Ha esetleg eddig félrevezettem volna bárkit, akkor el kell áruljam, hogy ha evésről van szó, akkor nálunk sem fenékig tejfel minden. Úgyhogy meg lehet nyugodni. Szerencsére semmi komolyról nincs szó, de azért az apróságok is elég frusztrálóak tudnak lenni.
A dolog egyelőre csak a nagyobbikat, Effet érinti. Egyáltalán nem sovány, teljesen jó kondiban van, bár egy kicsit sápadtka, de hát eleve szőke hajú. Csak éppen nehezen megy új dolgok megkóstolására rávenni. És nagyon lassan eszik – egyedül. És nem eszik gyümölcsöt. Kizárólag almát. Azt mondja, hogy majd ha felnőtt lesz, akkor majd fog enni gyümölcsöt. Jénél még nincs gáz. Fele részben tápszert kap, a többi pépes cuccot meg többnyire eszi. Valamelyik este olajbogyót ettem, és még azt is szopogatta...
Én se voltam jobb
Érdekes módon Effnél se volt semmi gond, amíg kicsi volt. Nem csak addig, ameddig szopott, mert az is jól ment neki, hanem utána is mindent hajlandó volt enni, megkóstolni a kezdeti idegenkedés után. Ráadásul félelmetes adagokat nyomott be. Igaz, amit szeret, abból most is fogyaszt rendesen. Mi rontottuk el? Ki tudja. Gyerekkoromban én sem voltam valami fényes evő, sőt, még sokkal válogatósabb voltam és kevesebbet ettem, mint ő. Évekig csak tejbegrízt meg (kristály)cukros tésztát voltam hajlandó enni. Mostanra meg szinte bármit befogadok, úgyhogy semmi nincs veszve. Ráadásul anyám adta a lovat alám. Mindig ki voltam szolgálva. Amikor vidéken voltam a nagyszülőknél, napokig semmit nem ettem, csak meggyet a meggyfáról. Gondolom az lehetett a stratégiájuk, hogy majd csak megéhezik a gyerek, és akkor eszik. Akkor se ettem. Sajnos tiszta emlékeim nincsenek, hogy éhes voltam-e, csak nem akartam enni, vagy az se?
Mit lehet csinálni?
Hát azt nem tudom. Próbálkozunk. Tény, hogy a fenyegetőzés meg a kényszerítés nem vezethet jóra, de vannak határok. Nem is annyira azzal van a baj, hogy mit eszik. Csak éppen sokszor rohadt lassan, főleg ha fáradt, ami érthető. Ahhoz meg azért elég nagy, hogy etetni kelljen, néha mégis megtesszük, csak azért, hogy túl legyünk már rajta. Fárasztó egyfolytában mondogatni, hogy egyél már, meg tempósabban. Homokórával fogunk kísérletezni, hátha azt már felfogja, hogy annyi a kirendelt idő. Biztos az is számít, hogy nem figyel oda, mert esténként elég gyakran, na jó szinte mindig megy evés közben a tévé. Gyümölcsökkel az a baj, hogy meg se kóstolja. Ha meg beletömném a szájába, akkor csak visítana, és csak azért sem enné. Vitamin meg szerintem kell. Hol szirup, hol vitaminos gumicukor formájában adagolom. A skorbut jelei amúgy nem mutatkoznak rajta.
Van egy nem teljesen saját ötletünk, az újdonságok táblája. Ha megkóstol valami újat, akkor matricát ragasztunk érte a táblázatba. Ha összegyűlik 15, akkor beígértünk egy nagy transzformert. Néha érdekli a dolog, néha nem. Most éppen már csak néhány matrica hiányzik, úgyhogy nem lesz olcsó mulatság.
Akkor mit eszik?!
“Rendes” ételt amúgy egész sokfélét eszik, főleg a klasszikus gyerekrepertoárt: paradicsomleves betűtésztával, spenót, palacsinta, túrógombóc, virsli, halrudacska ketchuppal - ami csak azóta van otthon, hogy neki kell. Hússal sincs gond, de a zöldség már nem annyira pálya. És persze az édesség. Na az van dögivel, főleg bizonyos időszakokban (télapó, húsvét), ami a kapott mennyiséget tekintve gyakorlatilag az egész évet jelenti. Lehet, hogy túl sok is, de a jutalom egész jól motiválja. Néha, ha megkóstol valamit, akkor rádöbben, hogy jé, ez finom. Aztán persze legközelebb mégse akarja megenni. Állítólag a legtradicionálisabban étkező családtaghoz alkamazkodik a család. Á is és én is elég változatosan étkezünk, legalábbis nem a hagyományos pörkölt+kenyér vonalat képviseljük, úgyhogy nem mi vagyunk a rossz példák.
Bon appétit!
