A brit származású Jane Birkin ikonná vált zenében, filmben és divatban – számára azonban legalább ennyire meghatározó volt az anyaság. Három lánya közül mindegyik más-más irányba indult el, mégis közös az örökség, melyet édesanyjuktól kaptak.
Amikor Jane Birkin Párizsba érkezett, a brit színésznő még nem beszélte a nyelvet, ami egy sor félreértéshez és különös helyzethez vezetett – egy alkalommal például egy francia étel nevét használta egy A-listás kollégája megszólítására. 1968-ban, mikor Birkin 20 éves volt, és karrierje felfelé ívelt, szerepet kapott a legendás francia művész, Serge Gainsbourg oldalán.
Három lány, három külön világ
Az új élet azonban nem indult könnyen, egy idegen országban kellett boldogulnia, friss szakítás után, szingli anyaként. Birkin később úgy nyilatkozott, hogy Párizs az otthonává vált, Gainsbourg pedig „bevezette a franciák közé”. Bár kapcsolatuk végül véget ért, közös életükből egy kulturális legenda született, amely máig meghatározza mindkettőjük örökségét.

Jane Birkin élete a nyilvánosság előtt zajlott, de legszemélyesebb történetei a családjához kötődnek. Lányai – Kate Barry, Charlotte Gainsbourg és Lou Doillon – mind külön utat választottak, mégis egy erős, kreatív családi háttér állt mögöttük. Bár mindhármuknak más apja volt, a lányok mindig testvérként tekintettek egymásra.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Kate Barry, a visszahúzódó művész tragikus sorsa
Jane Birkin első lánya 1967-ben született John Barry filmzeneszerzővel kötött házasságából. Bár híres család vette körül, Kate próbált távol maradni a reflektorfénytől, és a kamera mögött találta meg önmagát. Divatfotósként dolgozott, képei pedig hamar ismertté váltak a francia és nemzetközi magazinvilágban. Olyan lapok közölték munkáit, mint a Vogue, az Elle vagy a The Sunday Times Magazine.
Fotói különösen személyesek és érzékenyek voltak, sok törékeny emberi pillanatot örökített meg. Neve idővel önálló márkává vált a divatfotózás világában, és sokan éppen visszafogott stílusa miatt tartották különleges alkotónak.
Életét azonban hosszú ideig személyes problémák és lelki nehézségek árnyékolták be. 2013-ban, mindössze 46 évesen halt meg, miután kizuhant párizsi lakásának negyedik emeletéről. Halála sokkolta a francia művészvilágot, Jane Birkin pedig később úgy fogalmazott:
![]()
„olyan érzés volt, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt.”
Kate halála mély törést hagyott a családban, különösen édesanyjában és testvéreiben.

Charlotte Gainsbourg, a család legismertebb örököse
A középső lány 1971-ben született Jane Birkin és Serge Gainsbourg kapcsolatából, és már gyerekkorától kezdve a francia popkultúra figyelmének középpontjában állt. Apjával közösen már 12 évesen botrányt kavart a Lemon Incest című dallal, amely nagy port kavart egész Franciaországban. Felnőttként azonban sikerült kilépnie legendás szülei árnyékából. Charlotte énekesnőként és színésznőként is komoly nemzetközi karriert épített. A Melankólia, az Antikrisztus vagy A nimfomániás című filmek világszerte ismertté tették. Zenei karrierje szintén sikeres lett, melankolikus hangvételű albumai miatt sokan a modern francia alternatív zene egyik ikonjaként tekintenek rá.
Charlotte gyakran beszélt arról is, milyen nehéz volt híres szülők gyermekeként felnőni. Egy interjúban felidézte, hogy tinédzserként még az iskolába is testőrrel kellett járnia emberrablási fenyegetések miatt.
![]()
„Emlékszem, hogy a szüleim nagyon meg voltak rémülve.”
Mindezek ellenére saját jogán vált a francia filmművészet és zenei élet egyik legelismertebb alakjává.
Lou Doillon, a legszabadabb alkotó
Jane Birkin legfiatalabb lánya 1982-ben született Jacques Doillon francia rendezőtől. Bár ő is ismert családba érkezett, pályája sokkal szabadabb irányt vett, mint testvéreié. Lou modell, színésznő, zenész és dalszerző, de mindig kerülte a klasszikus celeb státuszt. Karrierjét inkább kísérletező művészként építette fel, és saját világot teremtett maga köré. Zenéjében gyakran jelenik meg az önreflexió, az intimitás és az identitáskeresés témája.
Egy interjúban arról beszélt, hogy gyerekkorában az otthonukban a kreativitás teljesen természetes része volt az életnek:
![]()
„mindenki állandóan alkotott valamit, együtt dolgozott különleges emberekkel.”
Lou Doillon hangja és művészete erősen különbözik a hagyományos francia popsztárok világától, ami az egyik legkarakteresebb modern francia előadóvá tette.
Kapcsolódó: A Jane Birkinről elnevezett Hermés táska a világ egyik legextrémebb státuszszimbóluma vált, melyet csak néhány kevés kiváltságos birtokolhat.
























