Branwell Brontë nem tett semmi jelentőset vagy egyáltalán említésre méltót az életében, eltévelyedései és hibái mégis a mai napig tanulmányok és cikkek témái.
Bárki, aki az angol irodalomban egy kicsit is jártas, fel tudja sorolni a Brontë nővérek nevét. De mi a helyzet a negyedik testvérrel, a fiúval, akit elkerült a hírnév és a szerencse? Az irodalomtörténet ennek ellenére érdeklődve fordul felé, pedig maga Branwell Brontë nem akarta, hogy bármilyen nyom maradjon az életéről, még a festményről is kisatírozta saját magát, amit ő maga készített négyükről. De ki volt valójában az Emily, Anne és Charlotte között megbújó szellemalak, és miért olyan érdekes a mai napig az ő története?
A nővérek árnyékában
A Brontë családban minden figyelem a három okos és sikeres lányra irányult és irányul a haláluk után is. Katherine Frank The Brontë Biographies: Romance, Reality and Revision (Brontë-életrajzok: románc, valóság és felülvizsgálat) című tanulmányában világít rá arra, hogy nincs még egy olyan irodalmi család, amelyről annyit írtak volna, mint Brontëékról – Branwell balszerencséjére.
Ahogy Frank írja, Elizabeth Gaskell 1856-os Charlotte-biográfiája óta több mint negyven életrajz született a családról, és ennél is jóval több cikk látott napvilágot róluk. Számos ezek közül a Gaskell-művel dolgozott, Brontëék története pedig hamarosan misztikus históriává vált. A biográfusok közül sokan maguk is regényírók voltak, akiket megihletett a mocsárvidék romantikája. Egyikük, Daphne du Maurier egyenesen The Infernal World of Branwell Brontë (Branwell Brontë pokoli világa) címen jelentette meg a könyvét, amiben buja meséket költött a fiútestvér életéről.
Lánytestvéreihez hasonlóan Branwell számára is minden adott volt ahhoz, hogy kibontakoztathassa a tehetségét, de beletört a bicskája. Jól írt és festett, de egyetlen munkáját sem tudta megtartani. Alkohol- és ópiumfüggő volt, elcsábított egy férjes asszonyt (bár vannak életrajzírók, akik ebben kételkednek), és harmincegy évesen tuberkulózis végzett vele. Viták folynak arról is, hogy mennyire volt természetes a halála.
Szégyen a halálban
Több mint egy évszázaddal ezelőtt Henry James felvetette, hogy a Brontë-könyvek zsenialitása talán annak köszönhető, hogy a nővérek megszállottan próbálták bennük a saját életüket értelmezni. A Brontë testvérek „túl keveset írtak, túl boldogtalan volt az életük és túl hamar meghaltak” – írja Frank, ezért az életrajzírók megpróbálták őket újraéleszteni.
A család élete a mai napig szinte nagyobb figyelmet kap, mint a műveik, nem csoda, hogy Branwell alakja is tovább él. Néhányan úgy hitték, hogy Branwell írta az Üvöltő szeleket, mert nem tudták elképzelni, hogy az egy félénk vénkisasszony tollából származhat. Persze ez az elképzelés egyáltalán nem meglepő, hiszen a nővérek eredetileg férfi álnéven publikáltak, hogy komolyan vegyék őket. Branwell hiába próbálta elkeseredetten eltüntetni kudarcba fulladt életének nyomait, testvérei sikere miatt haláluk után sem merült feledésbe.
