Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Néha tényleg egyszerűbb lenne, ha egyes helyekre kapásból ezt írnák ki.
Néha tényleg egyszerűbb lenne, ha egyes helyekre kapásból ezt írnák ki. Mert az sokkal kellemetlenebb, hogy az embert beengedik, aztán meg gyűlölködő pillantásokkal, kellemetlen élményekkel teszik tönkre az a napot.
Szerencse vagy nem, de én szinte csak hétvégén szembesülök a dolgok javával. Hét közben elviszem reggel Effet az oviba, ami két megálló villamossal, ő meg már önjáró, és az se gáz, ha nincs szabad ülőhely. Este meg amikor hazaérek, akkor már túl vannak majdnem mindenen, csak egy kis esti szütymögés hárul rám. Úgyhogy egy csomó problémával csak Á. szembesül. De aztán jön a hétvége, amikor az ember tényleg csinálna valamit. Elvergődünk valahova két gyerekkel, jó esetben legalább kocsival, mert a tömegközlekedés önmagában óriás szopás, és akkor még teljesen hiábavalóan meg is nehezítik a dolgom. Persze, kellett nekünk gyerek. Csak magunkat okolhatjuk a helyzetért.
Nem értem!
Nem felháborodott vagyok, csak teljesen értetlenül állok a miért előtt. Elvégre elég sok gyerekes család van, és ha beülnek valahova, akkor ugyanúgy fizetnek mindenért, sőt. Bizonyos szempontból mi már felkészültek voltunk a kutya miatt. Mert teljesen megmagyarázhatatlan okból azzal sem lehet menni bárhova. Mert például mennyivel is visz be egy kutya több koszt, mint egy ember? Semennyivel, hanem egy kicsit kevesebbet, mert kisebb a lába. A múltkor persze kifejtettem, hogy a hülye kutyásokkal más a helyzet, de ha egy kutya tud viselkedni, nem koszos, nem abajgat senkit, akkor vajon miért nem lehet vele együtt létezni?
Hagyjuk ki a gyereket, ha lehet
Mondjuk a bevásárlásból. Ha megoldható a lepasszolásuk egy nagyihoz, akkor sokkal egyszerűbb lesz mindenkinek. Ha nem, akkor csak egy újabb lehetőség az egész az idegeskedésre. Én például régen szerettem vásárolgatni, ma már inkább csak túl legyek rajta minél hamarabb, az a cél. A biztonsági emberek, akik amúgy idegesítőek, rendkívül alkalmasak arra, hogy a gyereket fenyegessük velük: rád fog szólni a bácsi/néni! Igaziból csak erre jók. Na meg a tömegközlekedés. Amit szinte lehetetlen kihagyni, de szinte lehetetlen élvezni is, babakocsival konkrétan katasztrófa.
Az apró dolgok istene
Tényleg minimál dolgokra lenne pedig szükség, hogy gyerekkel is élhető legyen a világ. Most abba nem is megyek, bele, hogy persze van ahol ez jobban működik. Van. Olyan felüdítő apróságokra gondolok, mint egy étterem, ahova beengednek kutyával, és a pincér kérés nélkül hoz egy kis műanyag tálban vizet. Nulla forint. Vagy kisgyereknek etetőszék. Ami mondjuk már egy ebéd ára, de még mindig beleférhetne. Esetleg néhány üres papírlap meg 3 ceruza egy sarokban, egy-két szakadt mesekönyv. Pont elég, hogy egy gyerek ellegyen vele egy darabig. Vannak persze „tökéletes” helyek, külön foglalkoztató személyzettel stb. Ennek viszont ára van. És ha már mondjuk étterem, akkor a kajakínálat is megér egy szót. Nekem már volt egyszer olyan hihetetlen szerencsém, hogy képesek voltak spenótfőzeléket csinálni Effnek, mert éppen csak azt volt hajlandó enni. Hihetetlen kihívás egy szakácsnak amúgy... És akkor olyan helyekről ne is beszéljünk, ahol ügyet kell intézni, és órákat sorban állni. Ott a legjobb esetben lehulló vakolatdarabokkal szórakozhat a gyerek. Vagy a nyaralás. Kiságy, kiskád. Ha van, akár máskor is visszamegyek. Általában nem akarják, hogy menjek.
Félelmetesen kevés hely hajlandó erre áldozni. Nem is feltétlenül anyagiak miatt. Pedig azt is megérné. Egy család néhány gyerekkel lehet, hogy több munkát hoz, de szerintem több bevételt is jelent, mint két tinilány, akik egy kávé fölött gübbednek. Természetesen nem a kávézgatókkal van bajom.
Szép új világ
Vannak persze jó példák. És egyre inkább csak oda vagyok hajlandó menni, amelyik az. Most csak kiragadva egy pár, ami kapásból eszembe jutott. Közhely ugyan, de van ez a bizonyos svéd bútoráruház. Ahova már csak azért érdemes elmenni, hogy a Eff a labdák közé beszabadulva kitombolhassa magát, ahol egy időben a bébiétel ingyen volt, és bőven van etetőszék, és ahol cserébe az ember elkölt néhány ezer forintot, ha nem vesz semmit, kicsit többet, ha igen. Mégse érzi lerabolva magát, meg úgy érzi egy kicsit, hogy tényleg teljesjogú tagja a világnak gyerekkel is. Vagy a Kopaszi gát, ahol van játszótér, meg kávézó, ahol a kiszolgálás botrányosan gyatra ugyan, de van gyereksarok, és az pont elég. Oda mondjuk kutyával nem lehet menni, de ez esetben ez áldás, mert tutira nincs kutyaszar, akár ehet is a gyerek a fűből. És a római parton van egy cukrászda, ahol meg a sütemény a fagyi meg a kávé közel sem tökéletes, de van egy kis lerekesztett rész a kerthelységben, kis műanyag konyhával, házzal meg mini csúszdával, és ez bőven elég arra, hogy a gyerekek ellegyenek, a szülők meg fél órát ülhessenek. És néhány bankfiók, ahol rájöttek, hogy jobb, ha a gyerekek nem a biztonsági őr pisztolyát babrálja, hanem leülhetnek egy kis asztalhoz firkálgatni.
Hát így valahogy. És ezért kezdem egyetlen racionális magyarázatnak azt gondolni, hogy az összes többi hely arra vár, hogy például én csináljak egy olyan helyet, ahol adottak a feltételek gyerekes családoknak is, meggazdagodjak, és akkor ők állhassanak értetlenül, hogy ez meg hogy csinálhatta?
