Beültetés után érdemes szeretkezni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A párok 10-12 százaléka meddő napjainkban, de emögött nem feltétlenül szervi problémák vannak: a félelmek és elvárások is gerjesztik. Két szakértő nővel beszélgettünk a fogantatás népi praktikáitól kezdve a mesterséges megtermékenyítésig mindenről, ami a nehéz teherbe eséshez kapcsolódik.

Két szakértővel beszélgettünk olyan témákról, mint a szülés előtti időszak, a várandósság, valamint a szülés lelki háttere, és az esetlegesen felmerülő nehézségek.

Dr. Frigyes Júlia pszichiáter szakorvos, szülésznő és dúla, valamint Molnár Judit Eszter klinikai szakpszichológus és kiképző pszichoterapeuta több évtizedes tapasztalatait osztotta meg olvasóinkkal.

Szóba került a mesterséges megtermékenyítés vs. természetes megfogantatás, valamint az a téma is, hogy a császármetszés vagy a természetes szülés a jobb a baba és a mama szempontjából, végül pedig megismerhettük a szülés után esetlegesen fellépő pszichés problémákat.

A beszélgetést összefoglaló cikksorozat első része a teherbe esés népi praktikáitól a mesterséges megfoganás időszakáig járja körbe a nehéz fogantatások témáját.

Hogyan élik meg a reménybeli szülők, ha nem sikerül teherbe esni?

Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy melyik az élet 12 legnagyobb sorscsapása. Az emberek válaszai alapján a legnagyobb veszteség az anya halála, a második helyen az apa halála áll, a harmadik legfájdalmasabb csapás, ha hűtlenek hozzánk, míg a negyedik a meddőség.

Ez egy olyan állapot, amely lelkileg nagyon nehéz, azonban azt tapasztaltuk, hogy mindig van valamilyen értelme, azt jelzi, hogy belső változásra van szükség. A lelki változás fontosságát szimbolizálja a Bibliában Ráhel története is. A probléma tehát mindig jelen volt, a lényeg a hités a lelki változás.

Léteztek-e régi praktikák a fogantatás segítésére?

Az állapotot feloldó népi praktikákban mindig megjelenik a spiritualitás, amelynek lényege, hogy a nő újra kapcsolatba kerüljön a termékenységhez kapcsolódó erőkkel. Ezekhez a praktikákhoz sokszor valamilyen testnedvre, például vérre is szükség volt. Az egyik ilyen praktika a termékeny fával való kapcsolat felvétele. De az bevett szokás volt, hogy a nő egy olyan gyümölcsöt evett, amelynek a belseje tartalmazott valamilyen életet, például egy férget. A lényeg a Nagy Anyával való kapcsolatfelvétel, és az aktív cselekvés érzése, valamint a bizalom kialakítása volt, ezek segítették az oldást. Ez azonban szükségessé tette a saját vétkek elfogadását is. A bűntudat egyébként minden mai történetben is ugyanúgy megjelenik, nagyon fontos, hogy dolgozzunk ezekkel a nehéz érzésekkel. A jó hír az, hogy amekkora a nehézségük, akkora a megkönnyebbülés is, ha sikerül feldolgozni őket.

Mi az oka annak, hogy nagyon sok a meddő pár napjainkban?

A párok 10-12%-a meddő napjainkban, azonban a 28 év fölötti korosztályban sokkal többen hiszik magukat annak. Ennek egyik oka, hogy létezik a köztudatban egy olyan elképzelés, hogy a „babaprojekt” mindenképpen nehéz lesz. E szerint a fantázia szerint megfoganni nagyon nehéz és bonyolult dolog, ezért biztos, hogy nem jön azonnal a gyermek.

Ezek a gerjesztett félelmek aztán végül valóban nehézséget okozhatnak. Ehhez hozzáadódnak az olyan erős társadalmi elvárások, mint a tudatos gyermektervezés, valamint a gyermekvállalás „megfelelő” ideje.

A sürgetést jelzi, hogy a meddőség diagnózisát is egyre hamarabb sütik rá a reménybeli kismamára, míg 10 évvel ezelőtt 2 év után kapták meg ezt a diagnózist, addig mára ez a határ 1 év, sőt az is előfordul, hogy már valakit már fél év után meddővé nyilvánítanak.

