Amikor ezt írom, akkor az, akiről szó van, éppen egy éves. Nagyon hosszú és nagyon rövid ez az idő. Jével kapcsolatban nem is olyan régen arról tudósítottam, hogy felállt végre. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sor kerül arra, hogy szó szerint továbblép.
Én valahogy úgy számoltam magamban, legalábbis Effre alapozva, aki pedig igencsak aktív és jómozgású gyerek, hogy oké, felállt, és egy darabig majd magától eltelve álldogál egy jó darabig. Aztán majd a kezünket fogva lassan-lassan elindul, ahogy Eff, aki elég sokáig csak így volt hajlandó. Aztán meg majd valamikor, mondjuk a nyáron, megkísérli az első önálló lépéseket.
Hát nem
Nagyon nem. Onnantól fogva, hogy felállt, menni akart. Gyakorlatozni. Először persze valóban csak mibelénk kapaszkodva. De utána egyre gyakrabban elengedte a kezünket, különféle tereptárgyakat keresett, amikben megkapaszkodhat. És itt most most nem hónapokról vagy hetekről van szó. Hanem egészen konkrétan napokról! Egy hét sem kellett ahhoz, hogy 2-3 méteres távolságot megtegyen a járóka szélétől a kanapéig – mindenféle kapaszkodó nélkül. Na persze eleinte mindez csak lendületből ment. És csak egyenes vonalban.
Meglepő módon még óvatos is, ellentétben Effel, aki vakmerően, rohanva nekiindult, nem számolva a következményekkel, a folyamatos esésekkel. Jé fejlődéséről az alattunk lakók is elég hamar tudomást szerezhettek. A gyakorlatozás egyik legkedveltebb eszköze az etetőszék volt ugyanis. Annak nagy zajjal történő vonszolása időnként fél órára is elfoglaltságot adott Jének, akusztikai élmény az alsó szomszédoknak.
Nincs megállás
Jé pedig nem csak ügyes, de kitartó is, így mostanra gyakorlatilag teljesen stabilan jár. Simán veszi a kanyarokat is, és érdekes módon a legszívesebben úgy mozog, hogy valami van a kezében. És semmi nincs biztonságban. Merthogy mivel Eff már nagyfiú, és nem tesz kárt a dolgokban, legfeljebb ha tényleg akar. Ezért Á és én kissé elpuhultunk ez ügyben. Bár ő eleve nem volt az a nyitogatós típus. Jé viszont mindenre mozdul, mindent kinyit, megnéz, rángat. És most már mindenhova el is jut. És a súly sem probléma. A kétkilós mosóport vagy a műanyag motorokat gond nélkül cipelgeti.
Saját koncepciója van arról, hogy minek hol a helye. Egérpad a mosógépben, legókocka a cipőben, sáros kutyasétáltatós cipő a kanapén. És ha nem sikerült volna mindent megfelelően elrejteni, akkor angyali mosollyal indul a seprű felé, hogy a nyelével leverjen ezt-azt, ami még épségben lenne.
Könnyű és mégis nehéz
Az nagy jótétemény, hogy a kezét se kell fogni, úgy járkál, de így viszont állandóan figyelni kell arra, hogy hol van és mit csinál. A járóka napi félórát van használatban, ami nagyon jó, mert hamarosan el fog tűnni. És nagyon rossz, mert gyakorlatilag semennyi ideig sem lehet Jé kontrollálásától megszabadulni. És babakocsi ügyben is látszik az alagút vége. Fényévekre ugyan, de rohanunk felé. Persze csak azért, hogy jöhessen a következő fejlődési ugrás, amitől nekünk könnyebb valójában persze semmi nem lesz.
