Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hajnalban az ember agya néha tompa, főleg, ha ez az év első napfelkeltéje.
Hajnalban az ember agya néha tompa, főleg, ha ez az év első napfelkeltéje. Nehezíti a helyzetet, ha némi alkoholt is fogyasztottunk, s az agyban a kerekek lassulásához vezethet, ha inkább arra fókuszálunk, hogy ne fagyjunk meg nejlonharisnyában, mint hogy filozófiai magasságokban szárnyaljunk. Állok a bárpultnál, ahol a huszonéves kiscsajok csapoltak, búcsúzkodunk. „ Ti annyira jó fejek vagytok, hihetetlen, hogy van két gyereketek. És tök jól néztek ki!”
Egymásra nézünk R.E-vel, látom, hogy virul a feje, hát istenem, nyalogatják az önbizalmunkat. A dicséretek szálldosnak, hogy hihetetlen, hogy már mennyi idősek vagytok… és még élünk - fejezem be gondolatban a lányok mondatát, s hirtelen megsemmisülök. Aminek az előbb örültem, most teljes megrökönyödéssel nézek vissza, persze próbálom palástolni a mérgemet. Mert mégis mit képzelnek a tíz évvel fiatalabb lányok, komolyan öregnek tartanak?! És akkor mi van, ha gyerekünk van, már végünk van, és különben se röhögjünk nyitott szájjal, mert kiesik a protkónk? De hát mi az az istenverte 10 év?!
Amikor 22 éve megszületett a nővérem lánya, megdöbbentő volt, hogy az a kis csomag mozog és nyivákol a kiságyban. Meg az is, hogy a tesómból jött ki. Elméletben úgy gondoltam, hogy neki már a világon más dolga nincs is, mint hogy ezt a kis apró izékét gondozza, s ha valami vágya van ezen felül, hát magára vessen. Aztán teltek az évek, a kis csomag egyre nagyobb lett, s az a megdöbbentő helyzet állt elő, hogy önmagam egy perccel sem érzem öregebbnek, egy ember felnövését azonban az első perctől követhettem. A tesómmal meg lassan összeértünk és felháborító, de mindketten akarunk még mindig valamit az élettől, ami azt hiszem, nem csak gyerek.
Ott tartunk tehát, mint 22 éve, csak generációt váltottunk, s most az én torkomon akadt meg a tequilához nyalt citrom és só. Persze jó érzés, hogy jól nézek ki, csak hát az a mihez képest dolog, az kicsit zavaró. Az idő ugyan relatív, de a fölöttünk lévő korosztály mindig öreg, az alattunk lévő pedig mindig túl fiatal, s csak jóval később érünk abba korba, amikor már akár egy évtized is összemosódhat.
Az egyetem padjából nézve a gyerekvállalás egy mérföldkő, s a sarjadó szervezet könnyen hiheti, hogy szülés után a nő (és persze a férfi is) már egy másik világhoz tartozik. Ami igaz is, de mégsem az. Mert hát ezek a változások külső szemlélő számára nem érzékelhetőek, azon kívül, hogy kevesebbszer van időnk hajat mosni két szoptatás vagy szülői értekezlet között, vagy évekig nem tudunk másról, mint a gyerekről beszélni. De még ez sem igaz mindig és mindenkinél, legalábbis remélem.
Aztán rádöbbenünk, hogy a kor a meghatározó, amiben és ahogy élünk, nem pedig az, hogy hány telet tapostunk a hóban. Mert, hogy hány évesek vagyunk, kit érdekel, minket ugyan biztosan nem. Azt hiszem…