Számít, hogy a pár mennyire akarja lelkileg is a babát?

Hatalmas különbség van aközött, hogy akarjuk vagy vágyjuk a babát. A vágy eleven, állandó, és ráhagyatkozik egy magasabb rendre. Az akarás azonban az ego funkciója, kontrolláló és szabályozó erejű. Bár az akarás sok élethelyzetben rendkívül fontos, a gyermek megfoganásához vágy szükséges. A mesterséges megtermékenyítés azt sugallja, hogy ez az egész folyamat objektívvé tehető, vagyis ha akarom, akkor úgy is lesz. Az egész procedúra racionalizál, vagyis olyan, mintha amennyiben meglennének a szükséges kellékek, akkor automatikusan jönne a baba. A gyakorlat persze nem ezt mutatja.

Hogyan zajlik a mesterséges megtermékenyítés procedúrája?

Maga az eljárás a petesejt stimulációjával kezdődik, ilyenkor tehát a nő hormonokat kap. Az inszemináció során a petesejt a helyén marad, az ideálisnak tűnő pillanatban a megtisztított spermát a méhüregbe helyezik. Hat sikertelen inszemináció után megkezdődik a lombikprogram, ezt azonban sok helyen ezt nem tartják be arra hivatkozva, hogy nehogy kifussanak az időből.

A lombik egy sokkal intenzívebb kezelés, hiszen ilyenkor a petesejt a napvilágra kerül. Néhány helyen a spermával még spontán egyesülhet egy petricsészében, azonban a legtöbb helyen metszést ejtenek a petesejten, és beküldik a hímivarsejtet.

Van egy olyan lehetőség is, hogy több petesejtet termékenyítenek meg, és a 3-4 napon a zigótákat beültetik, vagy lefagyasztják. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy sok férfit azért nyilvánítanak meddőnek, mert nincs elég életképes spermája. Ugyanakkor ehhez az eljáráshoz egyetlenegy spermium szükséges, ami érdekes tanulság.

Hogyan foglalhatnánk össze a sikeres megtermékenyülés lelki hátterét?

A megfoganás lényege testi és lelki szempontból egyaránt az, hogy két ember a lehető legszorosabb közelségbe kerül egymáshoz. A mesterséges megtermékenyítés eljárásai során változó, hogy milyen mértékben jön létre ez a közelség férfi és nő között, valamint a nő saját teste és a megtermékenyített petesejt között, és minden egyes lépcsővel nő a távolság.

Nem véletlenül javasolják a beültetés után a szeretkezést, aminek lelkileg nagyon fontos funkciója van, hiszen ezáltal testileg és lelkileg is megélhető ez az együttlét, vagyis egyesülés. Ráadásul sose lehet tudni, hiszen lehet, hogy pont ezalatt fogan meg a baba.

Milyen nyomokat hagyhat maga után a mesterséges megtermékenyítés időszaka?

Az egész megfoganás, várandósság és szülés körüli időszak három ember története. Ha bárhol elakadás történik, az mindig megjelenik a szülés utáni időszakban is. Azonban fontos tudni, hogy bármilyen súlyosnak tűnik is a probléma, mindig hatalmas erők állnak a háttérben, hogy kibogozzák a csomót.

A gyermekvárás időszakában sok minden átrendeződik. Ilyenkor feljönnek olyan lelki elakadások is, mint például a veszteségek és a szülővel való kapcsolat, ezek a történetek újra megnyílnak, és a jelenben is kifejtik hatásukat. Az azonban fontos, hogy a krízis a belső átrendeződés királyi útja. Minden elakadás esetében fontos ránézni arra, hogy mi szabadult ki a palackból, hiszen ez lehetőséget ad az újrarendeződésre.

Cikksorozatunk második részében többek között azt is megtudhatjuk, hogy mit él meg az a nő, akinek döntenie kell a több megfogant embriója között, emellett azt is megvizsgáljuk, hogy melyek a PCOS (policisztás ovárium szindróma), valamint az endometriosis testi és lelki hátterei.

A két szakember az alábbi e-mail címen várja témával kapcsolatos kérdéseiteket:

Dr. Frigyes Júlia: frigyesj@gmail.com

Molnár Judit Eszter: mol.juditeszter@t-online.hu

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Higi Vera
Higi Vera
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.