Most vagy az van, hogy javul az alkoholhelyzet az országban és ennyi antialkoholista ember él köztünk, vagy a kommentezők kicsit elferdítik a valóságot.
Most vagy az van, hogy javul az alkoholhelyzet az országban és ennyi antialkoholista ember él köztünk, vagy a kommentezők kicsit elferdítik a valóságot. A legvalószínűbb talán az, hogy a szittyózók inkább csendben maradnak és lapítanak, mint szar a fűben. Hogy is mernék bevallani, hogy időnként elszopogatnak egy pohárka bort a vacsora mellé, s esetenként becsípnek, vagy néha pocsolyarészegre isszák magukat? Sok jóra nem számíthatnának az antialkoholista anyáktól, az biztos.
Nem egy anyukát ismerek, aki társaságban sörözik, vagy egy fárasztó nap után, (miután ágyba dugta a gyerekeit) lazításképp bedob otthon egy Cuba Librét. Sőt, van, aki a születésnapján bepuszil egy üveg pezsgőt. Ettől még nem dől össze a világ, ettől még ugyanolyan jó anyák lehetnek, mint azok, akik nem isznak sosem. Legfeljebb magukkal csesznek ki és kell mosolyogva túlélniük a pezsgőzés utáni másnaposságot és elviselni a kínzó fejfájást.
Miért tekintik egyes nők az alkoholt az ördög italának, miután anyák lettek? Vajon miért verik a mellüket, hogy ők aztán soha, egy kortyot sem? Ők fiatal korukban sem rúgtak be sosem? Mert azért szembe ne köpjük már magunkat. Való igaz, nem kell alkohol ahhoz, hogy jól érezze az ember magát. De ne essünk át a ló túlsó oldalára sem!
Most pedig megyek és megiszom egy pohár finom vörösbort, mert szeretem. Jöhetnek a kövek. Megnyugtatok mindenkit, hogy a gyerek már alszik és attól a néhány kortytól nem fogok ordibálni és törni-zúzni sem. Legfeljebb felpiszkálja az érzékeimet és letámadom apát.
