Offline

Offline cikkek

Filmek az elengedésről és a kikerülhetetlen gyászmunkáról

A mai ember retteg a haláltól, így az is gyakori, hogy a hozzátartozók magukra hagyják a haldoklókat, vagy épp ellenkezőleg: görcsösen ragaszkodnak ahhoz, aki menni akar. A gyűjtésünkben szereplő filmek ennek ellenkezőjéről, pontosabban az elengedés fontosságáról, a szeretetteli elbúcsúzásról és a szükséges gyászmunkáról szólnak.

Butch Cassidy legendája: mi az igazság a hollywoodi film mögött?

Mindenkinek megvan az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernfilm, ugye? Azt viszont kevesen tudják, hogy a Paul Newman és Robert Redford főszereplésével készült mű igaz történeten, Butch Cassidy elképesztő életén alapult – csak jó nagy mennyiségű romantikus cukormázat öntöttek rá.

Fogyiguruk, akik saját magukon nem tudtak segíteni

A vágyott beach body érdekében még mindig sokan vágnak bele esztelen fogyókúrákba, amik hetek alatt ígérnek látványos változást. Nincs új a nap alatt, évtizedek, sőt évszázadok óta ez megy. Ismerjük meg azokat, akik a csodadiéták mögött álltak, és akiknek a halála sokak szerint megkérdőjelezi a módszerüket.

Kosztolányi vega volt, Jókai a csülökre esküdött – Így ettek ők

Szakács szeretnék lenni. Mert meggyőződésem, hogy ha minden ember kezdve szerinti hivatásából élhetne, nem volna bűnöző a földön... Hagyjatok főzni, és én megjavítom az emberiséget! – írta Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című könyvében. A magyar irodalom bohémeinek és nagy válaszkeresőinek az életfilozófiája a gyomrukon keresztül is megmutatkozott.

A vadnyugat rettegett banditája egy oklahomai iskoláslány volt

Ha a vadnyugatra gondolunk, rögtön pisztolyt viselő, kalapos, borostás férfiak jutnak eszünkbe, akik a poros, koszos senkiföldjén egymásra lövöldöznek. Valóban sok ilyen törvényen kívüli rosszfiú élt arrafelé, de volt egy iskolás lány, aki ügyesebb, vérmesebb és kitartóbb volt bármelyik férfinál.

A legjobb helyek egy erdei bográcspartihoz vagy sütögetéshez Budapesten

A nyári hőségben mindennél jobban várjuk a hűvös estéket, amikor végre kiszabadulhatunk a besötétített lakásból, találkozhatunk a barátainkkal, és egy jeges limonádéval a kezünkben letelepedhetünk a Duna-partra. Ilyenkor kerülnek elő a piknikkosarak, a nyársak és az ismerősök, akiknek földöntúli képességük van a tűzcsiholáshoz. Eláruljuk, hogy hol vetheted be őket Budapesten.

Kullancsveszély: szakértő segít helyesen védekezni a vérszívók ellen

A kellemetlen vérszívók háziállatoknak és embernek is súlyos betegségeket adhatnak át. Egyértelműen védekeznünk kell ellenük, ha nem akarunk Lyme-kórban, agyhártya- és agyvelőgyulladásban (kullancs-enkephalitis) vagy valami még rosszabb kórban szenvedni. A melegedő időjárás következtében ugyanis új betegségek is megjelentek a kullancsok repertoárjában.

3+1 kisvasút nyári kirándulásokhoz

Ülj vonatra és fedezd fel a természetet egy új perspektívából. Három plusz egy ötletünk van a hétvégére, ha szívesen töltenéd a napot a zöldben, de nincs kedved az izzasztó hegymászáshoz, esetleg összekötnéd a kirándulást egy kellemes kis vonatozással.