Kutya már bőven a gyerekek előtt is volt. Persze kirakhattuk volna a kocsiból a sztráda mellett, vagy leadhattuk volna egy sintértelepen. Hát nem tettük.
Könyvek, filmek és reklámok szempontjából elég nyerő kombináció. Szerintem amúgy is. Na nem mintha nekem lett volna választásom, mert kutya már bőven a gyerekek előtt is volt. Persze kirakhattuk volna a kocsiból a sztráda mellett, vagy elaltathattuk volna, esetleg leadhattuk volna egy sintértelepen. Hát nem tettük.
Próbagyerek?
Közhely ugyan, de igaz, hogy a kutya, illetve gondolom a többi állat is jó felkészítés lehet a gyerekvállalásra. Természetesen nem ezért lett kutyánk, hanem mert akartuk. És az is természetes, hogy amíg nincs gyerek, addig olyasformán bánik vele az ember, mint a gyerekével. Normális esetben ez azért nem azt jelenti, hogy helyes kis ruhákba öltözteti, meg ráhagyja a vagyonát. Mindenesetre egy értelmesebb kutya 2-300 szót ismer, és kábé eléri egy kétéves gyerek szellemi szintjét. A legtöbb felnőttét pedig magasan meg is haladja.
Felkészülés és felkészítés
Szóval a gyerek olyan szempontból nem éri váratlanul az embert, hogy valaki más igényeihez is alkalmazkodni kell, kötöttségei vannak, nem mehet csak úgy akkor és oda, ahova éppen kedve tartja. Amikor jön a gyerek, az viszont azért új helyzetet teremt. Mindenkinek. A kutya visszacsúszik pozícióban, nálunk Jé születésével került teljesen Ká kutyastátuszba, mert Effnél nem változott akkorát az élete. Bejárt velem dolgozni, mint addig is, nem volt törés a mindennapi ritmusában. Nem tudom, vannak-e jó módszerek arra, hogy a kutyát felkészítsük a gyerek érkezésére, mert elmondani nem lehet neki. Sokszor hallani rémes esetekről, amikor a kutya kárt tesz a gyerekben. Nem lehet tudni, hogy ilyenkor féltékenységről vagy egyébről lehet szó. Olyanról is hallottam, hogy a gyerek születése után gyors lefolyású rákban a kutya puszult el. Ő inkább befelé forduló típus lehetett.
Gyerekesek és kutyások
Szerencsés esetben a kutya is, meg a gyerek is csak gazdagítja az életet. Tanulságokkal is, például azzal, hogy ugyanannyi a hülye a gyerekesek meg a kutyások között, mint amúgy az emberek között. Az egyik szülő félreértelmezett állatszeretetből minden kutyához odaengedi a gyereket, a másik mindegyiktől elrángatja, ha 100 méternél közelebb ér. A középút ez esetben is nyerőbb. Szabad idegen kutyákat simogatni, de előtte meg kell kérdezni a gazdáját, lehet-e. És persze ott vannak a kutyások, akik póráz nélkül sétáltatják olyan helyen, ahol sok a kisgyerek vagy ahol elütheti egy autó a kutyát. Még a legmegbízhatóbb kutya is reagálhat váratlanul egy helyzetre, vagy egy macska nyomába eredhet. Emellett ott a kutyakaka kimeríthetetlen témája. Inkább bele se menjünk. Én összeszedem.
Irigylem a gyerekeimet
Én mindig is bírtam a kutyákat, és szerencsére a szüleim is. De persze sokáig nem lehetett otthon. Aztán lett, és persze jött a szokásos forgatókönyv. Egy darabig vittem sétálni, meg foglalkoztam vele, aztán a szüleimre maradt. Ezzel úgyis számolni kell. Nálunk nem így van. Eleve a felnőttek dolga a kutya, a gyerek meg csak élvezi, meg tanul a helyzetből. Gondolom, minden állattal így van, de én csak kutyaügyben vagyok illetékes. Sokkal szórakoztatóbb, mint egy plüssállat, és még az is előfordul, hogy motivációs tényezőként működik. Ismerős gyereke a kutya után indult el, addig alig kúszott. A gyerekeknek is izgalmasabb kutyával sétálni, élmény együtt elmenni az állatorvoshoz. Az egészen kicsi gyerekekkel persze nem nagyon tudnak mit kezdeni a kutyák, elviselik, vigyáznak rájuk, de a nagyobbaknak ugyanúgy örülnek, ha hazajönnek, mint a gazdájuknak.
Nálatok laknak-e állatok?
Senkit nem akarnék rábeszélni kutyára, mint ahogy gyerekre sem. Sőt. Na persze ez túlzás, de sokan felelőtlenül bevállalnak egy állatot, hogy aztán szenvedjen vagy szélnek eresszék. Azt is nagyon meg kell válogatni, milyen. Csak éppen nehéz lehet előre tudni. Pedig amúgy jó lenne, ha minden gyerek úgy nőhetne fel, hogy van kutya vagy macska, esetleg törpemalac vagy ló a családban. Bár igaz, állatok mindegyikben akadnak...
