Kiderült, ki foglalja el John Lennon helyét a Beatlesben

Olvasási idő kb. 1 perc

2028 fontos év lehet a Beatles rajongóinak, négy film érkezik a mozikba egyszerre a legendás zenekarról. De John Lennonból csak egy lesz.

Sam Mendes Oscar-díjas filmrendező nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a Bőrnyakúak, az Amerikai szépség vagy az 1917. A rendező régi vágyát teljesíti be, filmet, sőt egyenesen filmeket készít a legendás Beatles tagjairól

A tervek szerint mind a négy film 2028 áprilisában kerül majd a mozikba. Paul Mescal kapta Paul McCartney szerepét, John Lennont Harris Dickinson játssza, Ringo Starrt Barry Keoghan, és Joseph Quinn alakítja majd George Harrisont.

A rendező elmondta, hogy a zenekar életműve olyan kiterjedt és szerteágazó, hogy azt egyetlen filmben nem tudná bemutatni, így a Beatles történetét mind a négy tag szemszögéből elmeséli, ami

Idézőjel ikon

„lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megértsük őket”

– összegezte Sam Mendes. A filmek utómunkáit a tervek szerint egy évig tartó forgatást követően kezdik meg, s ugyan a mozikba várhatóan nagyjából egyszerre kerülnek, a forgalmazásuk mikéntjéről még nem döntöttek. A projekt attól is különleges, hogy ez az első olyan játékfilm, ami teljes hozzáférést kapott a Beatles dalaihoz, így olyan ikonikus számok is felcsendülhetnek, mint a Let It Be vagy az I Am the Walrus

Ha tudni szeretnéd, mi volt az együttes eredeti neve, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.