teszi őket, noha a gyereknek hús-vér szülőkre van szüksége.
Azonban a mögöttes értékrendben fontos az összhang! Utólag már nehéz kezelni a helyzetet, ha komoly különbségekre derül fény, szerencsés esetben olyan párt választ az ember, akivel azonos értékeket vall. Nem is az a lényeg, hogy vallási vagy politikai nézeteik azonosak legyenek, hanem azok az irányelvek legyenek közösek, amik az otthoni légkört leginkább meghatározzák.
Például nem mindegy, hogy mit gondolnak az emberi boldogság útjáról. Valódi ütközést fog okozni, ha egyikük a „teher alatt nő a pálma” elvet vallja, és úgy véli, minél hamarabb a felnőtt világ kihívásaival kell szembesíteni a gyereket ahhoz, hogy sikeres legyen az életben, míg a másik szerint hagyni kell szabadon, és engedni, hogy nyugodt, biztonságos közegben kibontakozzon.
Nem mindegy, hogy mi az első: a gyerek boldogsága, vagy a környezethez való alkalmazkodás. (Nem okvetlenül ütközik a kettő, de lehetnek helyzetek, mikor igen, és dönteni kell.) Nem mindegy, hogy mi az érték: gazdagodjon minél előbb minél több ismerettel, vagy az a cél, hogy elengedhesse magát a gyerek, és sokat játsszon szabadon. Az értékekben, és abban, hogy milyen hangulatot szeretnének otthon, milyen légkört valósítanának meg, egyetértésre kell jutnia a szülőknek, különben valóban kárát látja a gyerek a köztük lévő feszültségeknek.
Van, aki úgy oldja meg, hogy ne legyen konfliktus, hogy a másikra hagyja a nevelést. Leginkább apáknál fordul elő, hogy úgy nyilatkoznak: „én ehhez nem értek, mint apa, ebben a párom kompetens”. Így valóban nem fognak ütközni, de a férfi és a gyerek is sokat veszít, mert ennek az az ára, hogy az apa nincs igazán jelen a családban. Attól még, hogy ő is ott van a családi kirándulásokon, olyan a szerepe, mint egy előkelő idegené, ha nincs véleménye arról, mi jó a gyereknek, mi nem, milyen oviba menjen, külön szobában aludjon-e stb .
A másik szerencsétlen megoldás, mikor az apa nap közben dolgozik, nem lát bele a részletekbe, de este hazatérve át akarja venni az irányítást, mindenről megvan a véleménye, értékeli a gyerek és az anya teljesítményét. Miért van itt ilyen rendetlenség, csupa maszat a gyerek, miért van így felpörögve, délután már nem kéne cukrot kapnia... Frusztrálódik mindenki: a gyerek és az anya mindenképp, akik valamiféle kéretlen, és szükségképp igazságtalan értékelést kapnak. De frusztrálódik az apa is, aki talán azt hiszi, ez az értékelés valahogy része a szerepének, és ezzel falat képez maga és a család között.
Csak akkor lesz harmonikus a nevelés, ha egyik sem akar a másik fölé kerekedni: sem kisajátítani a gyereknevelést, sem irányítani a másikat. Persze, a partnerség bizonyos szempontból komplikáltabb, hiszen nézetütközésekkel jár. Természetesen érdemes minél több mindent a szülőknek egymás közt tisztázni és egyességre jutni, de egyáltalán nem tragédia, ha vannak olyan kivételek, amik másképp működnek, ha apával van a gyerek, és ha anyával. Lehet, hogy anya megköveteli, hogy egyen meg mindent a gyerek, amit a tányérra szedett, apa nem, de anyánál ki lehet pancsolni a vizet a fürdőkádból, úgyis feltörli, míg apa szigorúan szól emiatt.
Ha egyikük sem érzékelteti azt, hogy az ő elvárásuk az egyedüli helyes, és a másik szülő rosszul tudja, akkor bizonyos különbségeket elvisel a gyerek. Gondoljunk bele: a bölcsődében, óvodában is óhatatlanul mások a szabályok, ha a nagyiéknál tölti a hétvégét, bizonyára ott is eltérő elvárásokkal találkozik.
Persze, a szülőknek feladata minimalizálni a köztük fennálló különbségeket, de ezeknél sokkal fontosabb, hogy a gyerek érezze: a szülők alapvetően megbíznak egymásban, elismerik egymást. Így őt sem fogják feszültté tenni a különbségek, hiszen érzi, hogy ezeket a szülők is elfogadják egymásban.
Cziglán Karolina
pszichológus
