Elhúzni egy kicsit otthonról jó. Gyerekekkel még jobb. De az első nagyobb kiruccanás első gyerekkel, vagy először kettővel jelentős erőpróba. Én vagyok az apád, 4. rész
Szerencsére vannak gyerekek, és így a karácsony új értelmet nyer. Nekik még simán léteznek csodák. Én vagyok az apád, 6. rész.
Össze-vissza fogok csapongani bölcsőde- és óvodaválasztás, meg mindenféle pedagógia módszerek között.
Minden egyes fejlődési szakasz elérésének pontosan meghatározott ideje van. Persze van egy kritikus határ, amikor tényleg lehet aggódni, és akkor kell is tenni valamit. Kúszik, mászik majd feláll...
Teljesen érthető törekvés, hogy az ember mindent megtesz azért, hogy a gyerekeit biztonságban tudja.
Néha tényleg egyszerűbb lenne, ha egyes helyekre kapásból ezt írnák ki.
Ha esetleg eddig félrevezettem volna bárkit, akkor el kell áruljam, hogy ha evésről van szó, akkor nálunk sem fenékig tejfel minden.
Éérdekességképpenelmondom, nálunk hogy néz ki egy nap – nagyjából. Lehet irigykedni, hogy mennyire csodálatos ember, társ, apa vagyok. Vagy éppen lehet jól lesajnálni.
Buli a bölcsiben vagy az oviban, csalódás vagy nagy öröm, görcsölés a jelmez miatt, főleg a szülőknek. Mindenesetre Effnek meg nekünk ismét sikerült kihagyni, betegség miatt.
Az első gyerekkel, Effel nem volt kérdéses, hogy megy-e bölcsibe. Mennie kellett. Egyrészt természetesen anyagi okokból, másrészt azért is, mert kifejezetten társasági lény.
A bezártságot a gyerekek is, meg mi is eléggé unjuk már. Persze lehet otthon is rengeteg jó dolgot csinálni, de mennyivel jobb rövidgatyában rohangálni meg mászókázni.
Kutya már bőven a gyerekek előtt is volt. Persze kirakhattuk volna a kocsiból a sztráda mellett, vagy leadhattuk volna egy sintértelepen. Hát nem tettük.
