Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyszer csak, észrevétlenül a mi mindent összefirkálgató kicsi babánk azt mondja: ez egy süni! Ez meg egy repülő! Azért áll fel a haja benne a néninek, mert nagyon fél! A ház meg azért piros, mert nagyon boldog.
Egyszer csak, észrevétlenül a mi mindent összefirkálgató kicsi babánk azt mondja: ez egy süni! Ez meg egy repülő! Azért áll fel a haja benne a néninek, mert nagyon fél! A ház meg azért piros, mert nagyon boldog. És az egyébként sematikus, bizonytalan körvonalak, krumplik és elnagyolt színezések kedves és ismerős alakokká, hihetetlenül közvetlen és elbűvölő érzelemkifejezéssé állnak össze.
A gyerekrajzok sajátos varázsát éppen nem a kidolgozottságuk adja, hanem az, hogy egy két esetlen alakzatba is hatalmas érzelmi energiákat sűrítenek, láthatóvá teszik a láthatatlant. Mindazt a szorongást, boldogságot, félelmet és örömöt, emberek közti viszonyt, amely bonyolultságában verbálisan nehezen kifejezhető a kisgyereknek, kirajzolja, kijátssza magából.
Hogyan is alakulnak ki ezek a rajzok? Valamikor 10-12 hónapos korában a kicsi rájön, hogy ha a ceruzát lökdösi a papíron, vagy a papírt huzigálja a ceruza alatt, akkor az nyomot hagy. A felismerést követően mind két kezével lendületes, nagy mozdulatokkal, élvezettel firkálgat – a mozgás öröme vezeti. (Ilyenkor jönnek létre azok a lendületes absztrakt művek a falon és a kanapén.) Lassan kezdi azonban a mintákat a világ alakzataival összekötni, és ha véletlenül hasonlít valamire az elkészült mű, akkor büszkén megnevezi. A két-három éves gyerek már valamit akar rajzolni, a szem vezeti már a mozgást. Megpróbálja a felnőttek rajzoló és író mozdulatait utánozni, koncentráltan, csuklóból-ujjból mozgatja a ceruzát. Az össze-vissza firkából csigavonal, satírozás és körkörös gomolyagok alakulnak ki. Egy-egy alakzatot rengetegszer lerajzolnak egymás után, ezzel gyakorolják be a mozdulatot és a sémát. Nagy ugrás a fejlődésben, amikor 2 éves kor után először sikerül a gomolyagokból zárt alakzatokat, kis krumplikat létrehozni. Az éntudat kialakulása is ekkorra tehető, a gyermekben tudatosul, hogy különbözik környezetétől, különálló egységes egész. Így lesznek a kicsi krumplikból emberek a képeken. A létrejött mintába a gyerekek utólag belelátnak történeteket, helyzeteket, tárgyakat – ekkor kerül előtérbe a vizuális fantáziájuk, melynek tágassága lenyűgözi a felnőtteket.
Három éves korra már elég technikai tudása van a kisgyereknek ahhoz, hogy előtérbe kerüljön az, hogy mit akar lerajzolni – a gondolat a kép mögött. Először csak fejet rajzol, majd fej-láb emberkéket, később szemet, szájat, testet és ruhát is. Ügyel a részletekre, kicsi seprűkezek, mancsos-körmös lábak jelennek meg a képeken, a házon kémény, füst, ablak, a fák ágai gondosan külön-külön lerajzolva. A gyerekek teljesen el tudnak merülni a rajzolásba, a szerepjátékokhoz hasonló átéléssel jelenítik meg gondolataikat, érzéseiket. Épp ezért szabadon szeretnek rajzolni, a megadott téma nem inspirálja, hanem lefogja őket. Nem javítgatják a képeket, mert nem a látás vezeti őket, hanem a belső szemlélet, azaz amit tudnak egy adott dologról. Sorozatban, egy ültő helyükben akár tíz-tizenöt képet is készítenek ugyanarról. Eleinte az alakok egymás mellett állnak, nem mozognak és nem lépnek kapcsolatba egymással. Később, úgy hat-hét éves kor után elkezd kapcsolatot teremteni köztük és megalkotni a hátteret: fákat, fűvet, rengeteg utat és folyót rajzolnak ebben a korban.
Mivel a belső szemlélet vezeti őket, ezért a gyerekek természetesen kivetítik érzéseiket a rajzokba, csakúgy, mint egyéb (szerep)játékaikba. A világképükben meglévő mágikus elemek miatt minden egymás mellé kerülhet, az élmények és a hátterükben álló érzelmi feszültségek sűrítve jelennek meg – éppen ez fogja meg annyira a felnőtteket és hat sokszor a művészi alkotásokhoz hasonlóan.
A projekciók azonban nem elemezhetők sematikusan. Nincsenek állandó jegyek, például hogy ami sötét, az szomorú, vagy a színes vidám, esetleg a lebegő figurák talajtalanok – hiszen a legtöbb gyermek ebben a korban amúgy sem ábrázol talajt, hátteret, és össze-vissza irányokat használ. A gyerekrajz elemzésnek csak a gyerekkel együtt van értelme és alapja: a gyerek elmagyarázza a rajzát, hiszen az a fontos, hogy ő mit gondolt, miközben rajzolta, ő mit lát bele, esetleg több rajzot is készít. Összeköthetjük a rajzot egyéb szerepjátékkal vagy a „világjátékkal”, esetleg asszociációs játékkal. Ezekből együtt lehet képet alkotni a gyermek kapcsolódó érzéseiről.
A családrajzokban megjelennek a családon belüli viszonyok, a rejtett hierarchiák, rokon- és ellenszenvek, családi szerepek. Szokás elvarázsolt családrajzot is készítetni a gyerekekkel, amikor minden családtagot valamilyen állatalakban ábrázol a gyerek, és utána magyarázatot, egyfajta mesét fűz a rajzhoz.
Sokszor a természetes pszichológiai érzékünk is elég, hogy értsük, sőt megvilágító erejűnek érezzük gyermekünk egy-egy művét, főként amikor el is magyarázza nekünk. Kérdezgessük nyugodtan a rajzairól, szívesen mesélnek róla! Ha azonban nagyon kíváncsiak vagyunk, mi bújhat a kifejező képek mögött, szakértőt is megkérdezhetünk. Noha az interneten számos gyerekrajz-elemzőt találhatunk, sőt, gyerekrajz-elemző tanfolyam is van, úgy gondolom, érdemes a gyereket és rajzait felnyalábolva megbízható gyerekpszichológushoz fordulni, és tőle tanácsot kérni.
Forrás: Feuer Mária: A gyermekrajzok lélektanáról, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1995.
