Itthon vannak a fiúk, Palkó ugye alapból, Lackó meg szemgyulladással, és egész nap megy a bürrögés.
Itthon vannak a fiúk, Palkó ugye alapból, Lackó meg szemgyulladással, és egész nap megy a bürrögés.
Nagyszobánk egy komplett versenypályává alakult, és ha véletlenül nem kigúvadt szemmel óvatoskodom keresztül rajta, akkor lábam alatt roppannak az autók, Lackó sikoltozik, Palkó bömbölni kezd, nekem meg fogy a türelmem, pláne, mikor a laptoppal üldögélve érzem, ahogy Lackó óvatosan nekitámaszt az én lábfejemnek is egy sárga pályadarabot.
Fiúsodom. Nincs kegyelem, végig kell hallgatnom az összes sztorit, hogy a versenyben melyik autó hogyan “buccolt” a másikkal, hogy hogyan segített a fiatal, gyorsabb autó a kopott öregebben, és néha-néha rá kell böknöm egy-egy autóra, hogy most ez vagyok én, most meg inkább ez, ebben ülök, meg abban versenyzem. És nemcsak én. Mert ugyan Palkót Lackó még nem igazán veszi még gyerekszámba, pláne nem fiúszámba, Palkó nem tudja megtagadni génjeit, és jön, szuszog, hozza az autóit, rácsapja őket a pályára, és gurítani próbál. Aztán itt általában véget ér a nyugalom, a pálya rendszerint összedől, elmozdul, az autó keresztben csúszik, leesik, Lackó meg ideges lesz, sikoltozik, megsértődik, és rendszerint elrohan. Palkó először csodálkozva néz utána, először nem érti, aztán bömbölni kezd, én pedig próbálom békíteni Lackót, aki már nem megértő, akinél már betelt a pohár, és aki már nem hisz az ígéretekben.
A képlet persze világos, ebben a korban még nem elég az azonos érdeklődés, az ügyesen építkező, elmélyülten játszó nagyfiú nehezen viseli a romboló fázisát élő kistestvérét, a kistestvér pedig döbbenettel figyeli a nagytestvér kirohanásait. Én meg csak állok ott, a két kölök között őrlődve, bénán, mert úgy érzem, Lackónak igenis joga van a nyugodt játékhoz, Palkónak pedig az érdeklődéshez, együttjátszáshoz, a testvéréhez.
Úgyhogy a béke érdekében én is ott hasalok, ha kell, hát egész délután az autók között. Megpróbálom lekötni Palkó figyelmét egy pályadarabbal, segítek neki legurítani az autóit, míg Lackó percenként közli a verseny állását. Időnként fel is kell állnom, Palkóval a karomban és meg kell néznünk egy-egy Lackó-féle gurítást, miközben szalad a ház, sajtos tésztát eszünk három napja, és lassan nincs egy tiszta zoknim sem, mert az a másfél óra, amit Palkó az alvással tölt délelőttönként, maximum a tűzoltásra elegendő.
A pályák közben Lackó további biztonsági intézkedéseinek következtében bútorokra helyezett komoly párnahalmokra kerültek, én pedig indulok is, mert úgy látom a hármas kanyarban komoly baleset történt... Bingó, bejön a biztonsági autó, úgyhogy máris szaladok a konyhába, összeütni valahogy Palkó ebédjét, miközben éltet a remény, hogy már csak négy óra, és kerül némi rózsaszín is ebbe a négykerekű bürrögéssel mindent ellepő, fiús délutánba.
Panzej
